A nagy lengyel parasztsztrájk (II. rész)

(A Zöld Lobogó gyermekei)

A sztrájk
("A Szabadság és a Nép jelszavával a harcba")
A parasztsztrájk időpontját a Népi Párt (PSL) vezetői 1937. augusztus 15-25 közöttre jelölték ki. A sztrájk követelései között a kedvezőbb árak és bérek mellett szerepelt egy új (arányosabb) választási törvény megalkotása és a koncepciós perek áldozatainak vádak alól való felmentése is. Ebben az esetben a sztrájk azt jelentette, hogy a gazdák nem vitték piacra, illetve a városokba a betakarított termékeiket. Ebben az időben, augusztusban, aratás, őrlés és kenyérsütés idején ez tényleg nagy érvágást jelenthetett sok molnárnak és élelmiszerkereskedőnek. Főleg, mikor a gazdákkal szolidaritást vállalva sok helyen a mezőgazdasági cselédek is aratósztrájkokba kezdtek. A kiesett jövedelmeket a közös szövetkezeti sztrájkalapokból és a PSL meg a ZMW kasszáiból igyekeztek pótolni.

Az időpont több szempontból is célzott volt. Augusztus 15-e (amellett, hogy Nagyboldogasszony napja) hagyományosan a Lengyel Hadsereg Napja is. Ezen a napon ünnepelték azt, hogy 1920-ban Józef Piłsudski vezetésével Warszawánál egy merész ellentámadással sikerült megfordítani az ún. „lengyel-bolsevik” háború sorsát.

A PSL ezt a napot a Paraszti Tettek Napjának is nevezte, büszkén hangoztatva, hogy Piłsudski győztes, „honmentő” hadseregének többsége mégiscsak önfeláldozó parasztokból állt, akik ily módon is példát mutattak hazafiságból, tehát jogosan várják el az államhatalomtól az emberhez méltó élet biztosítását. A Paraszti Tettek Napja a PSL-aktivisták naptárában a másik nagy demonstrációs napnak számított a pünkösdvasárnap mellett.

A sztrájk főleg Dél-Lengyelországra (Małopolskára) terjedt ki. Hagyományosan ez az országrész volt a PSL bázisa. Ezen kívül még főleg a középső országrészen, Mazowszében (Mazóviában) és nyugaton, Wielkopolskában léptek sokan sztrájkba. Az északi részek, a tengerpart, a délnyugati vidékek (pl. Szilézia), a német és a litván határ mente valamint a „Keleti Végek” már ukrán és belorusz többségű területei teljesen kimaradtak az eseményekből. (Noha délen volt, ahol az ukránok is együtt tüntettek a lengyel parasztokkal.) Így tehát a sztrájk mégsem volt országosnak nevezhető.
A dolog viszont sok helyen annál durvább lett, mert a demonstráló parasztok, hogy követeléseiknek még nagyobb nyomatékot adjanak, egyre több helyen kezdték az utakat is lezárni, eltorlaszolni.
Ez aztán kiváltotta a rendőrség brutális fellépését is.

(Így festett akkoriban a lengyel rendőrség...)

(...és így a rohamrendőrség)
A falvakba kivonuló rendőröket a parasztok nem egy esetben kövekkel és botokkal fogadták, de a rendőrök sem voltak éppen kíméletesek. (Már korábbi években, a helyi szintű paraszttüntetéseknél és sztrájkoknál sem.) Hamar verekedések kezdődtek, amik sok helyen szinte szabályos ütközetekké váltak. Aztán lövések is eldördültek, és egyre több helyről jöttek a hírek a halálos áldozatokról. A sztrájk 10 napja alatt összesen 44 paraszt halt meg. A legtöbben, 15-en az utolsó napon, augusztus 25-én egy Majdan Sieniawski nevű małopolskai faluban, ahol a kivezényelt rendőrkadétok állítólag gépfegyvereket is hoztak magukkal, és állítólag használták is őket.

(A rendőri sortűzben meghaltak temetése az egyik faluban

Összességében a nagy parasztsztrájk alatt nagyon sok hasonló jelenet játszódhatott le, mint Magyarországon az 1890-es években, az akkori „agrárszocialista”, „újjászervezett szociáldemokrata” és „független szocialista” parasztmozgalmak és spontán aratósztrájkok elleni hatóság fellépésnél.

(Tulajdonképpen Magyarországon akkor alakult ki az a gyakorlat, hogy a Csendőrség a vidék politikai rendőrsége, a paraszti szervezkedések akadályozója lett.) Igaz, Magyarországon nem lehet olyan szervezett, egységesen koordinált paraszti cselekvésről beszélni, mint Lengyelországban. A falvak egymástól függetlenül léptek akcióba. De hát kezdetben (az 1930-as évek elején) még Lengyelországban is erről volt szó: a párt később állt az ilyen tiltakozási akciók élére, mikor látta, hogy ezekre van igény. Magyarországon már nem volt mód arra, hogy ez egy későbbi szakaszban egységesebbé, szervezettebbé váljon.

A következmények
A nagy parasztsztrájk Európa számos országában keltett feltűnést. Több helyen azt hihették, hogy Lengyelországban kitört a polgárháború. (Hiszen 11 évvel korábban, Piłsudski 379 halálos áldozattal járó puccsa idején, mikor a különböző lengyel katonai alakulatok egymást kezdték lőni, szintén csak egy hajszál választotta el ettől az országot.) A polgárháború nem tört ki, sztrájk végetért. Hatása többféle volt. Első körben természetesen kiváltotta az államhatalom heves reakcióját. Małopolskában már a sztrájk befejezése után több falut katonaság szállt meg.

Több helyen rendőrök rohanták meg a PSL aktivistáinak házait, és megverték a tulajdonosokat, vagy csak összetörték az értéktárgyaikat és szétszórták a vetőmagjaik egy részét. Több ezer embert letartóztattak, és több százat börtönbüntetésre ítéltek, köztük a Népi Párt több vezetőjét is. Ugyanakkor a megtorlás mégsem volt olyan hosszú és brutális, mint sokan várták az első bosszúreakciók után. A Szanációs Hatalom valószínűleg megrettent a demonstrációk méreteitől, és nem akarta tovább feszíteni a húrt. A PSL vezetői pár hónap börtönbüntetéssel megúszták a dolgot.

Stem például már 4 hónap után szabadult, és az eseményekben játszott szerepe csak megerősítette a pozícióit a pártban. 1939-ben Wincenty Witos is amnesztiát kapott, így visszatérhetett a 6 éves száműzetésből, amelyet a másfél év börtön helyett vállalt.
A parasztsztrájk a jelek szerint a PSL és a ZMW helyi szervezeteinek összetartását is csak megerősítette. Ez okozta, hogy pár évvel később, a német megszállás idején a párt saját ellenálló szervezetet és egy saját partizánhadsereget is létre tudott hozni Parasztzászlóaljak (Bataliony Chłopskie – BCh) néven.

Abban egyébként, hogy szervezetileg is elkülönültek a legnagyobb ellenálló szervnek számító Honi Hadseregtől természetesen garanciát is láttak arra, hogy a háború után, egy újjáépített országban majd politikai követeléseik is megvalósulhatnak. Ezt a reményt csak megerősítette az a tény, hogy 1943 nyarán, Władysław Sikorski tábornok halála után nem más,

mint Stanisław Mikołajczyk („Stem”) lett a londoni emigráns lengyel kormány új miniszterelnöke. Ez már előre jelezte, hogy az emigráns politika és a „földalatti állam” vezetői egy reménybeli új rendszerben a parasztság szervezeteinek is fontos szerepet szánnak. Hogy ez hogyan alakult aztán a II. világháború után, az már egy másik történet, talán még arról is lesz szó.

Tehát
Milyen tanulságokat tartogathat a nagy lengyel parasztsztrájk számunkra, mai magyarok számára?
Az egyik, amit már mondtam az elején, hogy vigyáznunk kell egy-egy nagy háború előtti „boldog békeidők” és az azokhoz kapcsolódó nosztalgia értékelésénél. Sokszor érdemes figyelembe venni azt is, hogy a nagy háborúk és nagy katasztrófák nem a semmiből előrontva forgatnak fel mindent, hanem meglévő feszültségekből, régóta elintézetlen ügyekből születnek.
A másik, amit már szintén jeleztem, hogy egy állam nemzeti függetlensége sosem elég garancia arra, hogy tömegek elégedettségét garantálja. Ezt nekünk is figyelembe kell venni, ha esetleg például a „Horthy-nosztalgia” már jól ismert, és sokszor igen csábító jelenségével találkozunk.
A harmadik, amit mondani akartam (és amire már szintén volt utalás): a két világháború között Közép-Kelet-Európában megvolt egy alternatív szociáldemokrata mozgalom, egy a nemzeti sajátosságokat, a vidéki, falusi társadalom szempontjait, a föld mint megélhetési forrás szempontjait figyelembe vevő, és a helyi kisközösségek hatalmas szervező, aktivizáló erejét számításba vevő „zöld szociáldemokrácia” megszületésének esélye.

És talán nem is csak Lengyelországban. Tudom, hogy ma sok szempontból más a helyzet, de talán ma sem lenne reménytelen efelé törni. Nem kell mindig a már bejáratott pártműködési minták felé tekinteni. Ha mégis, akkor is lehet mintát venni jóval több helyről, mint azt talán elsőre gondoljuk saját történelmünk (vagy annak csak egy kiemelt előtérbe tolt szelete) alapján.

A témával foglalkozó történész, Marek Sioma szavaival fejezem be:
„A sztrájk végül is (…) a Népi Párt sikerét jelentette. Ráirányította a figyelmet a falu problémáira, és megerősítette a Népi Párt szerepét. (…) A sztrájk következményei tragikusak voltak de végeredményben egyik fél sem aratott győzelmet. A kormány (…) nem tudott a Népi Párt befolyásának gátat vetni, de a Népi Párt sem érte el fő céljait: nem tudta a az agrár- és parasztpolitika megváltoztatására szorítani a kormányt. A parasztok áldozata mindemellett nem volt hiábavaló, mert felhívta az ország többségének figyelmét, hogy a társadalom alsó rétegeinek elégedetlensége beláthatatlan következményekhez is vezethet.”
http://bazhum.muzhp.pl/media//files/Annales_Universitatis_Mariae_Curie_Sklodowska_Sectio_F_Historia/Annales_Universitatis_Mariae_Curie_Sklodowska_Sectio_F_Historia-r2002-t57/Annales_Universitatis_Mariae_Curie_Sklodowska_Sectio_F_Historia-r2002-t57-s227-248/Annales_Universitatis_Mariae_Curie_Sklodowska_Sectio_F_Historia-r2002-t57-s227-248.pdf
(Fordítás: tőlem)