De tegnap, ott, akkor nagyon az volt az érzésem, hogy ez az.
Ott voltam! Miután az ellenzéki pártok "össz-ellenzéki" tüntetésén majdnem állva elaludtam a beszédeken (amiket most nem is részletezek), átmentem az Operához. Aztán végig a tömeggel a Múzeum körúton. Nehéz pontos szavakba önteni azt az ottani érzést, de mindenesetre a 2013-as egyetemfoglalás óta nem éreztem olyan erőt és kollektív elszántságot, mint most. (És előtte is csak egyszer: a Szolidaritás 2011 októberi tüntetésénél.) Még azt is megkockáztatom: lehet, hogy 1937 (a Márciusi Front berobbanása) óta egy Március 15-e sem állhatott ennyire közel ahhoz az első, eredeti Március 15-éhez. Fiatalok álltak ki a maguk világos, progresszív céljai mellett, az eredeti helyszínen, összekötve a múltat a jelennel, a régi haladó nemzeti célokat a mostaniakkal, "Szabadság, Egyenlőség, Testvériség!"-et kiáltozva, a két 12 Pontot szavalva, a Nemzeti dalt és a Kossuth-nótát énekelve.
Én nem tudom (és nem is nagyon érdekel pillanatnyilag), hogy milyen ostobaságokat fognak összehordani rólunk, illetve a tüntetés valódi hőseiről, 2018 diákjairól. Nem tudom, mi lesz a választások eredménye és mi lesz utána: jobb lesz vagy rosszabb, demokrácia vagy újabb önkény, és most már esetleg nyílt diktatúra. Lehet, hogy lecsuknak majd minket. Lehet, hogy menekülnünk kell. Lehet, hogy (mint már megtörtént korábban) egyszerűen csak kinevetnek, leköpnek és ignorálnak (talán még azok is, akiket valamikor fontosnak éreztem). De ezt az érzést, ennek az extázisnak az emlékét senki és semmi nem veheti el.
https://galeria.index.hu/belfold/2018/03/15/2018_marcius_15_diaktuntetes_az_operahaznal/18
Vajon ez lesz a Harmadik Március vagy nem? Hiszen amit én Második Márciusnak nevezek, annak sem volt forradalmi hatása hosszú távon, ma meg már el is felejtik, hogy volt ilyen is. Vajon ránk mi vár?...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése