Szavak csapdájában (előszó egy bejegyzéshez)

Írtam nemrég egy ismeretterjesztőnek szánt cikket (nem ide, máshová) a magyar rendvédelem történetéről, aminek kapcsán megint meg kellett tapasztalnom, hogy mennyi indulat és tisztázatlanság van a magyar Csendőrség, mint történelmi intézmény körül. Ezért most újra írok a témáról. Nem ismeretterjesztést, hanem egy saját történelmi ismeretekre és az azokból levont következtetésekre alapozott szubjektív véleményt. Talán azért némi tisztázó jellege mégis lesz. A bejegyzést kettébontom, mert hosszú lesz.
(Itt írtam a témáról korábban. Itt a Csendőrséget mint történelmi rendvédelmi szervet a Nemzetőrséggel mint történelmi rendvédelmi szervvel vetettem össze, és ebből vontam le következtetéseket az 1848-as és az 1867-es magyar törvényhozás és igazságszolgáltatás különbségeire vonatkozóan.)

A balhé legutóbb akörül tört ki, hogy az emlegetett (nem ezen a blogon megjelent) ismeretterjesztő cikkemben szerepelt egy ilyen mondat: „1945-ben a Csendőrséget feloszlatták, mert a korábbi években része volt a zsidó népesség üldözésében, deportálásában.” Ezt a mondatot a szerkesztő kihúzatta velem, úgy, hogy az illető lap már majdnem a nyomdában volt. Ez nagy felháborodást keltett a kollégák körében. Már maga ez a dolog sem egyszerű, mert ebben a jelenségben sok érv és motiváció keveredik, amiket figyelembe kell venni.
1. A mondat, amit leírtam több dolgot állít: a) Hogy a magyar Csendőrség részt vett a holocaustban. b) Hogy 1945-ben emiatt oszlatták fel. Az első állítás igaz, a második erősen vitatható, és ezt nekem is el kell ismernem.
2. Nem volt tisztázva, hogy a szerkesztő melyik állítás miatt húzatta ki velem a mondatot. Ez kelthetett indulatokat. (Az egész helyére végül is az alábbi mondat került: „1945-ben a Csendőrséget feloszlatták, mint a régi rendszer politikáját kiszolgáló szervezetet.”)
3. Ha a második állítás miatt húzatták ki velem, akkor ez egy szakmailag indokolható döntés. (De akkor mondjuk megkérhettek volna, hogy a mondatot javítsam az alábbiak miatt. De az utasítás formája erősen a cenzúra jellegét öltötte. Ráadásul olyan valakitől jött aki korábban többször hivatkozott a szólásszabadságra, viszont a cikkemet lustaságból jódarabig nem olvasta át.)
4. Ha az első állítást akarták egy ismeretterjesztő cikkben elhallgatni, akkor viszont ez egy politikai döntés. És akkor ez tényleg cenzúra.

Nézzük meg a Csendőrség feloszlatására vonatkozó legkézenfekvőbb forrást, a Csendőrség feloszlatására vonatkozó rendeletet! Ez az 1.690/1945. számú miniszterelnöki rendelet. (A miniszterelnök ekkor a „Horthy-hadsereg” volt tábornoka, a kormány nem egy „szovjet-kollaboráns kommunista” (?) kormány, hanem egy koalíciós kormány, többféle addigi ellenzéki erő részvételével):

„1. § (1) A m. kir. Csendőrség a múlt népellenes kormányait feltétlen engedelmességgel kiszolgálta, a magyar demokratikus mozgalmakat kíméletlen eszközökkel megsemmisíteni törekedett és a magyar parasztság és a magyar munkásság ellen megszámlálhatatlan erőszakot követett el, ezért a magyar nép egységes ítéletének végrehajtásaképpen az Ideiglenes Nemzeti Kormány megállapítja a magyar Csendőrségnek, mint testületnek a felelősségét és intézményét megszünteti, szervezetét feloszlatja.”

Való igaz tehát, hogy a rendeletben szó szerint nincs szó a deportálásokról és a holocaustról (ezt a szót akkor még mondjuk nem is használták hivatalosan). Kérdés persze hogyan értelmezzük „a magyar parasztság és a magyar munkásság ellen megszámlálhatatlan erőszakot követett el” –félmondatot. Én hajlamos vagyok úgy értelmezni, hogy ebbe beleértették a deportálásokat is, bár azoknak pontos méreteit akkor még nem tudták felmérni. Ennek ellenére, ha a fenti szöveg alapján valaki kifogásolta ezt a félmondatot: „feloszlatták, mert a korábbi években része volt a zsidó népesség üldözésében, deportálásában”, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az aggályai jogosak. Egyébként viszont a Csendőrség részvétele a deportálásokban tény. Igaz, hogy voltak csendőrök, akik a parancsvégrehajtás mellett tanúbizonyságot tettek némi empátiáról. Igaz, hogy voltak (jóval kevesebben), akik megpróbáltak embereket meg is menteni a biztos haláltól. Ilyen volt pl. Kudar Lajos csendőr ezredes, aki humánus tetteiért, mentőakcióiért az életével fizetett.

(Ez a bejegyzés talán nem is olyan fontos,  csak ha valaki majd egyszer megkérdez arról, hogy mégis mi volt ez a balhé az én egykori cikkem körül, készen álljak egy korrketnek mondható válasszal. De a lényeg a következő bejegyzésben lesz, aminek ez csak előszavául szolgált, de enélkül is olvasható.)