Sokat sajnos idén nem tudok írni, mert csak a vasárnapi napon tudtam ott lenni, és ott is lemaradtam pl. a Páva-gáláról, amit pedig nagyon vártam.
Mindenesetre: nagy köszönet a szervezőknek a Boban Marković-koncertért,
ez egy nagyon jó ötlet volt a szervezőktől, és különösen sokat hozzáadott a velük együtt fellépő Básits Branka.
Természetesen nem hiányozhatott a műsorból az Ederlezi, hiszen közeledett a szövegben emlegetett Đurđevdan, azaz György-nap. Ha belegondolok, ez éppen ma van. ("A ja nisam s onom, koju volim"... Sóhaj!) Láttam, hogy ezt a közönségből is sokan a fellépőkkel együtt énekelték. Szerbül!
(A szűrös fickó Majer Tamás)
Boban Markovićék koncertje után megint egy sok táncegyüttes részvételével készült közös nagy táncos műsor következett, ami kifejezetten egy vidék táncát mutatta be. Ezesetben Szatmárét. Tavaly nem igazán tetszett a koncepció, hogy a táncosok kiszorítják a nézőket a küzdőtér egy részéről, és az orruk előtt táncolnak olyan táncokat, amiket mindenki ismer, és mindenki be akarna állni, de nem tehetjük meg, mert mi most szigorúan közönség vagyunk, a lámpásokkal megjelölt határ mögött. De ezzel végül is nem lett volna baj tavaly sem, ha nem lett volna az egész olyan nagyon-nagyon hosszan elnyújtva.
Most viszont teljesen oké volt az egész, mert pont olyan hosszú volt a műsor, amennyit még gyönyörködve el tudtam nézni, anélkül, hogy az én talpam is már bántóan viszketni kezdett volna. És hozzá kell tenni, hogy a táncosok most is nagyon kitettek magukért. Jó volt őket nézni.
Ugyanakkor persze nagyon kedvet is kaptam a szatmári táncokhoz. Lenne is egy ötletem, hogy mit fogok ebből kihozni. Hamarosan meglátjátok, hogy mi az...
Ja, és külön örülök, hogy idén sem maradtam le a "Táncháztalálkozó-metróról". Ezen énekelve utazni zeneszó mellett... felbecsülhetetlen!
