Zalár
József:
Föl
a vörös tollakkal!
Föl
a vörös tollakkal, nemzetek!
Tűzzétek
föl már, itt az ideje,
Hogy
elsápadjon vérszinére a
Királyi
poklok minden ördöge!
Az
emberi nem hosszú élete
Egy
forró küzdés e faj szörnyivel;
Ha
most se győzend a pokol fölött,
Úgy
tengő életet sem érdemel.
De
győzni fog. Új Krisztus támadott,
Kit
nem feszítnek föl a gonoszak;
Hatalmas
karja: a népmilliók
Elűzik
földről a sátánokat.
Fehér
zászlót lebegtetett előbb,
De
összetépték a bűn gyermeki,
Most
vérvörös lobogóval vezet
A
szent pályára üdvöt víni ki.
Ha
majd az üdvnek boldogságait,
Miként
Isten látását angyalok,
Egyenlőn
élvezendjük mindenütt,
S
a nép testvérként csókolódzni fog:
Akkor
letépjük a vértollakat,
S
a világbékéhez illő díszjelül
Fehér
tollakkal járjuk a búcsút
A
fölszentelt fehér zászló körül.
De
most vörös tollúkat tűzzetek,
Hogy
összesápadjon vérszínire,
Miként
tetten kapott zsiványok, a
Királyi
poklok minden ördöge!
Berecz
Károly:
Polgárhit
Hiszek
szabad hazát és nemzetet,
Szabad
hazában szent törvényeket,
Polgárerényt,
nem tántoríthatót,
Önérdeket,
mindent föláldozót.
Hiszek
hazát, mellynek polgárai
Készek,
ha kell, vérök kiontani.
A
czifra szó, kiket nem ingerel,
De
tettre gyúlnak ott, hol tenni kell.
A
szalmalángot kik nem ismerik,
S
mit föltevének, azt ki is viszik;
Hol
nincs kebel, amelly ne küzdene
Országodért,
Igazság Istene!
Hol
pórt s nemest egy törvény súlya ér;
Ha
egy a bűn, mért lenne más a bér?
Hol
díszszalag és fénylő czímerek
Nem
hitvány áruk s csillógó szerek,
Hol
ész, erő s kitartó akarat
Nyerhet
csupáncsak pályalombokat.
Hol
egy a nép s a kormány érdeke,
Egyért
buzog szülő és gyermeke;
Hol
egybeforrva minden szív s kebel,
Egy
hitben él, s egy hitben hamvad el!
Hiszek
hazát és honleányokat,
Gyöngéd
kebelben tiszta lángokat,
Hol
ősi nyelv zeng minden ajkakon,
S
honszerelem nőszívvel is rokon.
S
mit ér olly kert, mondjátok meg nekem,
Amelly
fattyúvirágokat terem?
S
mit ér a hit, ha meg nem mondhatom,
Hogy
az tiéd, te küzdő, árva hon?!
Spetykó Gáspár:
Nemzetőri dal
Lobog a nemzeti zászló,
Mint egy megtestesült jelszó!
S amennyi színt rajta látunk,
Annyi a mi boldogságunk!
S van-e élet a világon
Oly dicső, mint életünk?
Illik hát, hogy minden áron
Védje azt hű fegyverünk!
Zászlónk eddig nem volt egyéb,
Mint egy festett szivárványkép!
Most küzdelmink diadalát
Hirdeti a világon át.
S van-e élet a világon
Oly dicső, mint életünk?
Méltó hát, hogy minden áron
Védje azt hű fegyverünk!
Míg szabadság fénysugára
Nem mosolygott a hazára,
Mik voltunk addig, magyarok?
Szabadaknak gúnyolt rabok!
S volt-e élet a világon
Oly hitvány, mint életünk?
Oh, az ármány, minden áron
Visszatartá fegyverünk!
A láncot, mellyel fogva tarta,
Önrozsdája széjjelmarta,
S omladékin a rabságnak
Napja kelt a szabadságnak!
S van-e élet a világon
Oly dicső, mint életünk?
Kell tehát, hogy minden áron
Védje azt hű fegyverünk!
Több századok óta gyámság
Alatt nyögött a jobbágyság,
Földet szolgaképpen mívelt,
Mégis minden terhet viselt!
S volt-e élet a világon
Oly szegény, mint életünk?
Oh, az ármány minden áron
Visszatartá fegyverünk!
De most – hála Neked Isten,
A különbség köztünk nincsen!
A hazában minden polgár
Fölött egy igazság szolgál!
S van-e élet a világon
Oly dicső, mint életünk?
Szükség hát, hogy minden áron
Védje azt hű fegyverünk!
Azt akarták, hogy önzsírunk
Tengerében legyen sírunk,
S titkon idegen piócák
Életünk vérét kiszívták!
S volt-e élet a világon
Oly kínos, mint életünk?
Oh, az ármány minden áron
Visszatartá fegyverünk!
Az önkény hatalma megdõlt,
Fölvirágzik a magyar föld!
Hisz független magyar kormány
Ül a nemzethajó ormán!
S van-e élet a világon
Oly dicső, mint életünk?
Hogyha szükség, minden áron
Védje azt hű fegyverünk!
Lobog a nemzeti zászló,
Mint egy megtestesült jelszó!
S amennyi színt rajta látunk,
Annyi a mi boldogságunk!
S van-e élet a világon
Oly dicső, mint életünk?
Hogyha szükség, minden áron
Védje azt hű fegyverünk!
Szabadok vagyunk, magyarok!
Egyenlő fölöttünk a jog!
Állásunk biztos, – ezentúl
Nem függünk külhatalomtúl.
S van-e élet a világon
Oly dicső, mint életünk?
Hogyha szükség, minden áron
Védi azt hű fegyverünk!
Mai költőink:
Zalár József (1825-1914)
(eredeti nevén Hizli József). Gyöngyösről jött, egy kerékgyártó mester fia volt. Az Egri Papi Szeminárium növendéke volt, de a korszak romantikus költőinek hatására feladta a papi pályát, hogy irodalommal (is) foglalkozhasson, és jogot tanult. Költőként Vachott Sándor fedezte fel, de valószínűleg közben a Márciusi Ifjakkal is megismerkedett, és hozzájuk hasonló forradalmi verseket írt. (És méghozzá elég jókat!) A szabadságharc alatt Damjanich János segédtisztje. Rendszeres tudósításokat írt a harctérről, de egyesek hőstetteiről verseket is költött. A szabadságharc után tanítóként dolgozott különböző helyeken. 1861-ben, majd 1867-től több alkalommal (megszakításokkal) Heves megye jegyzője. Megírta Eger történetét verses formában.
Berecz Károly (1821-1901)
Rimaszombatról jött nemesi-hivatalnoki családból, de az ország több városában élt és tanult. Az 1843-as Országgyűlésen Eötvös József titkára. Ekkor, Pozsonyban az országgyűlési ifjúságban ismerkedett meg és barátkozott össze Petőfi Sándorral, akivel nagy hatással voltak egymás költészetére is. Karcsi innentől kezdve szinte minden Országgyűlésen megjelent, mint a Reformellenzék munkáját segítő tudósító, az ülések szünetében pedig felolvasta a verseit a lelkes érdeklődőknek. Így költőként hamar népszerűvé vált, és hamarosan számos lapba írhatott. 1848-ban a Márciusi Ifjak egyike. Ekkor is elég jó verseket írt, amelyekben nem csak hazafiasság, hanem a társadalmi változások igénye is eléggé hangsúlyosan benne volt. A szabadságharc alatt a magyar kormány hivatalos lapjának, a Közlönynek a munkatársa, újságírója. Későbbi életéről kevesebbet tudok. Azt tudni például, hogy sokáig dolgozott a Magyar Tudományos Akadémián is. (Nem keverendő össze Bérczy Károllyal, aki szintén márciusi ifjú és költő volt, és akinek a képe helyére gyakran Berecz Károlyét teszik, valószínűleg a neveik és az aláírásaik hasonlósága miatt.)