(Az Énekmondók I-ső Versenye) (folytatás)
Voltak aztán még jó kis énekek. (Persze ez esetben sok múlt az előadókon is, hogy hogyan állították az adott művet színpadra. De a legjobb ötletek mindig remekül érvényesülhettek.) Itt van például Marianna Oklejak, aki Śniegosława álnéven írta a versét (a jobb szélen ül)
De hogy ennek mi volt a címe, arra már sajnos nem emlékszem. Vagy itt volt az az enyhén groteszk „Dal a repülő szekercéről”, arról, hogyan repüli be ez a balta a világot, és ver fejbe egy csomó különféle valakit. Vagy a Krakkói Quasimodóról szóló ének, aki a Florian-kapu alatt lakik. Ezt nagy meglepetésre ketten adták elő: Remek és Slobodan.
Persze így egy vlach vagy szerb ballada zenéjére lett előadva. Slobodan fellépése persze kicsit jelképes is volt, passzolt az ének tartalmához: a krakkói Quasimodo élő mintája ugyanis egy szegény öreg, ám nagyon tehetséges hegedűs volt, akinek állítólag még Yehudi Menuhin is felhasználta valamelyik zenéjét az egyik művében. De hogy ki írta ezt a balladát, arra megint nem emlékszem. A szerző ennél az előadásnál sem volt jelen.
A szervezőket vagy a zsűrit mindenképpen dicséret illeti: a ma esti műsort, a lehető legjobban állították össze, hogy a végére maradt a lehető legütősebb, legpoénosabb szám. Ennek címe valami ilyesmi volt: Krónikás ének az Úr 2008-dik esztendejében, Bécsben történt viadalról.
Stílusosan tizenegy férfi adta elő (Jacek vezetésével). Merthogy az ének is tizenegy férfiről szólt, tizenegy lengyel lovagról, meg a Mesterükről, az öreg Leon lovagról, akik Bécsbe érkeznek egy nagy hősi viadalra. Ha valakinek ennyiből nem esett volna le, hát elmondom: ez az idei lengyel-osztrák focimeccsről szólt, amikor a 93. percben megítélt tizenegyessel egyenlítettek ki az osztrákok. Az egész mű szörnyen patetikus hangvételű volt. (Egyébként maga az író is ott volt az előadók között, ő jobbról a második, Jacek és Remek között áll.)
[(Jól emlékszem, erre a meccsre. Nem is fogom elfelejteni, soha. Egy krakkói kollégium udvarán álló kivetítőn volt alkalmam végignézni, egy csomó besózott polákkal, valamint számos magyar és amerikai cserediákkal, akik mind a polákok csapatának drukkoltunk. Na, el lehet képzelni, mi volt közben, és mi volt a végén...)]
S a szörnyen patetikus hangulatot csak fokozták a zenészek, akik a „Karral” szemben, a közönség mögött álltak, és minden versszak után hatalmas eposzi hangulatú zenét eregettek a magasba. Most is a Maćko Korba zenészei játszottak: Maciek és Sebastian tekerőn, Marek dudán; és meglepetésre kiegészülnek a másik valach vendéggel, Petarral, aki dobbal veszi ki a részét a nagy hősköltemény aláfestéséből.
Az ének végén a „Kar” megátkozza a bírót, persze jóval szebb és költőibb szavakkal, mint az AGH diákjai tették közvetlenül a meccs után szerzett dalocskájukban, Krakówban („J***ć sędziego,/ I całą rodzinę jego…” azaz „B****eg a bírót/ meg az egész családját…” -énekelték a Guantanamera dallamára). Mondanom sem kell, hogy ez az utolsó hősi ének tomboló sikert arat. Sőt igazából egy győztes pályaműnek sem volt ekkora sikere, mint ennek. Nahát érdemes volt eljönni, és meghallgatni ezt a műsort, a modern kor bárdjaitól.
Utána persze megint táncház a Jurtában, ahol Jacek Hałas megint nagy meglepetésemre egyszercsak moldvai zenét kezd játszani, harmonikán. Elvigyorodom, hálás pillantást vetek Jacekre, aztán belevetem magam a tomboló moldvai táncba. A Durumu Draculuit igyekeztem megtanítani a táncolóknak, és ment is szépen, a leglelkesebben Sylwia Grabek járta. (Róla is lesz még szó.) Aztán volt itt minden; a Gergely-táncba majdnem belesültem; Jacek külön az én kérésemre eljátszott egy hoinát is, majd egy kecskést. Itt bajban voltam, mert nem tudtam, mit szokás kiabálni, hogy mindenki megforduljon, párt cseréljen, stb. Szerencsére Marcin és Grzesiek a segítségemre siettek, és én meg némileg meglepődve láttam, hogy ők, a lengyel táncházakban kitaláltak különböző lengyel instrukciókat, a magyaroknak megfeleltetve. Pl.
Térítsd meg, fordítsd meg…
Ennek a lengyel megfelelője:
Raz, dwa, trzy, raz, dwa, trzy,
Obrót ja i obrót ty!
Szuper, nem? Hogy ilyenek vannak, az azt mutatja, hogy népszerűek lehetnek a moldvai táncok a Dom Tańcában. (Ez persze biztos Marcinéknak köszönhető.) És tök jó, hogy saját bulijukra tudják alkalmazni őket, már ha érted mire gondolok. Köszi Marcin! És köszi Jacek! (Mármint, hogy eszedbe jutott magyar zenét is játszani, holott csak egy magyar található összesen a táborban; igaz még egy csomóan, akik ezeket a táncokat ismerik és szeretik.) Később még francia tánc is volt, amit meg Marekék játszottak, és Jacek tanított.
(Folytatjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése