Repülj, Páva! (az idei döntőről)

Természetesen idén sem hiányozhat blogunkról a Felszállott a Páva döntőjének értékelése. Mint emlékeztek, tavaly nem igazán követtem magát a versenyt, mert kétségeim voltak, akarom-e gyerekek versenyeztetését látni egy TV-s tehetségkutató keretében. De a döntőt azért megnéztem, és ámultam azon, amit láttam. Lelkendeztem is egy sort utána itt.
A fellépőkön kívül a döntő megrendezése is jó benyomást tett rám. Azt láttam, hogy a rendezők, és maga a zsűri is mindent megtesz, hogy az esemény minél kevésbé legyen verseny, hajsza, ilyesmi, és minél inkább buli. Hogy azok élvezzék a legjobban, akikről szól: a fellépők, a gyerekek. Azóta alkalmam volt beszélgetni a Páva szervezőivel is (leginkább Sándor Ildikóval a Hagyományok Házából), és tőlük megtudtam, hogy ez nem véletlenül alakult így, kifejezetten ez volt a rendezői koncepció az egész mögött. Ez megnyugtatott, és ezért volt, hogy idén már nem csak a döntőt néztem meg, hanem bele-belepillantottam az elődöntőkbe és a középdöntőkbe is.

Azt is megtudtam, hogy az eredeti tervek szerint a jövőben az egyik évben felnőtt Pávának, a másik évben gyerek Pávának kellene lennie, de idén mégiscsak egy gyerek Páva lesz (végül is az első kettő Páva a felnőtteké volt, miért ne legyen a második kettő a gyerekeké, aztán majd ezek után beállhat a rend, amit a szervezők eredetileg terveztek). Mint mondtam, ezt a Pávát már jobban követtem, mint a tavalyit, így a fellépők közül is többeket láthattam, nemcsak a döntősöket. Az összkép mindenképpen pozitív. Van nagyon sok kiemelkedő tehetség is a mezőnyben, azok között is, akik nem lettek döntősök. De a mostani cikk kifejezetten a döntősökről fog szólni, mint tavaly.

Ha csak magát a döntő eseményét nézem, az nem volt annyira fergeteges, revelációszerű, mint a tavalyi, de nem tudom, hogy a tavalyi eseménynél nem az újdonság varázsa tette-e a nagy hatást rám, nem azért vagyok-e most kritikusabb. Ezen még gondolkodom. De azt most is mindenképpen elmondható: minden fellépő eszméletlenül jól teljesített, mindenki megérdemli az elismerésünket, kalapemelésünket, hátbaveregetésünket, zászlólengetésünket, dicséretünket, stb.

A műsorvezetők: idén is királyak voltak. Különösen Novák Péter remekül pörgette az eseményt, és játszotta a lendületes húúúú-lány (srác) szerepet idén is. Azt azért látom, hogy az ő energikusságára és lendületes humorára nem mindenki vevő. Én mondjuk pont igen. De azért nem baj, hogy van mellette egy Morvai Noémi is, aki nyugodtságával némi ellenpontozást jelent Péter mellett.

(A zsűri. Be kell őket mutatni? Na jó: Tímár Böske néni, Agócs Gergely, Sebestyén Márta takarásban van, Sebő Ferenc, Kocsis Enikő és Berecz István)
Tavaly nem írtam a zsűriről, és most is csak félve merek bármit mondani, mert lehet, hogy félreértitek, és lecsaptok érte, vagy legalábbis sűrűn elnézést kell majd kérnem mindenkitől. De a helyzet az, hogy mindamellett, hogy a zsűri tagjainak tevékenységét és hatalmas tudását nagyon tisztelem, azt, amilyen szerepet a zsűrinek ebben a műsorban játszania kell, (azt a nagyokos, szájbarágós népművelői, népnevelői szerepet) azt sokszor érzem erőltetettnek, modorosnak, előre megírtnak, mesterkéltnek. És az az érzésem, hogy ha más nem is, de Sebő Ferenc biztosan szintén érzékeli ezt. De mielőtt leszeditek a fejemet, hozzá kell tennem azt is, hogy mindez abszolút másodlagos, és az élményen, amit a gyerekek lelkesedése és szeretete nyújt, ez a kis hiba igazából nem ront. De nem brtam ki, hogy meg ne jegyezzem. Na mindegy…

Beszéljünk inkább a fellépőkről! Megérdemlik.

Énekes szólisták: meglepő, hogy ebben a kategóriában csak két döntős volt

Erdélyi Luca: nagyon tetszett a szép hangja, és az is ahogyan előadta a moldvai dalokat. A korábbiakban nyugodt, visszafogott énekesként ismerték, most pedig lendületes, energikus arcát mutatta, -jegyezte meg róla Sebestyén Márta. Tényleg jó volt ránézni, ahogyan egész testével követte a ritmust, a zenét, teljesen megélte a dal ívét dallamát. Megérdemelten győzött.

Cickom Énekegyüttes: három szép székely lány, akiknél meg a csapatmunkát érdemes kiemelni, azt, milyen jól kiegészítették egymást. Meg a természetességet náluk is, amivel kiálltak. Egy kíméletlenül kritikus népzenész szerint, ez a természetesség kevésbé volt rájuk jellemző a korábbi adások során, de most igen, és ezért szép volt, amit csináltak. Amúgy persze várható volt, hogy mivel a Felszállott a Páva döntője decemberben van, kell valaki, aki karácsonyi énekeket énekel. Most ezek a Cickom lányai lettek. Azt külön jó volt látni, hogy a vetélytársak, a Cickom-lányok és Erdélyi Luca mennyire összetartanak: a zsibongóban együtt énekeltek a kamerának (úgy hogy a Cickom nem is volt hajlandó elkezdeni az éneklést, amíg Luca vissza nem érkezett) és az eredményhirdetéskor is egymás kezét fogva, egymást bátorítva álltak a színpadra.

Gyúr Gabriella/ Gabriela Ghiur: meg kell említeni őt is. Hivatalosan nem jutott be a döntőbe, de az eredményhirdetéskor ő is kapott díjat. Sejthető volt, hogy egy moldvai csángó leány el fogja nyerni a közönség szimpátiáját. De ezt abszolút meg is érdemelte, énekhangja és természetessége méltóvá tették rá. Hogy őt is díjazták, azon szemmel láthatóan nagyon meglepődött, pedig sejthette, hogy ez lesz, ha őt is behívták a stúdióba, hogy ott, viseletben várja végig a versenyt, és utána a többiekkel együtt menjen a színpadra.

Szólótáncosok:

Albert Csaba: a zsűri az ő széki tempóját hozta ki győztesnek. Ez tényleg kellemesen elegáns és szép volt, és nekem az is tetszett, hogy kényelmesen nyugodt tempóban játszottak a zenészek, sem a banda, sem a táncos nem akarta az egészet feleslegesen felhúzni, sem túlművészkedni. A széki ritka tempóban a táncosnak nagyon furmányos lábtekerésekre van alkalma, de Csabi nem ezeket táncolta, talán mert nem is illett volna nagyon az alkatához. Szóval, ha valamit érdemes Csabában kiemelni az talán ez: pontosan tisztában van vele milyen szinten van, mi az amit jól tud, és amit legjobban tud, azt mutatja meg a közönségnek. Ez persze a felkészítőn is múlik, de nem kis részben magán a táncoson is. Ebből gyerekből egy nagy táncos lesz. Mindazonáltal az elődöntők során jónéhány fiú volt, akinek a tánca nekem sokkal jobban tetszett, mint Albert Csabáé. De nem elégedetlenkedek az eredménnyel, mert minek.

Molnár Bence: én személy szerint inkább őt hoztam volna ki győztesnek (most csak a döntőbeli szereplése alapján mondom, a középdöntőben voltak szerintem még nála is jobb szólótáncosok). Korábban nagyot alakított ő is a széki tempóban, de itt most mezőföldi táncokkal jött, amiknél sokkal többet számít az előadásmód, mint egy nagyon technikás erdélyi legényesnél. És az előadásmód itt nagyon a helyén volt. Elég sok eszközt használt a tánchoz: botokat, üvegeket és zsebkendőt. A zsűrinek ez nagyon tetszett. Egyébként nekem is. De nem tudott nem eszembe jutni, hogy mikor egyszer egy régi haverom indulta a békéscsabai szólótáncversenyen egy bakonyi kanásztánccal, amiben botokat is használt, meg üvegeket is, akkor a zsűri azt mondta neki, hogy túl sok eszközt használ. Azt persze egy másik zsűri volt, csak az egész jellemző a pontozásos „sportágakra”. Molnár Bence produkciója mindenesetre most mindenkit nagyon megnyert. És ami még érdekes Novák Péter két új kifejezést is kitalált a mezőföldi eszközös táncokra: „bortúra” (a borosüvegek felett való áttáncolásra) és „háztartási folk”. (?)

Zenészek:

Sarjú Banda: az előző Páva zenészeiből alakult supergroup. Például a tavalyi döntősök közül itt van Ürmös Sanyi, a villámkezű cimbalmos, és Gál Tibi, a félelmetesen kiforrott hangú és kiállású énekes (akiről tavaly még úgy tudtuk, idén táncosként fog indulni). Még egyszer nem hozták ki őket végső győztesnek, de így is jól jártak. Ahogyan most zenéltek (vajadszentiványi muzsikát), az remek volt, de érezni lehetett, hogy még nagy út áll előttük. Ez a banda a lehetőségek bandája, és ha még jobban összeszoknak, meg fogják hódítani a világot, de legalábbis a Kárpát-medencét.

Horváth Áron: az ő győzelme a zenész kategóriában nem is lehetett kérdés, annyira kiforrottan és profin cimbalmozott. Morvai Noémi „rejtélyes fiúnak" nevezte. Talán azért mert olyan magától értetődő természetességgel vesz mindent, ami a szerepléssel és a versenyzéssel jár, hogy az már szinte zavarbaejtő. Ami pedig a legszebb: sokoldalú érdeklődése: amellett, hogy népzenész, rocker is, aki Beatricét és Metallicát játszik a cimbalmán. (Ez amúgy nem olyan ritka, sok ilyet ismertem, gimis koromban mi is gyakran énekelgettük a próbink szünetében gitárkíséret mellett a Nothing Else Matterst, később táncoltunk egy szájharmonikás haverunk blues-zenéjére, és volt egy olyan néptáncos cimborám is, aki mikor fellépésre készültünk székely viseletben a Narcotic-című Liquido-számot furulyázta a színpad mögött, mindnyájunk nagy örömére.) De arra, hogy a népzene és a rockzene milyen jól összepasszol, amúgy is rengeteg példát lehetne sorolni az Illés Együttestől a Szvetteren át a Kormoránig és tovább, nem is beszélve Koppány vezérről, aki az István a királyban végül is egyszerre egy rocker és egy néptáncos tánckarvezető. Ja és persze a másik, Koppány vezérnél is jobb példa: maga Novák Péter. Nagyon nagy lehetőség lenne majd őt összehozni egy közös rockos-népzenés-csűrdöngölős produkcióba őt és Horváth Áront. (Lehet, hogy majd meg is keresem őket a Fényes szelek-musical vagy a Csillagok háborúja-táncjáték ötleteimmel.)

Bálint Róbert: a zenészek között is volt egy ember, aki nem jutott a döntőbe, de különdíjat kapott. Ő Bálint Robi, megintcsak egy csángó gyerek, furulyás. Sajnos róla nem tudok véleményt mondani, mert őt valahogy elkerültem az elődöntők során. De egy nyilatkozatát láttam, és azalapján nagyon bátor, talpraesett legénynek tűnik. És megintcsak: moldvai csángó, tehát sejthető volt, hogy a közönség imádni fogja. Gondolom ő is sejthette, hogy kap valami különdíjat, ha külön behívták a stúdióba

Táncegyüttesek:
Ez a kategória volt a legizgalmasabb, mert idén ebben voltak a legtöbben: négy táncegyüttes is döntőbe jutott. Ez különösen érdekes helyzetet teremtett.

Dusnoki Aprók: amit az elődöntők során műveltek, az nagyon szép volt, de ez a mai koreográfiájuk egy kicsit gyengére sikerült. Nem a táncanyaggal volt baj, mert a sárközi nagyon jól tud kinézni, nem is a táncosokkal, mert ők jól eltáncolták, amit kellett, szerintem kifejezetten a koreográfia volt az, ami nem illett egy Páva-döntőhöz. Ha bulisabb táncot hoztak volna, mint ez a fura „törökfogó”, az talán jobban inspirálta volna a táncosokat is. De a közönségnek, úgy látszik bejött, mert a Dusnoki Aprók megkapták a közönségdíjat.

Jászság Táncegyüttes Gyerekcsoportja: a Jászság Táncegyüttes nagy név szakmában, és megszoktuk tőlük a minőségi produkciókat. Nincs ez másként a gyerekcsoporttal sem. Szép volt, látványos volt ez a györgyfalvi koreográfia, egy nagyon erős mezőny nagyon erős versenyszáma. Nekem kifejezetten bejött a laskanyújtó (sodrófás) tánc, bár úgy rémlik, hogy az eredeti gyűjtési felvételen ennél azért lassabb tempóra nyomják az adatközlők. Az is érdekes, hogy szintén a györgyfalvi felvételen van egy extravagáns nő, aki brahiból legényest is táncol, zavarba hozva a férfiakat, itt viszont volt egy szakasz, amikor a tánckarból több lány is elkezdett egyszerre legényesezni. De hát ennyi szabadságot miért ne engedjünk a koreográfusnak, illetve miért ne mutathassa meg a tánckar, hogy az itteni lányok ennyire jók?

Cifra Táncegyüttes (Méra): Egy hagyományőrző együttes, akik saját táncaikat hozták el a döntőre. És ahogy az várható volt, teljesen profin csinálták, úgy, hogy nagyon érezni lehetett, hogy ez az övék, sajátjuk, annak is érzik. Jó volt nézni őket. Éppen ezért én biztos voltam benne, hogy a zsűri őket fogja győztesnek kihozni. Vagy ha nem a zsűri, akkor egy közönségdíjat biztosan kapnak.

Csali Néptáncegyüttes (Somorja): és a táncegyüttes-kategória győztese mégsem az erdélyi, hanem a felvidéki banda lett, a Csali Táncegyüttes Somorjáról. És megintcsak azt kell mondanom: megérdemelten. Valamennyire egyébként róluk is elmondható, hogy hagyományőrző együttes, hiszen ők is saját vidékük, a Mátyusföld táncait hozták. (Persze különbség azért van: Méra egy kis falu elképseztően gazdag tánchagyománnyal, és a Cifra kifejezetten erre a falura, a saját falujára koncentrált. Somorja viszont egy város, mint ilyen nyilván bizonyos szinten egy központi hely. A Csali pedig ennek megfelelően több falu táncanyagát dolgozta egy koreográfiává.) De a döntő nyilván nem ez. Hanem az, hogy valóban a Csalin lehetett leginkább érezni egyrészt azt a bulihangulatot, ami egy néptánc-koreográfiához feltétlenül kell, másrészt azt az összetartást, ami egy táncegyüttest egy jó közeggé tesz (és nem utolsósorban képessé tesz arra, hogy a néptánc bulihangulatát közvetítse). Szóval a Csali igazán nagy győztese volt ennek a mostani Pávának. Külön elismerés nekik, hogy ők is felléphetnek majd a Folkloriadán, a CIOFF (Council of International Folklore Festivals) nagy nemzetközi fesztiválján, amit a „Néptánc Olimpiájaként” szoktak emlegetni. Remélem, hogy ha a Pávából már hagyomány lesz, hagyomány lesz az is, hogy a győztes táncegyüttes is elmehet a Folkloriadára a százhalombattai Forrás Együttes mellett. Ez nagyon emelné a Páva-győzelem rangját, legalábbis a táncegyüttesek kategóriájában. (Igaz, hogy Folkloriada csak négyévenként van, mint az olimpia, és mi lesz azokkal az együttesekkel, akik más évben nyerik meg a Pávát? Reméljük az ő kivitelükre is lesz keret, vagy valami hasonlóan rangos jutalmat nekik is kitalálnak.)

Jó volt nézni az idei Pávát is. A jelek szerint, a Felszállott a Páva tényleg megteremtette a maga hagyományát, elismertté vált a népzenét néptáncot művelő magyar közösségek számára, tényleg rang itt fellépni. Alig várom, hogy az itteni fellépőket láthassam majd a Táncháztalálkozón, a Páva-gálán is.