Ünnepi vers

 

Üzenet

 

Hé, te ifjú társ, aki itt bolyongsz most,

S tántorogsz tán állva bizonytalanban!

Bár a jó szándék neked új erőt ad,

Merre irányít?

 

Jer, s mesélj nekem egykori otthonodról,

Oszd meg, kérlek, vélem a sok tudásod!

És ha a bánat már nehezülne benned,

Mondd, ami bántott!

 

Oly sok ember szenved a csúf nyomortól,

S oly sokat bénít kusza lelki sebzés…

És van egy pár, kiknek a szíved adnád

Jó menedéknek.

 

S várod, adná meg valamely irányát

A nemes tettnek, s egyedül helyes célt

Tűzzön az eléd, akinél a nyitja

Mind a titoknak.

 

És ha megtalálnád egy igazult vezéred,

Kész leszel tán csak neki adni élted?

És akit elkerül, amit ő sugalmaz,

Mondd, letaposnád?

 

Kész vagy érte feledni a szenvedést is?

S álnokul hazudni a tiszta hittel?

S fába, vízbe, hajdani tiszta szóba

Önteni mérget?

 

Áldanád-e mind, aki néki szolgál,

És a „szent” névvel nyomorítja népét?

Van-e zsarnokság, mi a zsarnokoktól

Még ma megóvhat?

 

Hej, ne tégy így, drága vitézlő társam!

Tartsd eszedben mindig a nép keservét!

És ne hidd, hogy csak a vezérhez köthet

Téged a hűség!

 

Jer, s mesélj nekem egykori álmaidról!

Osszuk itt meg most, ami van, tudásunk!

Többre mégyünk így, mi sokan vitázva,

Mint a vezérrel.

 

Tudd: a zsarnokság nem olyan sisak lesz,

Mit, ha feltészel, megvéd ama sok sötétlő,

Rádeső veszedelmek árja ellen;

Ez csak a látszat.

 

Mert a zsarnokság maga is nyomasztó

És kegyetlen súly, s nehezül csak egyre;

És ha még külső bajok esnek erre,

Akkor agyonnyom.

 

Hát ne éltesd egyre a telhetetlen,

Mindent felzabáló és a pofánkba sívó

Gyűlöletet böfögő gonoszult hatalmat!

Csúnya a vége…

 

Adjuk azt össze, ami van, tudásunk;

Sok baráti szót ide biztatásnak!

És a szép tettek koszorúja lesz majd

Lelkesedésünk!

 

És ha sok hazugság ránkrakodott bilincsét

Egyesült kézzel makacsul szorítjuk,

Íly erőtől még az is összeroppan,

Mind ez a béklyó.

 

Lásd, ha a zsarnokot mielőbb letesszük,

S nem nehezül majd súly a szegény fejünkre,

Tán mi távolról sebesen felénk tart,

Tisztul a képe.

 

És ha vészek esnek a vállainkra,

Nem tör össze minket a szörnyü baj sem:

Támasz egymásnak mi leszünk, s reménység,

Össze ha tartunk.

 

Vagy ha olly erő, ami majd zuhan ránk,

Mit mi sem bírunk, s vele összeomlunk,

Ott leszünk akkor, hogy a sárbol egymást

Talpra segítsük.