Újjáéledhet-e a kulturált közéleti vita?

Kis szünet után megint itt vagyok.

Többen kértétek, hogy mondjak valamit az ún. „Puzsér-Gulyás-vitáról”.

Nem tudom, én mennyit tudnék hozzátenni, de ha szeretnétek, leírom a gondolataimat róla.

Nem tudtam, lehet-e vitának nevezni az egészet. Hiszen elvileg nem annak volt szánva. Hanem interjúnak. De végül is formailag mégiscsak egy vita volt: mindkét fél elmondta a saját álláspontját, ahelyett, hogy egyik csak kérdezett volna (ha mégoly provokatívan is), a másik meg csak válaszolt volna (ha mégoly érdekesen is). Az álláspontok ütköztek, és ez jó. Amióta nincsenek nyilvános politikai viták (mármint olyanok, amikor a vitapartnerek fizikailag is érzékelhetik egymást és rögtönző szónoklatra vannak késztetve), nagyon hiányzik ez a műfaj, ebben a hazában. Na jó, azért néha mégis vannak. Bár azért ez még mindig színvonalasabb volt, és ez régen volt.

Szóval fogadjuk el, hogy vita lett egy olyan beszélgetésből, amely eredetileg interjúnak volt tervbe véve, úgy, hogy bizonyára mindkét fél szívesebben lett volna a kérdező, mint a felelő.

Marci bizonyára szívesen készített volna Partizán-Pop-interjút Puzsér Róberttel is. Puzsér viszont nem vitázni akart, hanem „felkérdezni”. (Ez az ő szava, nem emlékszem, hogy bárki mástól hallottam volna korábban, főleg nem az igényesebb újságíróktól, akiknek állítólag ez a műfaja. Gondolom, a „számonkérni” szó helyett használta.)

Rövid értékelés

Meglepő volt, hogy Puzsér mennyire nincs képben, és erre mennyire büszke... Hülye kérdéseket tett fel komplex dolgokról, egyszavas válaszokat várt, és amikor komplex válaszokat kapott, azokra nem reagált, mintha fel sem fogott volna semmit abból, amit hallott... Elvont elméletekkel és távoli példákkal dobálózott, és általában meg sem próbálta ezeket egybevetni az itteni és mostani valósággal. Megint mindent Amerikából vezetett le, a mai magyar helyzetről képtelen volt bármit is mondani. (Ő lenne a „haza szellemi megmentője”??) Mindent számonkért a másik félen, amit saját maga csinált (amiből látványosan kijött, hogy egy csomószor az öncélú kötekedés a célja, és nem fontos témák megbeszélése). Mégis fontos és élménydús beszélgetés volt; örülök, hogy hallhattam. Egyrészt a szektás Puzsér-hívek, akik eddig csak őt, az "egy igaz Mestert" hallgatták, azoknak legalább kialakulhatott egy tisztább képük a Partizánról és köréről is. (Már ha hajlandóak felfogni, amit hallottak.) Másrészt kiváló példát kaptunk arra, hogyan lehet szektás és hülye kérdésekre intelligensen, türelmesen, barátságosan válaszolni.

Abban, amit Marci mondott, kevésbé volt meglepő számomra, nagyjából erre számítottam, azzal kapcsolatban, hogy mi a véleménye a Világról. Nagyon sok mindent osztok is abból, amit mondott. Mint mondtam, inkább Puzsér kérdései és reakciói leptek meg. Ezért is van, hogy itt most elsősorban azokkal fogok foglalkozni. Ez annál fontosabb, mivel, mint tavaly elmondtam, látom, hogy kezd egy Puzsérista tábor kialakulni, és fontos lenne tisztán látni az ő viszonyukat mihozzánk.

Az előzmények

A két műsorvezető 2017-ben volt utoljára együtt látható. Marci vendégként már akkor is azzal sokkolta Mr. Sznobot, hogy nem volt hajlandó mindenben egyetérteni, és csak bólogatni arra, amit a műsorvezető elmond (mint az összes többi meghívott vendég ebben a műsorban), hanem vele szemben is kritikus véleményeket fogalmazott meg, és olykor hosszabban is beszélt, mint Puzsér Róbert.

Azt viszont, hogy korábban már Puzsér Róbert is szerepelt a Partizánban is, én is csak nemrég fedeztem fel. (Ha jól emlékszem, ez a Partizánon nem is került adásba.)

Már akkor is hasonló volt a véleménykülönbség kettejük között: Puzsér szerint a nép csürhe (tömeg), a szociális igazságosság csak demagógia lehet, és csak egy diktatúra kiépítését szolgálhatja. Mindez akár még elgondolkoztató is lehetne, ha nem bukna ki a végén, hogy Puzsér pl. semmit nem tud Karl Marx munkásságáról, hanem igazi félművelt sznobként csak a középiskolai töritankönyvben szereplő idézeteket olvasta a Kommunisták kiáltványából, és azt hiszi ez elég is, mert egy középiskolai tanárnak miért kellene többet tudni, mint, ami a tankönyvben van, de azért ehhez képest mégis egész (lenézett) népét akarja nem középiskolás fokon tanítani, és persze fegyelmezni.)

Azóta persze sokminden változott. Puzsérnak a fent idézett műsora megszűnt, merthogy a Hír TV-t kirántották alóla.

Gulyás Marci viszont azóta kiépített egy saját beszélgetős műsort, amit sokan követnek, amiben megjelenni talán még bizonyos presztízst is jelent.

(kép: KanaDia)

Puzsér azóta javarészt podcastokat készít, amelyekbe most már nagyrészt tényleg csak a régi jó haverjait hívja meg, akikkel végigkommentálnak egy-egy hírt, néha érdekesen, néha unalmasan vekengve. Puzsér úr szempontjából nincs nagy tétje az egésznek, látszik, hogy olyanokat enged be a műsorba, akikről nagyjából fel tudja mérni, mit fognak mondani.

Sejthető, hogy amióta fut a Partizán beszélgetős műsora, Marci jónéhányszor megkereste Puzsér Róbertet is egy interjúkérelemmel, amit, ahogy az szintén sejthető, Puzsér mindig visszautasíthatott. Amit kívülállók láthattak, az csak annyi, hogy a két jeles közéleti személyiség nem bukkan már fel sehol együtt, és hogy Puzsér mindig fröcsögő utálkozással beszél Gulyás Marciról. De a féktelen gyűlölet oka homályban maradt, mert mindig csak olyan típusú dolgokkal indokolta az egészet, mint hogy „nem tetszik a pofája cipője”. Persze igyekezett őrizni magáról az objektív kritikus képét, és úgy előadni az egészet, mintha elvi ellentéteik lennének, de ezt sosem fejtette ki, így az egész kötekedése röhejessé vált.

Meglepő fordulat volt, hogy idén aztán Puzsér Róbert egyszercsak mégis vállalt egy szereplést a Partizánban, de most sem egyéni életútinterjú formájában, hanem egy korábbi tévéműsor (az ő első tévés szereplései) nosztalgikus felidézésével. Biztató volt mindenesetre, hogy méltóztatott szóbaállni a Partizán stábjával. Hogy végül egy egyéni beszélgetést is bevállalt, abban nyilván szerepe volt annak, hogy belátta: egy ilyen beszélgetés két ennyire befolyásos médiaszemélyiség között hatalmas figyelemre tarthatna igényt, tehát jó üzlet lenne. Csak ezek szerint azt kötötte ki feltételként, hogy ő lesz a kérdező.

De már ez is egy bátor, bevállalós dolog volt részéről, hiszen a korábbi években, ha személyesen akart kötekedni, akkor általában olyanokkal kötekedett, akikről tudta, látta, hogy nem igazán vannak az ő színvonalán intellektuálisan. És velük tényleg kötekedett, provokált, harcolt, és győzni akart, fölénybe kerülni, kimutatni a maga igazát.

Ebben is jól láthatóan különbözött Marcitól, aki minden kötekedő kérdése ellenére alapvetően megérteni akarta az interjúalanyai motivációit. Persze az olyan rosszindulatú szemlélő, mint Puzsér, ebből nyilván csak a kötekedő kérdéseket érzékelte, és azokon húzta fel magát célzottan, ahelyett, hogy az interjúk egészét hallgatta volna.

Ehhez képest most Puzsér bevállalta, hogy egy olyan embertől fog kérdezni, akiről tudni lehetett, hogy képes lehet őt, a nagyokost a válaszaival is megizzasztani.

A kérdező pozíciójáról

Három elmélet létezik arról, hogy Puzsér milyen pozícióból kérdezett. (De az is lehet, hogy mind a hármat én találtam ki.)

A)    A legvalószínűbb, hogy Puzsér tényleg komolyan gondolta, amit mondott.

B)    Egy másik lehetséges elképzelés viszont, hogy direkt pózolt az „ördög ügyvédje” (vagy mi) szerepében. Hiszen nagy részben olyan kérdéseket tett fel, amilyeneket feltehetne akármelyik hű nerencs is, aki nem ismeri (jól) a Partizánt, csak annyit tud, hogy ez valami ellenzéki médiafelület, és ezalapján már legyártja magának a maga sztereotípiáit. (Lásd: „Te ilyen ellenzéki izé vagy, akkor te ilyen Gyurcsány-izé vagy?”*) Ezt támasztja alá Puzsér a szokottnál (is) néha modorosabb beszédmódja, amit persze okozhatott a feszengés is, ami mindkét félben megvolt (hiszen mindkettőjüknek kényelmetlen kérdésekből kellett kivágniuk magukat). Ha egyébként ez az elmélet helyes abból akár az is következhetne, hogy Puzsér valójában szövetséges, aki az elborult nerencsekhez is közelebb akarja hozni a Partizánt, gondolván, hogy az elborult nerencsek úgysem néznének meg maguktól egy Partizán-adást, viszont talán egy fokkal szívesebben megnéznek valakit, aki véresszájú „píszíverőként” és „dzsenderostorzóként” (vagy miként) is ismert. Ellentmond viszont ennek az elméletnek, hogy Puzsér egyrészt korábban is hangoztatott ilyeneket, amilyen pozícióból kérdezett, másrészt, hogy neki is van egy vérmes rajongótábora, akik már annyira vérmesek, hogy nem biztos, hogy értenék egy ilyen szituációban az iróniát.  

C)    Lehet, hogy Puzsér gondolata csak annyi volt, hogy eddig Marci szívatta az interjúalanyait kellemetlen kérdésekkel, hát most tessék, kapja vissza ezt ő is, tudja meg milyen érzés, amikor így, ilyen direkt szívatós módon kérdeznek valakitől egy beszélgetős műsorban.

Persze akár mindhárom elmélet is igaz lehet különböző mértékben. (Nyilván ebben az esetben akkor legnagyobb mértékben az A-változat és legkisebb mértékben a B-változat.)

Lábjegyzet:

(*Ezek a szavak természetesen nem hangzottak el az interjúban, csak egy jelenségre akartam felhívni a figyelmet.)

Tanulságok számunkra

A magunk (magam és harcostársaim) számára is több nagy tanulsága volt a dolognak:

Az egyik: igazolva látom azt, hogy tényleg nem két politikai oldal létezik ma Magyarországon, hanem jóval több. Gulyás Marcival egy oldalon állok, Puzsér Róberttel nem. Puzsér nagyon sok dologról mást gondol, és teljesen más dolgokra törekszik (már ha törekszik egyáltalán valamire), mint ilyen egy politikai ellenfél, vagy inkább vitapartner. Mert természetesen: ha „ellenfelet” mondok, akkor nem „ellenséget” értek rajta, és ez nem zárja ki az iránta való tiszteletet, sem a közös pontok megtalálását, sem a kulturált beszélgetéseket, sem az időnkénti taktikai szövetségeket. Azt sem gondolom, hogy ő lenne a legveszedelmesebb ellenfél számunkra, vagy az, akivel a legnagyobb és legfeloldhatatlanabb ellentéteink lennének.

De lényeg a lényeg: a puzsérista liberális oldal nem ugyanaz az oldal, mint a demokratikus szocialista oldal, ez bőven kiderülhetett a beszélgetésből. Egy más ideológiát képvisel, mert teljesen mást tart fontosnak a világból. (Ami megint nem zárja ki, hogy egymás problémái iránt időnként érdeklődjünk is, és ezekkel foglalkozzunk is néha.)

Viszont, ami részben ebből is következik: igazolva látom magam abban is, hogy nekünk, akik ugyanazon az oldalon állunk, mint a Partizán, nekünk nem érdemes állandóan „baloldalaznunk” magunkat.

(kép: KanaDia)

Puzsér minden dogmatikus vonalassága, és sok valódi probléma iránti érzéketlensége onnan származik, hogy mindent megpróbál ráhúzni egy egydimenziós vonalzóra (vagy éppen patkóra), és minden megszólalót azon elhelyezni: ki a „jobboldali”, ki a „baloldali”, és hogy ő maga mindig szigorúan „középen” legyen. Fontosabb számára a maga „közép”-sége, mint bármilyen probléma megoldása, illetve bármilyen szenvedés enyhítése. Ez az a szemlélet, amin nekünk túl kellene lépnünk, első lépésként valahogy úgy, ahogyan Marci csinálja, konkrét problémákról, és nem ilyen egydimenziós sémákról beszélve. Ehhez pedig tényleg az kell, hogy fontosabb legyen számunkra a problémák tisztán látása, mint a magunk „bal”-ságának folytonos és kényszeres igazolása.

Erre sokan azt a (számomra unalmas) közhelyet ismételgetik újra meg újra, hogy „Aki nem ismeri el a különbségeket jobboldal és baloldal között, az jobboldali.” Értem, hogy ezzel mire gondoltok, de olvassátok el újra, amiket mondtam, és rá fogtok jönni, hogy nem arról van szó, hogy nem ismerem el a különbségeket. A különbségeket nemhogy elismerem, de meghatározónak tartom, nem ezek hiányát állítottam, csak azt állítottam, hogy a „baloldal” és a „jobboldal” szavak elhasználódottak, és nem megfelelőek már ezeknek a különbségekenek az igazán jó és kifejező kifejezésére. Azaz új szavakat keresek az általam is létezőnek tekintett különbségek leírására. A fenti mondatban rejlő kritika tehát nem rám vonatkozik (aki a mondatot igaznak tartom, csak unalmasan közhelyes formájúnak), hanem pl. Puzsérra.

Talán egy volt, amiben Marci is meglepett, és akkor legyen ez a magunk „táborának” szóló harmadik tanulság. Az, hogy komplex dolgokról tényleg érdemes komplexen beszélni. Most arra gondolok, amikor Marci a kapitalizmusról beszélt. Mert belefutottam én is ebbe, hogy amikor régi harcostársak előtt szidjuk indulatból a kapitalizmust, akkor ugyan pontosan értjük, mire gondolunk, de ha bárki más előtt, akkor bizony az ilyen jelszószerű szidalom inkább csak elidegeníti a másik embert, minthogy érzékenyítené. Marci itt sem sétált bele az egyszavas leegyszerűsítés csapdájába. (Bár ki tudja, azért-e mert ezt előre végiggondolta, vagy azért, mert Puzsér olyan otrombán hülyén állította fel ezt a csapdát, hogy kilométerekről látszott, mit akar vele elérni.) Ehelyett Gulyás Marci türelmesen elmagyarázta, hogy a kapitalizmust nem szidalmazni kell nagy általánosságban, hanem az egyes problémáiról, következményeiről konkrétan beszélni, és problémákra megoldásokat keresni. A kapitalizmus ugyanis sok jelenség összessége, egy rendszer, de nem egy rezsim, amit meg lehet dönteni, hogy aztán a helyére újat állítsunk. Tehát új rendszert sem lehet egyetlen írott törvénnyel bevezetni. Nincs olyasmi, hogy „mostatntól pedig szocializmus van”. Az államszocializmusok pont itt szúrták el, nem Sztálintól, hanem már Lenintől és a Magyarországi Szövetséges Szocialista Tanácsköztársaságtól kezdve.

Eddig az általános értékelés. Akinek ennyi elég, az itt meg is állhat. A következőkben szólok pár szót a konkrét kérdésekről is, amikről szó volt, és mint mondtam ez érdekes lehet a szocdem oldal és a puzsérista oldal összehasonlítása szempontjából, úgyhogy akit ez is érdekel tartson ebben is velünk. Bár nem vagyok biztos benne, hogy nagyon sok új dolgot tudok mondani ahhoz képest, ami az interjúban tényleg elhangzott.

Műbalhé a csatorna elnevezéséről

Az este legmodorosabb és legfeleslegesebb kérdése, ami, mint többen megjegyezték, egy csomó időt vett el a fontos kérdésektől. Itt éreztem a leginkább azt, hogy Puzsér csak egy szerepet játszik, hogy nem is őszintén beszél, csak pózol valaki másnak a véleményével.

Hiszen az ultrareakciós „újbeszél szótár” valóban igyekszik még a legalapvetőbb szavakat is megfosztani az eredeti jelentésüktől, de arra én még nem tapasztaltam példát, hogy a „partizán” szóval lenne baja bárkinek. Akit ez a szó „triggerel”, az még valószínűleg a vérszomjas ultrareakciós „rendpárti” társaságon belül is egy viszonylag szűk társaság lehet. Hiszen a „partizán” szónak (ha eltekintünk a műsor nevétől) nincs különösebb politikai ideológiai tartalma: egy harcmodort jelent, az azt alkalmazó harcos politikai nézeteitől függetlenül. (És mint már láttuk ma még a minden luxusban dúskáló ultrareakciós elit is szereti magát reménytelen helyzetben harcoló „lázadónak” beállítani…) Partizánról sokféle nemzetiségű gerilla beugorhat a magyar embereknek (például a fenti képen látható lengyel partizánok), nem csak a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége.

Érdekes módon annak idején senkinek (Puzsérnak) sem jutott eszébe lekomcsizni sem a Punnany Massifot, sem a Vad Fruttikat, de még az Ismerős Arcokat sem, amiért partizánokról énekeltek. Mindenkinek világos volt, hogy a „Maradok partizán!” sor kb. olyasmit jelent, hogy

„szívósan és kitartóan küzdök tovább még a reménytelen helyzetben is, a túlerő ellen is, ha kell titokban, mert tudom, hogy igazam van, és az ügyem egyszer diadalra jut” és a legkevésbé sem olyasmit, hogy „sunyi galád komcsi vagyok, aki fiktív érdemekre hivatkozva majd mindnyájatokat kitúrlak a helyetekről, muhaha!”.

Na, ennyit erről a témáról, már én érzem kellemetlenül magam, hogy ezt én is túlmagyarázom.

Az ún. „baj a világgal”

Erről már írtam fent, de igazából nem is feltétlenül Marci érdeme, hogy nem sétált bele egy ilyen hülye csapdába, hanem Puzsért minősíti, hogy ennyire hülyének nézi az interjúalanyt, hogy azt hiszi kikényszeríthet tőle egy egyszavas választ egy ilyen komplex kérdésre. De a lényeg nyilván nem a kérdésfeltevés formai módja volt, hanem az, hogy Puzsér azt akarta elérni, hogy Marci a kapitalizmusról beszéljen. Így Marci elmondhatta, szerinte mi a baj ezzel a gazdasági rendszerrel: az élő ember árucikké tárgyiasítása. Ez pedig olyasmi, amit nem egyedül a szocialistának hívott kritikusok kritizálnak. Sőt! Úgyhogy egy olyan dolog felé közelített, amiről akár konszenzus is kialakulhatna sokunk között. Kár, hogy Puzsér ezt is eleresztette a füle mellett, és az államszocializmus hibáiról és bűneiről kezdett beszélni. Mint már sokszor jeleztük, az államszocializmus tarthatatlan voltával mi, demokratikus szocialisták is tisztában vagyunk (ezért vagyunk demokratikus és nem autokrata szocialisták), a szocializmus pedig nem egy rendszert jelent nekünk, amit törvényileg be akarunk vezetni, hanem egy módszert emberek helyzetének javítására. Amely módszerről magáról már a reformkorban is sokat beszéltek az ellenzékiek és a Márciusi Ifjak is ezt tették egyik céljukká, csak akkor ők még úgy hívták:

„közteherviselés”.

Az ún. „szélsőségekről” és a „Weimari Köztársaságról”

(kép: KanaDia)

Ugyanez a terelés volt a jellemző Puzsér részéről, amikor a szélsőségek kérdését hozta elő. Miért vagyunk mi, a XXI. század Magyarországán az ő szemében szélsőségesek? A válasza erre mindig úgy kezdődött: „A Weimari Köztársaságban…”. De hát mi nem a Weimari Köztársaságban élünk. Vannak hasonlóságok, de különbségek is. „De a A Weimari Köztársaságban…” -kezdte újra az egészet a mindent látó kritikus. És ismételgette a „Weimari Köztársaság” kifejezést,ezt a történelmi példát, anélkül, hogy hajlandó lett volna kifejteni, miben látja a hasonlóságot. Értjük, hogy a „történelem ismétli önmagát”, de csak bizonyos feltételek mellett. Miből látja úgy, hogy a feltételek ugyanazok? Erre nem válaszolt sosem.

Tehát, mint látszik, nem sokat változott az álláspontja 2017 óta. De meg egyébként is jellemző, hogy Puzsér néha egészen sajátosan értelmezi a „szélsőség” szót. Hajlamos nem csak az agresszort, hanem a valódi sérelmei miatt felháborodó felet is „szélsőségesnek” nevezni. (A fasiszták újabb előretöréséről sokszor volt hajlamos azt mondani, hogy ezt legalább részben azok „provokálták ki”, akik túl gyakran és „túl hangosan” emlékeztek meg a holocaustról. Khm, most kommentáljam ezt?) Úgy látszik szerinte  most is: a védekezés erőszak. (Erről ajánlanám figyelmébe azt, amit nektek is mindig szoktam: ezt a rövid írást: Bálint György: Intelmek kezdő felháborodókhoz.)

Újságírás vagy aktivizmus, illetve a kevertműfajúság

Itt jön elő az a helyzet, amit már az elején jeleztem, hogy Puzsér olyan dolgokat kér hibaként számon másokon, amiket ő maga is művel (de nem is feltétlenül hibák). Miért lenne baj, ha egy újságíró több műfajban is kipróbálja magát, ha tud komoly és humoros is lenni? Meg aztán, ha a Partizán tényleg átvette a köztévé feladatait (ami ma már olyan gyakran ismételt vélemény sokaktól, hogy már szinte közhellyé válik), akkor nem az lenne a természetes, hogy ezen a köztévén többféle hangvételű műsor is van? És hogy a különféle műfajokkal kísérleteznek is? Nem azok a kreatív műsorok voltak mindig szimpatikusak Puzsér Róbertnek is, amik egyszerre mertek nevelőek és szórakoztatóak lenni? Nem erre törekszik ő maga is?

Szóval eléggé látszik, hogy az ebben a részben feltett kérdések nagy része nem egyéb öncélú kötekedésnél. Hiszen: Puzsér Róbert talán nem próbálkozott meg a politikai aktivizmussal? Oké, ebben nem volt sikeres. Nade belátta ezt? Miért lebegteti folytonosan az ehhez való visszatérést? 

A Gy-kérdés

(kép: KanaDia)

Ez az interjú intellektuális mélypontja Puzsér szempontjából. Ez az a rész, amikor Gyurcsány iránti végtelen gyűlöletétől elvakítva Puzsérnak a korábbinál is súlyosabb szövegértési problémái támadnak. Először bejátszik néhány részletet az interjúból, amelyben (a bejátszás ezt emeli ki) Gulyás Márton kemény, fogós, kényelmetlen, izzasztó kérdéseket tett fel Gyurcsány Ferencnek. És mégis, Puzsérnak ez nem elég, neki nagyon konkrét elvárásai vannak, hogy Gyurcsány Ferenctől mit lehet kérdezni, és aki nem arról kérdezi, amiről Puzsér kérdezné, az nyilván Gyurcsány embere, mindent megbeszélt vele előre, le van fizetve, vagy le se kellett fizetni, mert egy kritikátlan hű csatlós. Puzsér megint saját magát minősíti ezzel a hozzáállásával: annak totális el nem ismerésével, hogy más embernek adott pillanatban más is fontos lehet, mint neki.

A MZP-kérdés

Ennél a résznél is megy a csatlósnak minősítgetés, de itt egy kicsit más indíttatásból. Puzsért azzal nem lehet vádolni, hogy valaha is Gyurcsány-hívő lett volna. Volt viszont Márki-Zay Péter híve. Aztán hirtelen látványosan lelépett mellőle, pont mikor ő, Márki-Zay Péter maradt az egyetlen ellenzéki miniszterelnökjelölt. Puzsér a hirtelen fordulásáról máig nem tudott értelmes magyarázattal előállni. Olyanokat mondott, hogy ő egyébként próbálta titokban Márki-Zay figyelmét felhívni… dolgokra. Hogy mikre? Hogy pontosan mit vett észre? Mivel volt már akkor is baja? Nem árulta el sose. És hát eléggé furcsa, hogy egyrészt ő, a bölcs Puzsér, az őszinteségével felvágó kritikus, hirtelen nem állt a nyilvánosság elé a kritikájával, hanem nagy titokban próbált erről beszélni. Eléggé furcsa másrészt, hogy Puzsér a jelek szerint mindig a legesélyesebb ellenzéki jelölt tekintélyét próbálta aláásni. Már a Márki-Zay Péter melletti kiállása is nagyrészt Karácsony Gergely szidalmazásának formájában valósult meg, úgy, hogy különösebben nem tudta megindokolni, miért tartja Karácsony Gergelyt inkompetens vezetőnek. (De az nyilvánvaló volt, hogy meg van sértődve rá, amiért Karácsony Gergely megverte egy választáson.) Aztán amikor Karácsony nemes, bár vitatható gesztussal visszalépett Márki-Zay javára, Puzsér hirtelen Márki-Zay ellen kezdett mocskolódni, gyalázkodni, tulajdonképpen intrikálni, mert akkor sem tudta megmondani, mi a konkrét baja.

Puzsérnak ez a viselkedése nyilván sokaknak szemet szúrt. (Bár Márki-Zay Péterrel azóta kibékült, másrészt nem azt akarom mondani, hogy rajta múlt a kétharmad, de azért azt talán lehet mondani, hogy a viselkedésében kicsit sok volt az etikai ellentmondás.) A mostani interjúban nyilván a fentiek miatt igyekezett ismét látványosan letolni magáról a felelősséget. Tulajdonképpen mintha azt állította volna, hogy aki nem gyalázkodott olyan stílusban, mint ő, az mind egy kritikátlan opportunista volt. Gulyás Marci teljesen normális hangnemben beszélgetett többször is Márki-Zay Péterrel, nem rejtve véka alá a politikai irányzatával szemben megfogalmazott kritikáit is. Hogy az interjúk végén Márki-Zay Péter mégis jól jött ki az egészből, hogy szimpátiát kelthetett a nézőben, az neki magának, Márki-Zay Péternek az ő akkor tárgyilagosnak és korrektnek tűnő válaszainak és kiállásának volt köszönhető, nem valamiféle „alákérdezésnek”. Én legalábbis így láttam. Puzsér tehát sokkal inkább tűnt tavaly tavasszal egy „királycsináló” politikai kalandornak (főleg ezután a nehezen értelmezhető izé után, amit nem tudom mennyire részegen írhatott), mint Gulyás Marci. Most hirtelen szüksége van Puzsérnak valakire, akire az őróla kialakult visszatetsző képet áttolhatja. Ehhez éppen Gulyás Marci volt kéznél.

A jövőbeni szerepvállalásról

Puzsér Róbert erről kérdezve úgy tesz, mintha azt hinné, hogy csak parlamenti vagy önkormányzati képviselőként („hivatásos politikusként”) lehet bármit elérni a közéletre való hatásban. Mintha az újságíróból képviselővé váló Kálmán Olga útja lenne az egyetlen lehetséges út. (Nem tudom, Puzsér hallott-e valaha Adam Michnikről például, de mindegy is.**)

Pedig amióta felvetődött, hogy Puzsér Róbert is lehetne ún. „hivatásos politikus” is, azóta nyilván sokan nyaggatják őt is ezzel a kérdéssel, és az ő válasza a jelek szerint egyelőre az, hogy ő nem „hivatásos politikusként”, hanem „médiamunkásként” szeretne hatni a nyilvánosságra. Hát akkor más embertől meg miért nem tudja ezt a választ elfogadni egy őszinte válasznak? Ebből látszik, hogy itt megint csak kötekszik, és hogy általában ez a problémája: bizonyos embereket nem szeret, vagy egyszer elkönyvelt sunyinak, és onnantól kezdve nekik részéről nincs bocsánat, nem is hajlandó feltételezni, hogy őszintén beszélnek. Ez a bizalomhiány egyébként nem csak rá jellemző, de éppen ez egy nagyon súlyos problémája a mostani Magyarországnak.

Lábjegyzet:

(** Adam Michnikről itt írtam személyes találkozásunk kapcsán. Akkor is azt jegyeztem meg róla: ő ellenzéki aktivistából lett közéleti újságíró, de a pártállam megszűnése után nem politikusként, hanem újságíróként folytatta a pályafutását, a Gazeta Wyborcza főszerkesztői posztján. És már akkor is arról elmélkedtem: lehet azt is állítani róla, hogy a könnyebb utat választotta: a döntéshozatal felelőssége helyett a szabad kritika jogát. De lehet azt is mondani: a nehezebb utat választotta: a kényelmes képviselői fizetés helyett a médiapiac bizonytalanságát és adott esetben a kiszolgáltatottságot politikussá lett egykori bajtársai sértődött bosszújának. Hiszen nem feltétlenül láthatta előre az induláskor, hogy a Gazeta Wyborcza még ennyi dő után is egy ennyire sikeres brand lesz. De azt nem lehet tagadni, hogy egy olyan szerepet választott, amire mindenképpen szükség van: egy ellenőrző nyilvánosság fenntartójának szerepét.)

Befejezés

Itt lassan be is fejezem. Azzal, hogy Puzsér és társai természetesen szintén továbbra is érdekes vitapartnerek. Nem is árt, ha időnként új szempontokat vetnek fel az olyan emberek számára, mint Gulyás Marci, meg amilyen általában én is vagyok. Nem árt, ha néha visszajelzéseket, kritikákat kapunk, és néha nekünk is át kell gondolnunk a saját szempontjainkat, állításainkat. Ez pedig az ilyen beszélgetéseket mindig izgalmassá teszi, most és a jövőben is. A kulturált közéleti vita újjáéledésére pedig ezalapján a beszélgetés alapján határozottan látszik lehetőség, igény és érdeklődés is.