A népi kollégiumi mozgalom története persze kicsit korábban kezdődik: 1939-ben, a Boyai Kollégiummal, amit a Budapestre egyetemre kerülő tehetséges paraszti származású fiataloknak hoztak létre, hogy lakást és közösséget biztosítsanak nekik. Ennek igazgatója, a zseniális és sokoldalú
Boros Lajos lett, aki amellett, hogy bölcsészeti doktor volt, matekot is tanított, és egyébként miután 1956-ban emigrált Amerikába, a sugárzásvédelem egyik elismert szakértője lett.
A Bolyai Kollégiumban a legkülönbözőbb tudományterületeket képviselő hallgatók gyűltek össze. De saját területük mellett mind érdeklődtek társadalmi kérdések iránt is, tanulmányoztak szociológiai kérdéseket is, falukutatásokat szerveztek, és tevékeny szociális életre készültek. Már kezdettől nagyon fontos volt a Kollégium életében az önigazgatás és a belső demokrácia.
1942-től a Kollégiumot Györffy István Kollégiumnak hívták. (Györffy István néprajzkutató volt az egyik, aki kezdeményezte a Bolyai létrehozását annak idején, de meghalt, pont mikor a konkrét megvalósítás elkezdődött.)
A Györffy Kollégium igazgatója pedig
Kardos László lett, magyar-olasz-néprajz szakos bölcsész, aki a visszaemlékezések szerint egyszerre volt kiváló pedagógus és kiváló politikus: nagyon tudott bánni az emberekkel és szervezni is. A Györffy Kollégiumban (nem kis részben mindenki Kardos Lacijának köszönhetően) a társadalmi kérdések aktív alakításának igénye. Amellett a művészeti élet is fontos volt: a kollégisták létrehozták a saját néptáncegyüttesüket,
a Balladaegyüttest, ami egyik motorja volt a magyar néptánc-életnek az elkövetkezendő években. A II. világháború éveiben pedig szinte az egész Kollégium bekapcsolódott az ellenállási mozgalomba, sokan a kollégisták közül fegyverrel is harcoltak a német megszállók és magyar kiszolgálóik ellen.
1945-ben, az újjáépülő országban a Györffy tagjai egyre több új kollégiumot alapítottak szerte az országban, a sajátjukhoz hasonló demokratikus minták alapján. 1946. július 10-én, az egyetemi tanévzárón aztán kimondták a Demokratikus Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom és a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NéKOSz) megalapítását.
„Egy országos mozgalom megalapítására szántuk el magunkat, amely célul tűzi ki, hogy diákotthonokat és kollégiumokat szervez, hoz létre és épít fel a középiskolák és főiskolák mellett, amelyekben a szegényparasztoknak és munkásoknak a fiai –tömegesen– anyagi gondoktól mentesen, demokratikus szellemben nevelődhetnek népünk értelmiségévé.” -mondták ekkor
(Az alapító tagok: a Györffy Kollégium, a Petőfi Kollégium, a Zrínyi Ilona Kollégium, az Áchim Kollégium és a Pápai Páriz Ferenc Kollégium).
És a NéKOSz hamar kinőtte magát országos hálózattá. Sok statisztikai adat van a népi kollégistákról, de mégis nehéz felbecsülni, hogy összesen hány embert érintett a mozgalom története során. Az 1946-os célkitűzés az volt, hogy 1948-ra legyen 100 népi kollégium 10 ezer népi kollégistával. Nos, ez 1948-ra talán nem teljesült, de a történet egészét nézve talán igen. (Ha megtalálom a jegyzeteim között a pontos statisztikai adatokat, akkor ideírom őket, ha szeretnétek.) Mindenesetre a hatás akkora volt, hogy valószínűleg jogosan beszélnek sokan „népi kollégista nemzedékről”.
Mi akart lenni a NéKOSz? Demokratikus, autonóm közösségek hálózata. Azaz olyan közösségek összessége, amelyek a közvetlen cselekvés és a közvetlen demokrácia gyakorlatára, társadalmi (konkrét fizikai újjáépítő és aktív művészeti) tevékenységre és kritikus gondolkodásra szoktatja a tagjait. És emellett olyan embereket nevel, akik hatékonyan tudnak más emberekkel együtt dolgozni.
Vagyis másképpen röviden: egy olyan kísérleti mintát adott a NéKOSz, amely ki tudná békíteni és hatékonyan tudná ötvözni a közvetlen demokráciát a képviseletei demokráciával. Manapság, amikor sokan azt hiszik hogy a kettő összeegyeztethetetlen, érdemes lenne a NéKOSz példájára visszanézni.
Mit tanulhatunk tőle? Autonóm közösségek hálózata, azaz:
1. Közvetlen demokrácia helyben: A lehetőségek szerint minél nagyobb döntési szabadság helyi ügyekben, azok között, akik egy közösséget alkotnak, azaz személyesen ismerik egymást.
2. Képviseleti demokrácia: lehetőleg hatékony egyeztetés választott képviselők útján az egyes közösségek között. (Ettől lesz az egész hálózat, nemcsak elkülönülő hordák, törzsek, anarchista közösségek halmaza.)
Emellett pedig, mint már szó volt róla: aktív cselekvés (és ezt is helyben lehet leginkább elkezdeni a minket közvetlenül érintő ügyekben), művészi igényesség és kritikus gondolkodás.
(NéKOSz Központi Táncegyüttese)
Maga a NéKOSz formálisan csak három évig létezett: 1949-ben a kialakuló Rákosi-diktatúra oszlatta fel. Egy kemény diktatúra ugyanis nem tűri az autonóm közösségeket, főleg azt nem, hogy azok hálózatot alkotva alternatívát kínáljanak a parancsuralmi rendszerrel szemben. (Meg persze annak idején beijedtek attól, hogy a NéKOSz a pártok között is önálló politikai szerepre törhet.)
Manapság is ezért nem nagyon igyekszik a hatalom emlékezetünkbe idézni a NéKOSz-t: mert nem a kritikus gondolkodásra és közvetlen cselekvésre nevelés van a napirendjén, hanem éppen ennek ellenkezője: a feltétlen engedelmességre nevelés.
Mindenesetre ma, mielőtt még az EB-döntő elkezdődne, emlékezzünk meg egy kicsit a NéKOSz-ról is. Mondjuk énekeljük el a népi kollégisták indulóját, Jankovich Ferenc dalát (egy régi csángó dal dallamára):
Aztán ha vége az EB-döntőnek, mivel lehetne a NéKOSz-jubileumot méltóbban megünnepelni, mint egy jó kis, fergeteges táncházzal?
Lásd még:
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2015/05/az-igenyesseg-akademiaja.html
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2014/11/akik-ellenalltak-i-resz_7.html
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2014/12/akik-ellenalltak-iv-resz.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése