Akik ellenálltak (II. rész)

A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága

Nemzeti gyásznap van ma.
70 évvel ezelőtt ezen a napon fogták el a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának katonai vezetőit a nyilasok.
Kezdjük az előzményekkel!
Mint már szó volt róla Horthy Miklós és közvetlen köre, főként az akkori miniszterelnökön, Kállay Miklóson keresztül 1942-től (nagyjából a sztálingrádi csatától) azon igyekezett, hogy Magyarország kiléphessen a szerencsétlen és végzetes (világ)háborúból. 1944 márciusában a német hadsereg, hogy megakadályozza, hogy a magyarok fegyverszünetet kössenek, megszállta Magyarországot. Létrehoztak egy kollaboráns (ne kerteljünk: hazaáruló) kormányt, amely hamarosan megkezdte a „zsidónak” kikiáltott személyek deportálását és meggyilkolását különböző haláltáborokban. Horthy kormányzó szégyenletes módon nem állt ellen, sőt a helyén maradt, mint kormányzó, a deportálások ellen is csak később lépett fel.
Számos magyar ellenzéki (értsd háborúellenes) politikust letartóztatott ekkor a GeStaPo (Geheime Staatspolizei) politikai meggyőződésüktől függetlenül. Őket vagy szintén koncentrációs táborokba szállították, vagy katonai börtönökben őrizték.
Amennyire tudni lehet, közülük Bajcsy-Zsilinszky Endre volt az egyetlen, aki az elfogására küldött német katonáknak fegyverrel ellenállt.

Konkrétan pisztolyt rántott és lőni kezdett a németekre. Végül számos golyótól találva ájultan esett össze, így tudták elfogni. Őt is egy rabkórházba szállították.
Októberben Zsilinszkyt és több társát váratlanul átadták a magyar hatóságoknak, akik elengedték őket.
Nem sokkal ezután, október 15-én zajlott a rosszul előkészített kiugrási kísérlet, amikor Horthy kormányzó bejelentette a fegyverszünetet a szovjetekkel. Hogy az országban tartózkodó német csapatokat és magyar szövetségeseiket le lehessen fegyverezni ebben a helyzetben, ehhez fel kellett volna fegyverezni a tisztességes, németek ellen harcolni kész magyar munkásokat és diákokat. Ez azonban egyre csak halasztódott, és többek között emiatt (de a német túlerő miatt is), a németek felszámolták a szórványos magyar ellenállást, Horthyt elfogták, és helyére egy még Sztójayéknál is rosszabb hazaáruló bandát ültettek, amely még kegyetlenebb eszközökkel volt hajlandó folytatni nemcsak honfitársai tömegeinek biztos halálba küldését, hanem a magyar állampolgárok konkrét tömeges legyilkolását is.


MNFFB

A szervezett harc ez ellen a gyilkos rendszer ellen így meglehetősen nagy hátrányból indulhatott csak. Talán többek között pont azért, mert akik még korábban elkezdték szervezni az ellenállást, túlságosan bíztak Horthy józan eszében és a többi katonai vezető szakértelmében. Ez hiba volt. Most saját kezükbe kellett venniük az irányítást.
Október végén november elején Bajcsy-Zsilinszky Endrével az élen

megszerveződött a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága (MNFFB). Ebben az alábbi szervezetek képviseltették magukat:

A Független Kisgazdapárt. Képviselője a MNFFB-ban Csorba János volt.

A Magyar Kommunista Pártot Kállai Gyula képviselte.

A Nemzeti Parasztpártot Kovács Imre

A Szabad Élet Diákmozgalmat Hám Tibor

A Nemzeti Ellenállás Diákmozgalmát Gyenes Antal

A Szociáldemokrata Pártot Szakasits Árpád.

MNFFB-Katonai Vezérkar
Létrejött a MNFFB katonai vezetősége is. Ennek élére Bandi bácsi régi jó barátja, a nyugalmazott öreg katona,

Kiss János altábornagy került.
Helyettesei

Nagy Jenő ezredes és Tartsay Vilmos ezredes
A munkások felfegyverzésének felelőse Radványi Imre volt.

A diákoké Mikó Zoltán repülő százados. (Róla még lesz szó).
A műszaki ügyeké pedig érdekes módon egy huszártiszt,

a sokoldalú Révay Kálmán kapitány.

Ez a kör részletesen kidolgozta egy fegyveres felkelés tervét. Előzetes tapogatózások alapján valószínűnek tűnt, hogy a Budapest környékén állomásozó magyar csapatok hajlandóak lennének a MNFFB mellett harcolni a németek és a nyilasok ellen. De a felkelés kirobbantására már nem maradt idő.
November 22-én a titkos megbeszélésre összegyűlt katonai vezetőket, Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Kiss Jánost, Nagy Jenőt, Tartsay Vilmost, Révay Kálmánt elfogták.
Mindez olyan gyorsan történt, hogy még fegyvert rántani sem volt idejük. Csak a két később érkező fiatal zászlós,

Messik János és Széchenyi Pál tudták használni a pisztolyaikat, de a rövid tűzharcban mindketten meghaltak.

Ezzel sajnos meghiúsult annak a lehetősége, hogy Magyarországon is olyan egységes katonai és polgári fegyveres felkelés törjön ki a nácik és a nyilasok ellen, mint amilyen pl. Szlovákiában. De az ellenállás nem szűnt meg. Csak éppen szétesett egymástól többé-kevésbé elszigetelt csoportokra. (Még mindig szabadon voltak a katonai vezetők közül

Sólyom László és Pálffy György, akik összekötő és tanácsadó szerepet töltöttek be a budapesti ellenálló csoportok között. Szintén szabad volt még Mikó Zoltán, aki egyetemistákból megszervezte a Görgey-zászlóaljat, a maga kis ellenálló csapatát Róluk is lesz még szó, hamarosan.)
Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Kiss Jánost, Nagy Jenőt és Tartsay Vilmost sok kínzás után 1944 decemberében Sopronkőhidán akasztották fel. Révay Kálmánt és több más elfogott vezetőt börtönbüntetésre ítéltek. Ez csak pár hónapi rabságot jelentett, mert a háború végén kiszabadították őket.


Epilógus (a Katonai Vezérkar történetéhez)
Révay Kálmán a háború után a tisztképző Honvéd Kossuth Akadémia parancsnoka lett.
Sólyom László a háború utáni első budapesti rendőrfőkapitány lett.
Pálffy György a háború után a Magyar Honvédség tábornoka lett.
Mindhármukat aztán 1949-ben a Rajk-perrel összefüggésben tartóztatták le, és ítélték halálra, majd akasztották fel egy koncepciós perben. Ily módon egy másik gyilkos rendszernek, a sztálinizmusnak estek áldozatul.
A sztálinizmus áldozata lett Mikó Zoltán is, de egész más körülmények között. Róla és csapatáról, a Görgey-zászlóaljról majd egy külön bejegyzésben emlékezünk meg.

Addig is a mai napon emlékezzünk meg Bajcsy-Zsilinszky Endréről és társairól. Dicsőség az ellenállóknak!