Száműzöttek Serege XIV.

A XIX. században az írek is hasonló helyzetben voltak, mint a polákok (lengyelek): folyamatosan küzdöttek a függetlenségükért az angol elnyomás ellen. Mivel egyrészt az elveszett szabadságharcok, másrészt békés időben a nyomor és az éhezés miatt sokan kényszerültek emigrációba, ezért az írek történetében is nagyon sok az emigráns katonai alakulat. (Ezzel együtt a lengyel emigráció mindig szervezettebb volt, mint az ír.) A rengeteg külföldön szolgáló ír alakulatból is csak néhányat tudok most bemutatni.


Spanyol Királyi Testőrség Ír Gyalogszázada
A XVIII. század folyamán működött. 1690 után sok ír kényszerült elhagyni a hazáját. (Ugyanis az írek a két angol ellenkirály háborújában a katolikusat, II. Jameset támogatták, csakhogy ő elvesztette a háborút III. William ellen.) A Spanyolországba menekült írekből jött létre a spanyol király ír testőrsége. (A tapasztalat azt mutatja, hogy minden uralkodó szereti idegen zsoldosokkal őriztetni magát, mert őket nehezebben vonják a befolyásuk alá mindenféle hazai érdekcsoportok.) Hogy a testőrség ezen egységében később is írországi írek szolgáltak-e, vagy csak azok leszármazottai az ugyanúgy kérdéses lehet, mint a lengyel szolgálatban álló magyaroknál. Bár a XVIII. században ismét sok ír kényszerült kivándorolni, lehet, hogy akkor is sokan érkeztek Spanyolországba.

Én egyébként erről az egységről leginkább a Sharpe csatája című regény filmváltozatából szereztem tudomást, amelyben Richard Sharpe (Sean Bean), a brit Wellington-hadsereg 95. vadászezredének őrnagya (Bernard Cornwell nálunk is népszerű regényfolyamának hőse) kapja feladatul, hogy kiképezze az ír testőrséget a Napoléon elleni harcra. Úgy látszik, addigra az írek kabátját világoskékről zöldre cserélték.


Ír Légió
Napoléon hadseregében is volt egy Ír Légió. Ennek a tagjai főleg 1798-ban és utána hagyták el a hazájukat, amikor az angolok leverték a francia forradalom inspirációjára kirobbant ír felkelést. (A francia forradalmi hadsereg próbált segítséget nyújtani az íreknek, de hajóikat szétfújta a vihar.) Az Ír Légió parancsnoka Bernard MacSheehy volt. Az egységet Spanyolországban és Poroszországban vetették be. Poroszországban ide soroztak egy csomó kiszabadított ír harcost is, akiket korábban az angolok gyakorlatilag rabszolgának adtak el a poroszoknak bányamunkára.

Az egységnek az a vágya, hogy hazájukban robbanthassanak ki egy új szabadságharcot, ugyanúgy nem teljesült, mint az Olaszországi Magyar Légió esetén.
Egyébként amit az elején mondtam, hogy az ír emigráció nem volt olyan szervezett, mint a lengyel, azt éppen ez is mutatja, hogy az ír emigránsok ebben az angol-francia háborúban két különböző oldalon harcoltak. (Bár amennyire én tudom, egymással nem csaptak össze.)


Szent Pádraig-zászlóalj
Ez az ír egység mexikói szolgálatban harcolt az 1846-1849-es mexikói-amerikai háborúban. Az 1840-es években nagy burgonyavész és ennek következtében nagy éhínség volt Írországban, ami miatt sokan menekültek el, főleg Amerikába. Közülük sok férfit besoroztak az amerikai hadseregbe, és a mexikóiak ellen küldték őket. Egy nagy csapat ír (kb. 150 ember) azonban átállt a mexikóiakhoz, mikor látták, hogy az amerikai katonaság egyrészt kegyetlenkedik a civil lakossággal, másrészt nem kíméli a katolikus szentélyeket sem. Miután átmentek, létrehozták saját egységüket, amelyet az írek védőszentjéről, Pádraig püspökről neveztek el. Az egység parancsnoka Seán Raghallaigh (angolos nevén John Riley) volt. A zászlóalj nagy része Chapultepec város védelmében veszett oda. Ekkor az amerikaiak az élve fogságba esett kb. 40 ír katonát is felakasztották. Állítólag Seán Raghellaigh azonban nem volt ott, hanem sebesüléséből gyógyult, ezért még pár évvel tovább élt, de hogy pontosan mikor halt meg, azt nem tudni.

Az amerikai polgárháborúban mind az északi (unionista) mind a déli (konföderációs) oldalon szolgáltak ír egységek, és itt viszont volt példa rá, hogy egymásra kellett lőniük. Úgy tűnik egyébként az Unió (USA) seregében több ír szolgált, mint a Konföderációéban (CSA). Ennek oka egyszerűen az volt, hogy az északi államokba a XIX. században több bevándorló érkezett, mint a déliekbe. (De mint láttuk, az is igaz, hogy az Unió nagyobb szimpátiát keltett maga iránt külföldön is azzal, hogy a rabszolgák felszabadítójaként tudta magát propagálni.)

Az északiak oldalán szolgáló leghíresebb ír egységek: a 90. Illinoisi Önkéntes Gyalogezred és a 69. New Yorki Önkéntes Gyalogezred. Ez utóbbi parancsnoka Thomas F. Meagher volt, aki 1848-ban egy lázadást vezetett Éirinnben (Írországban), és halálos ítélete elől szökött az USA-ba.

A konföderációsok oldalán is két különösen híres egységet emleget az Internet: a 24. Georgiai Önkéntes Gyalogezredet és a 10. Tenessee-i Gyalogezredet.

Mint a képekről látható, mind az északi, mind a déli oldalon harcoló írek is az írek régi zászlóját: a zöld mezőben arany hárfát ábrázoló lobogót vitték magukkal.
Bár ma már az is elég ismert történet, hogy a háború legelején milyen hevesen tiltakoztak az írek a sorozások ellen.