Csizmadia
Sándor:
Tavasz
Proletárok,
ki a szabadba, ki,
Hol
a tavasznak fényes napja süt!
Bimbó
fakad, kihajt a száraz ág,
Kikelet
szól, hívogat mindenütt.
Szabad
mezőn a szabad ég alatt
Emeljük
fogadásra föl kezünk:
Vesznénk
el bár, de nem nyugodhatunk
Míg
mindnyájan szabadok nem leszünk!
Te,
a szabadság bátor hirdetője,
Ragyogó
Május, itt vagy újra!
A
tél fagya fölengedt, s új erőre
Ébred
a természet virulva…
A
sötétségnek örök ellensége,
A
fényes Nap mind magasabbra hág;
A
vén Földnek elárvult, tar fejére
Aranysugárból
illeszt koronát!
Fenséges
szép a messzi síkság képe,
Ha
a tavaszi Napnak enyhe fénye
Hízelgve
kedvesen hozzásimul,
S
csókjára a kopár táj fölvirul.
A
hideg, holt rögben melegség támad,
Életre
kel, csirát ver benn a mag;
A
földből a kicsinyke selymes szálak
Mind
föl, a napsugárra tartanak.
Jégbékóját
a vén folyam lerázta,
Ujjongva
rohan útján lefelé;
Újabb
vidékre, idegen határra
Hömpölyg,
hogy szinte tajtékzik belé.
A
langyos levegőben szerte árad
A
tavasz lágy, balzsamos illata,
Nyomában
friss, zsibongó élet támad –
A
teremtés egy újabb hajnala…
Már
látom is a sok-sok szép virágot,
Mely
ezrivel borít erdőt, mezőt,
És
hallom is bűvös-bájos dalát ott,
A
szívvidítót, a lélekemelőt –
A
tarka-barka víg dalos madárnak,
Mely
szabadon szökell ide s tova
Nem
érezvén terhét a szolgaságnak;
Neki
minden bokor édes hona.
Ahány
fűszál, megannyi intelem:
Szabadság
az úr a természeten!
Az
ember szolga benne csak maga,
Az
élete viharos éjszaka;
Egyetlen
csillagocska ég egén:
A
halvány fényű, pusztuló remény.
Ha
még ez is a vak sötétbe vész,
Az
éjből soha nem lesz ébredés.
Proletárok,
ki a szabadba, ki,
Hol
a tavasznak fényes napja süt!
Bimbó
fakad, kihajt a száraz ág,
Kikelet
szól, hívogat mindenütt.
Szabad
mezőn a szabad ég alatt
Emeljük
fogadásra föl kezünk:
Vesznénk
el bár, de nem nyugodhatunk
Míg mindnyájan szabadok nem leszünk!
Fölföldy
Mihály:
Munkás-szózat
Föl,
harcra föl! Eszmék, elvek,
Erők
munkásai!
A
jognak, az igazságnak
Győzelmét
vívni ki.
Szabad
szellem, ész és erő
Ülje
diadalát,
Szabad
földnek munkás népe
Bírja
e szép magyar hazát!
E
föld minden talpalattján
Patakban
folyt a vér,
A
mi vérünk! S a mi bérünk?
Csak
egy falat kenyér.
Népünk
dologban senyved el,
Éhbér,
amit kapunk…
Mi
dolgozunk, vért izzadunk;
Nincs
földünk, otthonunk.
Munkás
kezünk zászlót ragad
Kiküzdni
a jogot,
Évezredek
mulasztása
Mit
prédául dobott.
Megnőtt
erőnk hatalmától
Remeg
a nagyvilág.
Élni
fogunk! Nyert lesz jogunk!
Győzelemre!
Előre hát!
Szabad
hazában jogot és
Kenyeret
adjatok!
Hiszen
mi tartjuk a hazát,
Megvetett
koldusok.
Helyet
nekünk, méltó helyet,
Melyet
elfoglalunk!
Jogainkért,
kenyerünkért,
Ha
kell, mindnyájan meghalunk.
Szent
eszmék győzedelméért
A
munkásnép kitart.
Szurony,
bitó testünk fölött
Arat
csak diadalt.
Igazság
fényes nappala
Ragyogja
be a kort,
Vagy
koporsónk millióján
Ül
a világ halotti tort.
Munkát,
jogot, hazát nekünk!
Nálunk
az ész, erő;
Bátorságunk,
kitartásunk
Mint
tenger árja nő.
Miénk
a biztos győzelem,
Türelmünk
elfogyott.
Halál
vagy élet – jelszavunk
Vesszenek
a zsarnokok!
Törvény
legyen a nép joga,
Tisztelje
azt ki-ki;
Szentségtörő
annak neve,
Aki
ezt megszegi.
Az
elnyomottak, s a nép ajkán
Zengjen
öröm dala:
Testvériség!
Egyenlőség!
Áldás reád szabad haza!
Magyar
Gyula:
Május
elsején
Tavaszi
szellőnek enyhe susogása,
Csörgő
patakocska ezüst locsogása,
Édes
virágillat, tavaszi verőfény
Mindent
betölt szerte májusnak reggelén.
Dalos
madársereg kavarog a légben,
Rügyek
fakadoznak a száraz fakérgen,
Zöld
pázsit takarja mindenütt a földet,
Ébred
a természet, és nem alszik többet.
Téli
álmot alvó Földgolyó felébredt,
Hideg
kebelében a forrongó élet
Megindul
és kitör folyókon, tengeren,
S
így újjászül mindent e május-reggelen.
Kialudt
kráterek újra tüzet hánynak,
Áldást
vagy vészt hozó fellegek felszállnak,
Mennydörgő
zúgásban villámok születnek,
Hulló
meteorok mocsárban fürdenek.
Csak
a teremtésnek dicső koronája,
Kinek
zavartalan folyik csendes álma;
Milliók
alusznak szolgaságnak ágyán,
Zsarnokság
altatja a nyomor danáján.
Ébredj
már, s nézz körül! Tanít a természet:
Halálod
a rabság – szabadság az élet!
Ketrec
oroszlánja hamarabb elpusztul,
Vagy
a szabad madár, mely kalitban búsul.
Rázd
meg hát láncodat, hadd törjön a bilincs!
Sötét
rabságodból föl, a Napba tekints!
Vakondok
módjára ne riadj a fénytől,
Az
igazság tiszta, édes melegétől!
Az
igaz eszmének harci riadója
Legyen
az ébresztőd, népek milliója!
Jogtalanságodnak
hosszú éjszakája
Vezessen
az új kor bíbor hajnalába!
Gyúljon
már a szívben a szeretet lángja,
És
olvadjon egybe az egész világba’!
Legyen
egy az érzés, akarat és eszme,
Úgy akkor ünnep lesz májusnak elseje!
Polus
János:
A
mi harcunk
Elvész
az olyan nép, mely lemond jogárul,
Mindig
csereberél, s meggyőződést árul;
És
nyugodtan cammog, önnön szégyenére,
Mint
tudatlan állat, kínzója elébe.
Szép
erény a tűrés, szép erény a jóság,
Ha
van benne erő és nemes méltóság;
S
ott, ahol kezdődik az eszme-gyalázat,
Véget
ér azonnal, és tettekre lázad.
De
aki silányt tesz maga felett úrrá,
Akit
arculcsapnak, és el sem pirul rá,
És
ki kezet csókol annak, ki rugdalja,
Az
a nép rab fajzat vagy meg van már halva.
Magyar
nép! A szemed nyisd fel valahára!
Ne
bízzad vagyonod lelketlen sáfárra!
Lásd
meg, ki a Júdás, ki a hű apostol,
Aztán
hadd suhogjon kezedben az ostor!
Ha
választanod kell, az legyen a válasz:
A
jogfosztott népért küzdők közé állasz.
Tiszta
a mi harcunk, velünk az igazság;
Mai költőink:
Csizmadia Sándor (1871-1929)
.jpg)
