Itt van például az, ahogyan a verseket tanítják a gyerekeknek. Nem fogják megszeretni az irodalmat és a verseket, ha álszentül mindent úgy tanítunk nekik, hogy ez meg az a költő milyen zseniális volt, és mennyire tisztelni kell egész művészetét, mint az irodalom csúcsát, és mennyire jól megmondta, és mennyire egyet lehet érteni minden egyes sorával, stb.
Petőfi Sándor költészetét sok gyerek is szereti, és én is nagyon tisztelem. De miért kellene, hogy minden tetsszen nekem, amit leírt? Vagy bármelyik gyereknek? Miért nem mondhatja azt egy gyerek, hogy amikor összekapott Mészáros Lázárral, akkor lehet, hogy nem neki volt igaza, vagy miért nem adhat hangot akár annak a véleményének, hogy az Apostolt sértődöttségében írta? Stb., stb.
Azért említem pont Petőfit, mert pont nála szembesültem először azzal, hogy milyen gyökeresen más véleménye lehet más-más embereknek ugyanarról a dologról. Nagy élvezettel olvastam A helység kalapácsát, tetszett a Feltámadott a tenger lendülete, és még egy csomó komoly vagy csúfondáros verse is. Aztán a Szeptember végén már nem tudott megfogni. A tanár ehhez képest áradozott róla, elmondta a világirodalom valaha volt legszebb szerelmes versének és hasonlóaknak. Engem meg ez határozottan zavart. Mármint hogy miért ne lehetne szebb ennél bármelyik szerelmes vers, ami nekem jobban tetszik? Másrészt miért az a legszebb szerelmes vers, ami az emberi bizalmatlanságról szól, pont egy olyan helyzetben, amikor az embernek boldognak kellene lennie, és egy kicsit élveznie a helyzetet, amiben van? Harmadrészt előre féltem attól, hogy ha majd feleltetés lesz, akkor a tanár tőlem is azt a nagy dicshimnuszt fogja várni, amit ő előadott. Miért kellene, hogy nekem a Szeptember végén legyen a kedvenc versem? Azért mert a nagy Petőfi Sándor írta? Vagy azért, mert egy másik nagy költőnek, Kosztolányi Dezsőnek annyira nagyon tetszett? Vagy azért, mert a tanáromnak annyira tetszik? És neki vajon miért tetszik annyira? Tényleg azért, mert szépnek találja vagy azért, mert a nagy Kosztolányi olyan szépeket írt róla?
Aztán a másik, amikor Az Alföldet tanultuk. Olvasva nem tűnt rossznak, de mikor meg kellett tanulni kívülről… Azt mondja:
"Mit nekem, te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja."
Jó ég, gondoltam, miért kell ezt „szépen”, azaz nemcsak kívülről, de hitelesen és meggyőződéssel visszamondani, nekünk, akik világéletünkben erdők és hegyek mellett éltünk, gyerekkorunktól rengeteget kirándultunk, túráztunk ilyen helyeken, és szeretjük a fákat, az avart, meg minden ilyesmit? Oké, hogy Petőfi így gondolta, de most akkor nekünk is így kell gondolni?
Végül is megtanultam, miért ne, ha ez a heppje a tanárnak. Kicsit később az is eszembe jutott, hogy lehet, hogy pont azért tanultuk meg ezt a verset, hogy mi az erdős-hegyes vidékek mellől jövő diákok is lássuk, hogy milyen szépnek lehet látni az Alföldet is. Ez végül is nem baj, ha rájövünk, hogy mindenki mást lát szépnek, attól függően, hogy honnan jött, mit látott, tapasztalt.
Csak megint attól féltem, hogy ha majd elemezni is kell ezt a verset, akkor megint valami olyasmit kell visszamondani, hogy: „Az Alföld király. Sőt a legkirályabb tájegység egész Magyarországon. Hiszen Petőfi is megmondta. Márpedig ő nem tévedhetett, hiszen ő volt a nagy Petőfi.” Vagy valami ehhez hasonló marhaságot.
Mindenesetre, ha megint tanítani fogok, és ezt kell majd tanítanom irodalomból, akkor biztos arra próbálom majd rávezetni a gyerekeket, hogy a szülőföldjét a legtöbb ember szépnek találja, és szívesen emlékszik vissza rá, és nem feltétlenül azért, mert az síkvidék vagy hegyvidék. Ezért ha majd Az Alföldet tanítom, ha nem is memoriterként, de biztos melléteszem a választ is, vagyis ezt a verset:
Hegyvidék
Dicsérje más a lomha síkot,
mely mint az árvíz tagba széled.
Húz a vaderdő s a hegyek
árnyékában különb az élet.
Ártány csörtet: a képzelet hág,
rigó surran: sikolt a nőszés,
óvatos őz fut: ösztönöd,
s halált szólong a szarvasbőgés.
Felhők mossák, nap szárogatja,
vihar sulykolja s nincs ki ójja.
Ez a föld átkom és szerelmem:
tájak s népek találkozója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése