Idézőjel (Jócsik)

A Sarlóról már szó esett. Szlovákiai (felvidéki) magyar diákok mozgalma volt a két világháború közötti időszakban. Regöscserkész, majd öregcserkész csapatnak indult, akik járták a felvidéki magyar falvakat, és népdalokat, táncokat gyűjtöttek, illetve színielőadásokat szerveztek a falvak lakóinak, majd lakóival. Aztán a falvak lakóinak nyomorú helyzetét látva szociográfiai felmérésekbe kezdtek. És magukat egy önálló ifjúsági mozgalomként kezdték meghatározni. Zászlójukra liliom helyett sarlót tűztek. (Benne volt a csapatban Dezső és Rezső is egyébként.) És: a közös sors nevében kezet nyújtottak a cseheknek és a szlovákoknak. Erre magyar véreik természetesen lekomcsizták őket.
Bizonyos analógiák miatt teszem ide, amit az egyik tag, az érsekújvári Jócsik Lajos mesélt a Sarlóról. (Ő egyébként híres közgazdász és író lett.)

„Olyan egységet akart a kisebbségi magyarságból, mely a munkásságra, parasztságra és a szakintelligenciára épül. Polgári formákat akart a kapitalizmus kinövései nélkül. Melyik párt vagy mozgalom ne akarná ugyanezt a mai Magyarországon? A nemzeti lét belső formáinak kidomborításáért küzdött, anélkül, hogy elmerült volna a faji mitológia ködeiben. Melyik mozgalom tehet a magyar öncélúságért többet, ha őszintén gondolja el lehetőségeit? Akikkel szembenállott, azoktól csak annyit követelt, hogy ők is akarják ugyanezt. (…)
A való helyzet és a tudat közé azonban odafészkelődtek a sűrűvérű ösztönök és eltorzítottak mindent. (…)
Az idős stratégák eleinte azt hitték, hogy a fiatalság biológiai ereje teszi a mozgalom lendületét, tehát a mozgalom a nemzedéki elv alapján áll, s így csak izgalmas játékkedvében támadja az öregeket. Ezért a harmincévesekből megszervezni próbálták a fiatalság biológiai ellenmozgalmát. (…) Szerencsére a harmincon aluliak voltak a józanabbak és a kritikusabbak. Megérttették, ha kellett, kemény eszközökkel is, hogy a magyarság létkérdéseit egyáltalán nem érti meg az, aki ilyen primitív nemzedéki feszültségekre akarja a kérdéseket levetíteni. (…)
A Sarló tömegerőt sosem képviselt, csak valami jobb és szociálisabb lelkiismeretességet, de a kisebbségi osztályember nem tudott ehhez felmelkedni. A tolvaj tolvajt kiált. A kisebbségi osztálymagyar az osztályharcot rótta fel a Sarló sarkalatos bűnéül, holott a mozgalom szemlélete (…) éppen osztályellentéteket akart megszüntetni. (…)
Minket is megűztek egy kicsit, és éppen azért, mert a szimbólumokon túl az igaz magyarság értelmezéséhez merészeltünk visszamenni. Ma is úgy van, hogy a az igaz emberség és igaz magyarság gondolatait éppoly nehéz a az ideák világából a felszínre hozni, mint Petőfi, a magyar Prométheusz idején. (…) De most, mint a villám nyilallik belém a felismerés: ma már nemcsak Petőfi gondolatainak sorsa, de a Szoborrá merevített emlékezés lehetősége is milyen bizonytalan!”
(Jócsik Lajos: Iskola a magyarságra)