Bárdok, tekerők, balladák földjén IV.

Augusztus 4-e, hétfő
(folytatás)
Ezek után következik a hangszeroktatás. Ezt inkább csak nézem, de így is nagyon érdekes. Alapvetően két hangszeren lehet tanulni, mind a kettő ennek a vidéknek (Biłgoraj-Zamość környéke, Lubelszczyzna) a hangszere. Az egyik természetesen a tekerőlant (lira korbowa). Ez volt a lengyel és ukrán vándor énekmondók, a dziadok kedvenc hangszere.

(rajz: Jolanta Adamus Ludwikowska)
Nem véletlenül nevezték őket lirnikeknek is. Tekerőből sokféle van itt a táborban, a legváltozatosabb alakúak. Bárki megpróbálhat játszani rajtuk. Az oktatást pedig természetesen ki más vezetné, mint Jacek Hałas.

Jönnek is sokan, lelkesen tanulni tőle.

A tekerőről ezt írják a tábori ismertetőben:

„Tekerőlant: már a X. században ismert volt, organistrum néven (a görög 'organón' azaz 'eszköz' szóból). A későbbi neve, 'symphonia' különleges hangzására utal, amely több hangszer összhangzásának képzetét kelti. (...) A tekerőlant eleinte főleg kolostorokban és egyetemeken szólalt meg, ritkábban templomokban. (...) A XV. században vesztette el elit-hangszer jellegét, és vált népi hangszerré is. Még a XX. században is népszerűségnek örvendett, különösen Ukrajnában.”

A másik a szuka (suka biłgorajska). Nem tudom, magyarul hogy lehetne nevezni, hát maradok a lengyel elnevezésnél. Egyébként a „suka” szó a hangszer nevén túl lengyelül is ugyanazt jelenti, mint magyarul, így nem kevésbé hangozhat furcsán. Ez a biłgoraji szuka egy egészen különleges vonós hangszer.

A tábori ismertető ezt írja róla:

„A biłgoraji szuka az egyik legtitokzatosabb lengyel népi hangszer. (...) Csak két ábrázolása ismert a XIX. századból, és néhány információ az akkori tulajdonosától, egy varsói festőtől, aki a hangszert a Kocudza-vidéki Bielaki falu egyik lakosától kapta.”
(fordítás: tőlem)

Szóval egy olyan hangszerről van szó, ami mára teljesen kihalt, de mivel a korabeli ábrákon és leírásokon dokumentálva volt, hogy ezen a vidéken használták, a Dom Tańca lelkes zenészei Zbigniew Butryn hangszerkészítő mester vezetésével úgy döntöttek, hogy feltámasztják ezt a hangszert.

Így mára a „suka biłgorajska” a táncházi zenélésben tért vissza. Ez érdekes, nem? Mármint, hogy táncházi zenészek ilyen vállalkozásba fognak. Úgy látszik nem csak egy adott pillanatnyi helyzetet akarnak megőrizni, folklór szempontjából, vissza akarnak menni régebbre is. Ez is egy lehetséges út.


A szukán való zenélést maga Zbigniew Butryn vezeti, Janów Lubelskiből. (A képen balra.)

Mindezeken kívül, aki akar, még hegedülni is tanulhat soron kívül pan Głaztól.

Aztán délután is van énekoktatás, csak másféle. Ukrán. De ez még királyabb. Ezt egy ukrán énekes, Jaroszlav Krîsko tartja.

(Róla is lesz még szó). Szeretem az ukrán énekeket. Erő, dinamizmus, ünnepélyesség és líraiság árad belőlük. Meg valami titokzatosság, valami, ami a sztyeppei szélhez teszi őket hasonlatossá. Bár nekem nem egy könnyű dolog több szólamban énekelni másokkal együtt. Néhányaknak ez teljesen természetes. Ukrán énektechnikával, ukrán énekekkel sokan foglalkoznak a Dom Tańcában. És aki egyszer ráérzett ennek az ízére, azt magával is ragadja, ezeknek a daloknak a hangulata. Akik ezzel foglalkoznak, hihetetlenül lelkesek. Néha csak úgy gondolnak egyet, és félreállnak, körbe, jó közel egymáshoz, és énekelnek. és ösztönből tercelnek hozzá. Gyönyörű. De már hallgatni is szép.
Jaroszlav két dalt tanított most.
Az egyik ez volt: Tuman jarom

A másik egy vidámabb és élénkebb dal: Ta ne ma toho Mîkoli (i Ivana i Petruszja)...



Délután pedig ideérkezett Godziszów falu nagyhírű kórusa. Legalábbis annak férfitagjai, az ottani kántor, Mirosław Maksim vezetésével. Tőlük az alábbi két karácsonyi dalt tanultuk:

Co się świeci w mej oborze?
To się świeci w imię Boże.
W imię Boże i Maryja,
Porodziła Panna syna.

Więc gospodarz ujrzał łunę,
Powiedział do swojwej żony :
„Pójdźmy, pójdźmy do wobory,
Świeci księżyc, jako z łuny!”

Gospodyni drzwi otwiera,
Patrzy, a to jest Maryja,
Siedzi Ona na gnojecku,
Kołyse syna w złóbeczku.

A bydlęta poklękały,
Pana Boga obrzewały,
Wół i osioł asystuje,
Bo w oborze Boga czuje

Gwiazd pięknie oświeciła,
Do gospodarza mówiła:
„Nie płacz, nie płacz, gospodarzu,
Jezus leży w tym podwórzu.”

Gospodarz spadł na kolanach,
Woła: „Przybacz Matko Pana!
Com uczynił tego złego,
Żem nie wziął do domu swego?”

Meg ezt:

Nad Betlejem jasna gwiazda świeciła
Tam Maryja swojego synaczka porodziła

A gdzieżeś Go porodziła Maryja
W Betlejemu, przy tym ślicznym zielu
Alleluja

A gdzieżeś Go okąpała Maryja
Przy studzience, przy bystrej wodziczce
Alleluja

A w co żeś Go opowiła Maryja
W kolebeczce z lipowego drzewa
Alleluja

A jakieś Mu imię dała Maryja
Jezus Chrystus, takie imię dała
Alleluja

A gdzieżeś Go prowadziła Maryja
Tam do Nieba, gdzie nam wszystkim trzeba
Alleluja

Este egy érdekes előadás volt a Zsinagógában: a lublini NN Színház adta elő Isaac Singer egyik novellájának vagy inkább elbeszélésének feldolgozását. A címe Tajbele i demon (Tajbele és a démon) volt. Két szereplő volt benne: az egyik egy klarinétos, Jarosław .??, a másik Mirosław Dąbrowski, mint mesélő. Ő mondta el, érdekes gesztusokkal kísérve és eljátszva az egyedül maradt zsidó nő, Tajbele történetét, akit egy Churmizasz démonnnak álcázott koldus kezdett el látogatni. Szép, szívhezszóló történet volt. Amolyan igazi zsidós: egyszerre tele vidámsággal és szomorúsággal, életteli játékossággal és fájdalommal. Ez a Mirosław Dąbrowski is egy érdekes és rendkívül szuggesztív előadó. A végén búcsúzóul elénekelte a Shnirele, perelé-t is, kérte a közönséget is, aki ismeri, énekelje vele. A szövegét rajtam kívül kevesen ismerték, de a dallamot mindenki az előadóval együtt dúdolta.
Utána természetesen táncház a Jurtában. Sok emberrel megismerkedtem ekkor is. Akik még nem láttak, azokkal megpróbáltam elhitetni, hogy lengyel vagyok. Azért az akcentusom egy idő után mindig elárul. De azért van aki elhiszi egy darabig.

(Folytatjuk)