Vetélkedő III. (segítség)

Elérkezett az ideje, hogy megadjunk némi plusz információt a kérdéses személyekről, akikről történelmi vetélkedőnk legutóbbi, nehezített fordulója szól.

Kérdésünk tehát az: kik az alábbi személyek, akiket (azonkívül, hogy nevezetes katonai vezetők) valamilyen módon összekapcsol az is, hogy hogyan haltak meg (csakúgy mint egyik korábbi feladványunknál).



Ő tehát az amerikai polgárháború egyik legendás tábornoka, és most már azt is elárulhatjuk, hogy a déliek (a konföderációsok) oldalán.

Az a mellékneve pedig, amit katonái adtak neki állhatatosságáért és rendíthetetlen kitartásáért, nem más mint a "Kőfal". (így már nem lesz nehéz kitalálni, ki ő)

A másik ember egy magyar katona, akiről most azt áruljuk el, hogy eredeti szakmája kereskedő, fuvaros és csempész.

Már nem is volt olyan nagyon fiatal, mikor egy felkelés vezetőjévé vált, és mivel jó szervezőnek bizonyult, később a reguláris katonaság bizonyos egységeinek vezetésében is fontos feladatokat kapott, és végül (alacsony származásához képest) egészen magas rangú tisztként fejezte be az életét.

Kérdésünk tehát továbbra is: kik ők?

A helyes megfejtők között az Ecloga című lap egy-egy példányát és egyéves Ki Viszi Tovább-előfizetést sorsolunk ki.

Lojalitás és "mechanikus narancsok" II.

Sikerült elcsípnünk egy holnapi beszámolót a ma tartandó (azt mondjátok, még el sem kezdődött?) birodalmi díszszemléről, avagy a „ne-tüntessünk-mert-nincs-rá-semmi-szükség-minden-a-legnagyobb-rendben-van” nevű antitüntetésről, amelyre olyan régen készülnek ezek a…
Rövidítve közlöm.

„…ismét itt vonul nemzetünk Békén Éberen Őrködő Serege, Dicső Birodalmunk egybentartója.

Elöl léptet fehér lova hátán Mindnyájunk Uralkodója, a Tévedhetetlen és Megvesztegethetetlen Legfőbb Bölcs Főnök.
Ő, kinek már fényes tekintete is áldást hoz e Hazára, kinek végtelen bölcsességét véges eszünk fel sem foghatja, kinek köszönhetjük a Rendet, a Haza Új Rendjét, mely a Galaxis minden értelmes és gondolkodó létformája számára elhozza az egyedül Igaz és Üdvözítő Gazdaságpolitika uralmát, ki győzedelmeskedett minden undok undorító és gáncsoskodó gonosz erő felett, kinek köszönhetjük mindazokat a csökkenéseket és (…)*
Lova fehér, mint a Legfőbb Bölcs Főnök, az Egyedül Igaz Elme hófehér tisztaságú fehér lelke, és fehér, mint az a mén, melyen annak idején Dicső Admirálisunk léptetett be Hazánkba, kinek flottánk legyőzhetetlenségét és az annyi értékes fiatal életet megmentő és megnemesítő dicső háborúnkat köszönhetjük. (…)

Legfőbb Bölcs Főnökünk után következik dicső múltú szellemi csendőrsége, kik annyi méltatlan és gáncsoskodó szellemi merénylettől mentették meg Tisztaelméjű Főnökünk dicső Egy Üdvözítő Politikáját (…) s akiknek így Hazánk és mi magunk is sokat köszönhetünk.

S jönnek mind ugyanezen Legfőbb Bölcs Uralkodó Főnök önfeláldozó névtelen védelmezői, kik a mindennapokban olyan sokat tesznek ugyanezen Legfőbb Főnökért. Kik nap mint nap izzadnak és véreznek dicső Centrális Erőterünk védelmében.

 

(…)
S jönnek a nemrég felállított Idegenrendészeti Intézet szellemi őrei is,

kiknek legmodernebbül felvértezett és felfegyverzett Igazságával semmi mocskos múltbéli galád porhintés szembe nem szállhat, letűnt elhallgatás előttük meg nem állhat.
(…)
S jönnek mind a Legfőbb Bölcs Uralkodó Főnök dicső és hálás oligarchái, kik minden harcban mellette álltak.


(…) Figyeljünk a mindennapokban az ő intő szavaikra is, hiszen a mi oligarcháink ők, vérünkből lelkezett gyönyörű segítőink, akiknek köszönhetjük, hogy nem kell idegen tőke uralmát nyögnünk, idegenszívű idegenek intrikái alatt görnyedeznünk.

(…)
S itt van mind a nép, fennen lobogtatva Birodalmunk dicső zászlaját, Legfőbb Bölcs Uralkodónktól kapott legbölcsebb gránitszilárd Törvényét, a Törvényt mely mindnyájunkat egyként védelmez, s fennen lobogtatja a Legfőbb Bölcs Uralkodó Főnök fényes tekintetét, Rendszere Rendjének foglalatját és Törvényünk gránitszikla stabilitású Asztalát.
 

(…)
Itt vonulnak továbbá baráti Birodalmunk hű katonái is, színpompás egyenruhájukban, melyet Grigorij Patyomkin tervezett.

Az a Patyomkin, kinek városrendező tevékenysége oly nagy mértékben inspirálta Dicső Uralkodó Főnökünk filozófiáját is. Azon katonák egyenruhájában, kik annak idején olyan hatékony baráti segítséget nyújtottak a baráti Lengyel Köztársaság hithű konzervatív arisztokráciájának is, hogy országa tiszta kebeléből kiirthassa a forradalmiság és a modernség, szóval a bűnös felvilágosodás, írott alkotmány formájában jelentkező mételyét.
(…)*
S mindezt a sok szépet és jót Legfőbb Uralkodó Főnökünk adta nekünk, kinek Rendje egyetértésben, eltéphetetlen kötelékekkel egyesíti sokat szenvedett Nemzetünket…”

Stb.

*Itt mindkét esetben három oldal tömény ömlengés következik a Fényes Tekintetű Legfőbb Uralkodó Főnök múltbeli érdemeiről, és véghetetlen bölcsességéről, valamint kölcségcsökkentési harcáról (így!). És persze példamutató szerénységéről, hogy most is milyen egyszerű öltözékben vonul fel, stb. El tudjátok képzelni, na…
↓
http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2012/01/lojalitas-es-mechanikus-narancsok.html

Bárdok, tekerők, balladák földjén IV.

Augusztus 4-e, hétfő
(folytatás)
Ezek után következik a hangszeroktatás. Ezt inkább csak nézem, de így is nagyon érdekes. Alapvetően két hangszeren lehet tanulni, mind a kettő ennek a vidéknek (Biłgoraj-Zamość környéke, Lubelszczyzna) a hangszere. Az egyik természetesen a tekerőlant (lira korbowa). Ez volt a lengyel és ukrán vándor énekmondók, a dziadok kedvenc hangszere.

(rajz: Jolanta Adamus Ludwikowska)
Nem véletlenül nevezték őket lirnikeknek is. Tekerőből sokféle van itt a táborban, a legváltozatosabb alakúak. Bárki megpróbálhat játszani rajtuk. Az oktatást pedig természetesen ki más vezetné, mint Jacek Hałas.

Jönnek is sokan, lelkesen tanulni tőle.

A tekerőről ezt írják a tábori ismertetőben:

„Tekerőlant: már a X. században ismert volt, organistrum néven (a görög 'organón' azaz 'eszköz' szóból). A későbbi neve, 'symphonia' különleges hangzására utal, amely több hangszer összhangzásának képzetét kelti. (...) A tekerőlant eleinte főleg kolostorokban és egyetemeken szólalt meg, ritkábban templomokban. (...) A XV. században vesztette el elit-hangszer jellegét, és vált népi hangszerré is. Még a XX. században is népszerűségnek örvendett, különösen Ukrajnában.”

A másik a szuka (suka biłgorajska). Nem tudom, magyarul hogy lehetne nevezni, hát maradok a lengyel elnevezésnél. Egyébként a „suka” szó a hangszer nevén túl lengyelül is ugyanazt jelenti, mint magyarul, így nem kevésbé hangozhat furcsán. Ez a biłgoraji szuka egy egészen különleges vonós hangszer.

A tábori ismertető ezt írja róla:

„A biłgoraji szuka az egyik legtitokzatosabb lengyel népi hangszer. (...) Csak két ábrázolása ismert a XIX. századból, és néhány információ az akkori tulajdonosától, egy varsói festőtől, aki a hangszert a Kocudza-vidéki Bielaki falu egyik lakosától kapta.”
(fordítás: tőlem)

Szóval egy olyan hangszerről van szó, ami mára teljesen kihalt, de mivel a korabeli ábrákon és leírásokon dokumentálva volt, hogy ezen a vidéken használták, a Dom Tańca lelkes zenészei Zbigniew Butryn hangszerkészítő mester vezetésével úgy döntöttek, hogy feltámasztják ezt a hangszert.

Így mára a „suka biłgorajska” a táncházi zenélésben tért vissza. Ez érdekes, nem? Mármint, hogy táncházi zenészek ilyen vállalkozásba fognak. Úgy látszik nem csak egy adott pillanatnyi helyzetet akarnak megőrizni, folklór szempontjából, vissza akarnak menni régebbre is. Ez is egy lehetséges út.


A szukán való zenélést maga Zbigniew Butryn vezeti, Janów Lubelskiből. (A képen balra.)

Mindezeken kívül, aki akar, még hegedülni is tanulhat soron kívül pan Głaztól.

Aztán délután is van énekoktatás, csak másféle. Ukrán. De ez még királyabb. Ezt egy ukrán énekes, Jaroszlav Krîsko tartja.

(Róla is lesz még szó). Szeretem az ukrán énekeket. Erő, dinamizmus, ünnepélyesség és líraiság árad belőlük. Meg valami titokzatosság, valami, ami a sztyeppei szélhez teszi őket hasonlatossá. Bár nekem nem egy könnyű dolog több szólamban énekelni másokkal együtt. Néhányaknak ez teljesen természetes. Ukrán énektechnikával, ukrán énekekkel sokan foglalkoznak a Dom Tańcában. És aki egyszer ráérzett ennek az ízére, azt magával is ragadja, ezeknek a daloknak a hangulata. Akik ezzel foglalkoznak, hihetetlenül lelkesek. Néha csak úgy gondolnak egyet, és félreállnak, körbe, jó közel egymáshoz, és énekelnek. és ösztönből tercelnek hozzá. Gyönyörű. De már hallgatni is szép.
Jaroszlav két dalt tanított most.
Az egyik ez volt: Tuman jarom

A másik egy vidámabb és élénkebb dal: Ta ne ma toho Mîkoli (i Ivana i Petruszja)...



Délután pedig ideérkezett Godziszów falu nagyhírű kórusa. Legalábbis annak férfitagjai, az ottani kántor, Mirosław Maksim vezetésével. Tőlük az alábbi két karácsonyi dalt tanultuk:

Co się świeci w mej oborze?
To się świeci w imię Boże.
W imię Boże i Maryja,
Porodziła Panna syna.

Więc gospodarz ujrzał łunę,
Powiedział do swojwej żony :
„Pójdźmy, pójdźmy do wobory,
Świeci księżyc, jako z łuny!”

Gospodyni drzwi otwiera,
Patrzy, a to jest Maryja,
Siedzi Ona na gnojecku,
Kołyse syna w złóbeczku.

A bydlęta poklękały,
Pana Boga obrzewały,
Wół i osioł asystuje,
Bo w oborze Boga czuje

Gwiazd pięknie oświeciła,
Do gospodarza mówiła:
„Nie płacz, nie płacz, gospodarzu,
Jezus leży w tym podwórzu.”

Gospodarz spadł na kolanach,
Woła: „Przybacz Matko Pana!
Com uczynił tego złego,
Żem nie wziął do domu swego?”

Meg ezt:

Nad Betlejem jasna gwiazda świeciła
Tam Maryja swojego synaczka porodziła

A gdzieżeś Go porodziła Maryja
W Betlejemu, przy tym ślicznym zielu
Alleluja

A gdzieżeś Go okąpała Maryja
Przy studzience, przy bystrej wodziczce
Alleluja

A w co żeś Go opowiła Maryja
W kolebeczce z lipowego drzewa
Alleluja

A jakieś Mu imię dała Maryja
Jezus Chrystus, takie imię dała
Alleluja

A gdzieżeś Go prowadziła Maryja
Tam do Nieba, gdzie nam wszystkim trzeba
Alleluja

Este egy érdekes előadás volt a Zsinagógában: a lublini NN Színház adta elő Isaac Singer egyik novellájának vagy inkább elbeszélésének feldolgozását. A címe Tajbele i demon (Tajbele és a démon) volt. Két szereplő volt benne: az egyik egy klarinétos, Jarosław .??, a másik Mirosław Dąbrowski, mint mesélő. Ő mondta el, érdekes gesztusokkal kísérve és eljátszva az egyedül maradt zsidó nő, Tajbele történetét, akit egy Churmizasz démonnnak álcázott koldus kezdett el látogatni. Szép, szívhezszóló történet volt. Amolyan igazi zsidós: egyszerre tele vidámsággal és szomorúsággal, életteli játékossággal és fájdalommal. Ez a Mirosław Dąbrowski is egy érdekes és rendkívül szuggesztív előadó. A végén búcsúzóul elénekelte a Shnirele, perelé-t is, kérte a közönséget is, aki ismeri, énekelje vele. A szövegét rajtam kívül kevesen ismerték, de a dallamot mindenki az előadóval együtt dúdolta.
Utána természetesen táncház a Jurtában. Sok emberrel megismerkedtem ekkor is. Akik még nem láttak, azokkal megpróbáltam elhitetni, hogy lengyel vagyok. Azért az akcentusom egy idő után mindig elárul. De azért van aki elhiszi egy darabig.

(Folytatjuk)

Bárdok, tekerők, balladák földjén III.

2008. augusztus 4-e, hétfő
Elkezdődött az oktatás. A program valami hihetetlenül gazdag, rengeteg érdekes dolgot lehet itt megtapasztalni. Viszont az is igaz, hogy most nem elsősorban a táncon van a hangsúly.
Reggel a nagy zenész, a Dom Tańca egyik alapító tagja, Janusz Prusinowski tart a fiúknak énektechnika-fejlesztő órát.

Janusz már régi motoros. Ő is egy „multifunkcionális” népzenész. Hogy remekül hegedül és dobol, régóta tudtam, de hogy még tekerőzik és cimbalmozik is, azt csak most láttam. Most egyébként saját együttese van, Prusinowski Trio néven, amiben rajta kívül Michał Żak (ő is régi ismerős) és Piotr Piszczatowski játszik. Meg Janusz még a feleségével, Karolinával néha zenés színházat is csinál gyerekeknek. Az is egy király program.
Ami azt illeti, nagyon örülök ennek az énektechnika-oktatásnak. Rájövök, hogy ez otthon, Magyarországon mennyire hiányzik. Gondolj bele: egy csomó népdalt megtanulunk, de nem tudjuk őket jól előadni. Persze, tudom: a falusiak se tanultak énektechnikát, csak kieresztették a hangjukat, ahogyan éppen jött a kocsmában, vagy ilyesmi, és nekünk is ehhez kéne igazodni. Persze, ha táncházban éneklünk vagy más helyen, rendben van, de ha már színpadra visszük ezt az egészet, meg kellene tanulnunk rendesen kiereszteni a hangunkat, hogy jól szóljon az egész. Értitek, mire gondolok.

Amíg mi az iskolában vagyunk a fiúkkal, a lányoknak odakint folyik a népdaloktatás. Hogy ki tartja, sajnos nem tudom. Mindenesetre tanulnak lengyel és ukrán népdalokat is. Nekünk meg az énektechnika mellett ritmusgyakorlatok is vannak, ezek persze nekem már nem okoznak gondot. Meg persze tanulunk przyśpiewkákat, amit még mindig nem tudok hogy lefordítani magyarra, mindenesetre nem csujjogatás, hanem a mulatságban a zenekar felé énekelt rövid, pár soros frappáns kis dalocska.
Vannak aztán persze népdalok is. Például ez:

Tam, mój Jasieńko, kalinowy sadek
Kalina
Chodzi tam Jasio, na skrzypeczkach
Gra wesoło

Przyszła do niego mateńka jego,
I woła:
Chodź Jasiu do dom’, dawno cię wołam,
Bo już czas

Do dom’ nie pójdę, aż toneńka dójdę,
Aż dójdę
Nie ma tu tego kochania mego,
Co ja wiem.

Przyszedł do niego tateńka jego,
I woła:
….

Przyszła do niego siostrzeńka jego,
I woła:

És így tovább, az utolsó két versszak ismétlődik. Jasio senkinek a kedvéért nem hajlandó hazamenni csak mikor az ő Kasieńkája jön. De ezt a versszakot sajnos már nem sikerült leírnom.

Ezután folytatódik a program tánctanítással. Mégpedig két helyszínen. A Jurtában a jól ismert lengyel falusi (oberek, polka, mazur, walc) és városi (fokstrot, tango, walc) táncokat tanítja a megszokott páros: Grzegorz Ajdacki

és Kasia Tucholska

A zenét pedig két adatközlő zenész szolgáltatja, akik már szintén régi barátai a Dom Tańcának, például a kocudzai táborban is ők zenéltek: Stanisław Głaz (hegedű; szül.1933)

és Bronisław Rawski (dob; szül. 1936)

Pan Rawski egyébként egy huncut, nagy partiarc. Nemcsak dobon játszik, hanem szájharmonikán is (!). Ami némileg szokatlan hangszer a lengyel falvakban, de hát miért ne?
A jurtában is közreműködik, mint táncos adatközlő, időnként megmutatja, hogy táncol ő.

Időnként egyszerre csinálja a kettőt, azaz szájharmonikázik, és közben saját zenéjére táncol. :-)

A Zsinagógában

(azaz a művházban) pedig a vlach vendégek játszanak: Slobodan Marković és Petar Tododrović. Táncot pedig a harmadik társuk, Novica Radulović tanít (balra).

Na meg persze Joanna Wichowska (jobbra), a vlachok legfőbb segítője. Ő már régóta barátkozik, ezekkel a kedves emberekkel, elsősorban neki köszönhető, tehát, hogy ők most itt vannak. Joanna jól beszél szerbül, nagyon érdekli a Balkán. Éppen ezért most ő tolmácsolja Novica szerb nyelvű szavait a lelkes érdeklődőknek, hogy mit kell csinálni. Állítólag azonban a vlachok egymás között leginkább a saját nyelvüket használják, ami inkább áll közel a románhoz, mint a szerbhez. A vlachok ugyanis igazából szerbiai románok. Bár a nyelvük nem egy az egyben a román egy nyelvjárása, inkább egy önálló nyelv. Hogy hogy hívjam őket, azzal mindig bajban vagyok. A lengyel elnevezés: Włosi; ez nyilván Vlaşca történelmi állam nevéből jön, amit mi magyarok Havaselvének hívtunk, az ott lakókat pedig a vlach szót kifordítva oláhnak (amely elnevezést később kiterjesztettük a moldvai és az erdélyi románokra is). A lengyelek is használták a Włoch ill. Wołoszyn kifejezést az oláhokra. De a vlach nyilván egy tágabb fogalom, mint ez a néprajzi csoport, akikről itt szó van. Azóta viszont megtudtam, hogy van más elnevezésük is: arumánok vagy cincárok. Talán a magyarban a cincár név a legjellegzetesebb, úgyhogy ha megengeditek, ennek a néprajzi csoportnak a megjelölésére felváltva fogom használni a vlach és a cincár szót.
A vlachok táncai egyébként balkáni körtáncok. Emlékeztetnek a bolgár és moldvai táncokra, de azoknál Novicáék jóval laposabban táncolnak. Ezt nekem nehéz megszokni, de azért próbálok mindent úgy csinálni, ahogy Novica mutatja. De nem könnyű, mert Novica, amellett hogy laposan táncol, úgy kapkodja a lábát, hogy csak na, emellett egész testéből rezeg. Majd ha lesz felvétel róla, megmutatom. (Később Joanna meg is jegyezte nekem: gondolta, hogy én valamikor macedón vagy bolgár táncházakba jártam. Majdnem beletrafált. :-D)

(Folytatjuk)

Bárdok, tekerők, balladák földjén II.

2008. augusztus 2-a, szombat
Mielőtt még elkezdődött volna a tábor, egy kis „előzetes bemelegítés” zajlott Lublinban. A Domonkos-kolostor udvarán verték fel Hałasék jurtáját (a dominikánusok nagy kulturális szervezők Lublinban); itt adtak koncertet a táborban is megjelenő együttesek. Ez volt a Jurta Lirników, azaz az Énekmondók Jurtája. Itt ismertem meg Jacek Hałast.

Jacek Hałas egy nagy ember, vagy nem is tudom, mit mondjak rá. Univerzális zenész. Mindenféle hangszeren játszik mindenféle zenét. Érdeklődése határtalan. Emellett barátságos, és valami elképesztően jó kiállású ember. Igazi showman. Lehetetlen rá nem odafigyelni. Szép hangja is van, az biztos. Minek nevezzem? Vándordalnoknak? Hívhatnám annak is. Mindenesetre nagyon profi. Énekmondó, dziad (did), ahogy errefelé mondják vagy bárd, regös, igric, hívd, aminek akarod. Lelke van a zenéjének. Most két dalt énekel, tekerőlantkísérettel. Az egyik egy Karol nevű betyárról szóló ballada. Kicsit Bogár Imre balladájára emlékeztet. Mármint a szövege. A másik: ballada egy András nevű magyar kalandorról, aki elcsábított egy lengyel lányt, aztán menekülés közben elhagyta. A lány a Dunajecbe ugrik. A dühös rokonok lófarkához kötik a magyar legényt. Ami kellemetlen. Jacek előadása viszont nagyon szórakoztató. Főleg, hogy mikor nem énekel, tekintettel az ének tematikájára magyar dallamokat is beletesz a zenébe. Leginkább dél-alföldieket. Mintha összekacsintana velem, hogy ez nekem szól. Pedig igazából nem tudja ekkor még, hogy egy magyar is van a jurtában, aki őt hallgatja. Honnan tudná?
Jacek a jurtát a feleségével, Alicjával közösen építette. Akivel egyébként együtt is zenélnek. Alapító tagjai voltak a Dom Tańcának, de már kezdettől játszottak folkot is, a népzene mellett. (Folknak errefelé a világzenének azt a fajtáját hívják, ami a saját, közép-európai zenén alapul.) Különböző együttesek tagjai voltak. Legelébb a Muzykanci nevűnek (hohó, micsoda véletlen összecsengés!); aztán egy Két Jó Barát nevű formációnak is, amely magyar zenét is játszott, nevéhez híven. Egyébként is sok magyar zenészt ismernek.

Játszanak még aztán a vlach vendégek, Slobodan Marković és ifjú tanítványa Petar Todorović

Ha megengeditek, őket majd később fogom bemutatni, a vlachokról részletesebben is szólva. Egyelőre legyen elég annyi: ők is saját balladáikat játszák, pl. egy Jován nevű vitézről, aki megküzdött egy sárkánnyal. A szövegeket Joanna Wichowska tolmácsolja, de közben beborul az ég, és aztán odakint valami elképesztő vihar kezdődik (Perun úgy látszik haragszik). Sötét van, ezért világítani kell neki.

Na meg még egy zenekar játszott (de ők még délután, amikor még sütött a Nap). Őket úgy hívják: Maćko Korba. Állítólag a Korba a tekerőre (lira korbowa) utal. Hogy ők milyen zenét játszanak? Hát… bajban lennék, ha meg kéne mondanom. Világzene. De valami gyönyörű. Misztikus. Vagy milyen. Lengyel., ír, francia, brazil zene. Mindez elég szabadon játszva. Nem keverve, de kísérletezgetve mindegyikkel. De mindenesetre el vagyok varázsolva tőlük.

A zenekar tagjai balról jobbra: Sebastian Wielądek, Marek Przewłocki, Paulina Srzednicka, Maciej Cierliński és Maciej Kierzkowski. Velük is találkozunk még majd a táborban. Mindenesetre már ekkor azt gondoltam: egészen biztosan kirobbanó sikerük lenne nálunk, az Utcazene Fesztiválon. Ezt majd később meg is mondom nekik. Konkrétan Mareknek. De ne szaladjunk ennyire előre.

Na és itt van pl. Antoni Zoła professzor is, a KUL (Lublini Katolikus Egyetem) tanára, etnomuzikológus. Ő tart egy előadást a valásos népi énekekről és énekesekről. Például az egyik legérdekesebbről, Antoni Suchowskiról. Antoni Suchowski vándorénekes volt. Egy nem mindennapi alak. Járta a falvakat, és mindenütt énekelt. Több gyűjtés is fennmaradt tőle. Az itt bemutatott felvétel egy vallásos-didaktikus ének, amely a Biblia misztikus számairól regél. És minden számra talál valami fontosat, tizenkettőtől egyig visszafelé számolva. [Íme ezt énekelte!]

Augusztus 3-a, vasárnap
Ezen a napon érkeztünk Szczebrzeszynbe, és némi keverés után elfoglaltuk a szállást. Sok régi ismerőst találtam itt, de megismerkedtem új emberekkel is. Nemsokára meg is látjátok, kikkel.

A jurta már itt áll, ebben a faluban a Popówka udvarán. Időbe telik, mire rájövök, hogy a Popówka azt a helyet jelenti, ahol a pópa lakott. Ma már egyébként nem laknak itt se ukránok, se zsidók. Este volt egy kis táncház, buli, a Jurtában.

(Folytatjuk)

Bárdok, tekerők, balladák földjén I.

Ma van a magyar-lengyel barátság napja. Ennek alkalmából elindítok egy új sorozatot: közzéteszem a korábbi úti feljegyzéseimet is, lengyelországi kalandozásaimról.

(A végére az is kibontakozhat, hogyan lettem a Nagyhetmani Magyar Lövészszázad tagja.)

Az alább következő feljegyzések a már többször emlegetett Dom Tańca (Táncház) alapítvány 2008 augusztusi táboráról szólnak Szczebrzeszynben. Úgy lenne az igazi, ha valahogyan az ott gyűjtött illetve lejátszott zenéket is hozzátehetném, vagy legalább kottákat közölhetnék róluk, de erre most nincs lehetőség. Ahol lehet majd linkelek,hogy hol lehet hasonló zenéket találni. Jó olvasgatást!

Bárdok, tekerők, balladák földjén

(a Dom Tańca VIII. Tábora; Szczebrzeszyn, 2008)

Szczebrzeszyn: kisváros a Województwo Lubelskiében (Lublini Vajdaságban), nem messze Zamośćtól, a Zamoyski család ősi fészkétől. Ebből kitalálható, hogy Szczebrzeszyn is régi Zamoyski-birtok. Szczebrzeszyn címere: piros mezőben három vízszintes fehér vonal. Ezt a címert hívják Korczaknak.

(Ez volt a címere pl.

Tadeusz Kościuszko-nak, a híres szabadságharcosnak vagy

Michał Wołodyjowskinak is.)

A Zamoyskiak ezzel szemben a Jelita („Belek”) címert használták.

Ebben három kopja látható keresztbe téve. Ennek atörténetére majd egy másik alkalommal kitérünk.

Szczebrzeszyn legfontosabb nevezetessége az itteni bogár:

„W Szczebrzeszynie chrząszcz brzmi w trzcinie
A Szczebrzeszyn z tego słynie”

-írta a híres költő, Jan Brzechwa
(szó szerinti fordításban: "Szczebrzeszynben bogár zúg a nádban,/ erről híres Szczebrzeszyn.")

Ez az egyik legismertebb lengyel nyelvtörő. Próbáljuk csak meg gyorsan kimondani! Na ugye! Vsz tényleg ez a vers az, amiről az egész ország ismeri ennek a Lubelszczyznában lévő kis városnak a nevét. Szczebrzeszyn pedig roppant hálás ezért Jan Brzechwának, a költőnek, és ennek a bizonyos bogárnak is. Ez utóbbinak emlékműve is van a faluban.

De amúgy van itt még két katolikus templom, egy pravoszláv maradványai, egy zsinagóga, ami manapság kultúrházként funkcionál, egy nagy zsidó temető, néhány partizánsír, és az egykori vár falának megfogyatkozott maradványai. Ebből is látható, milyen érdekes története volt ennek a régiónak, a Lubelszczyznának. Laktak itt lengyelek, zsidók, ukránok. A háború idején a III. Birodalom németeket is akart idetelepíteni, de ők aztán hamar elhordták magukat. A környék tele van szép erdőkkel. Ami azt is jelenti, hogy itt élénk partizántevékenység folyt a II. világháború idején. Leginkább a lengyel partizánok a németek ellen. De néha a szovjetellenes ukrán partizánalakulatok is idekeveredtek, akik a lengyelek ellen is harcoltak, ha éppen összeakadtak. Szóval lőtt itt mindenki mindenkire, mert mikor a németek elkotródtak, akkor az Armia Krajowa partizánjai kezdhettek a szovjetekre lövöldözni. Zavaros egy időszak volt. Manapság ez a vidék békés, gyönyörű, csendes hely. Az egykori harcoló felek megbékélve nyugszanak egy helyen.

Néprajzilag ez a táj Biłgoraj vidéke. Érdekes folklórja van. És persze érdekes tárgyi néprajza is. Tessék, itt egy kép az egyedi, egyszerűségében is szép Biłgoraj-vidéki viseletről:

(Folytatjuk)