http://kiviszitovabb.blogspot.hu/2012/03/kettos-unnep.html
Idén versekkel ünnepelünk. Ezekkel a lendületes, dinamikus lelkesítő költeményekkel. Veletek! Előre!
Illyés Gyula:
Március
Március
Hab a szájon a zsenge rügy
forrja tajtékkal újra nedvét.
Fújja füttyöngve március
szoknya- és trónbitorló kedvét,
pisszeg, - riadtan fordulok
hátra (ó, hátra, nem előre!)
míg az új s régi trónusok
hetykén feszülnek: mindörökre!
Ó, kamasz, csupa-reggel-század,
a hegyeken át postakürttel
utazó, eszmék, tervek, vágyak,
ó, ti naiv arcok, tele tűzzel
jövőbe nézők lelkesen -:
be szégyenlem a rajongástok –
Szabadság, Harc és Szerelem,
elmúltak, mint a dilizsánszok.
Mint ósdi fiókok szagát,
mint sárgult imakönyvekét,
mint foszló menyasszonyi ruhák
lázát elárvult nénikék:
úgy szimatolom, március,
úgy szívom újra kipirult
arccal szeledben azt a kort,
amikor lelkünk ifjú volt…
Zúghat az ünnep; idebenn
én így ünnepelek, hallgatag.
Nézek egy régi könyvet és
próbálgatom a szavakat.
„Még kér a nép”… - és fölmerül
egy arc: „most adjatok neki!” –
hörgi, és szembenéz velem,
és „mondd tovább!” –követeli.
Győry Dezső:
Új Márciust!
Ki érzi még ma március szelét?
ki fogja föl még mondanivalóit?
Magyarok-lakta földön szerteszét
nem szívják mellre friss leheletét,
nem izgat már, hatása sem adódik.
Szoborba dermedt csípős élete,
szoborrá nyomta közöny, kényelem,
merev alakká bénult lényege,
- hát élet ez, hát tényleg élet-e,
hogy Március csak formaság legyen?
Nyűtt emlék, fonnyadt szegfű, mint avítt
lilásbajátszó ferencjóska-rokk?
Hol forr a lélek forradalma itt?
Ifjakban nem mer, nem zúz, nem vadít
többé a tettvágy s új gondolatok?
Kossuthot és Petőfit is sokallja
ma már magyar magyartól. Ronda kor.
Új özönvíz volt. S nem lett húmusz-alja.
Egy önfertőző nemzedék-fatty nyalja
a szobor talpát. Köpj le rá szobor!
Kié a föld? A cím? A pénz? A jog?
Ma sem a gátra néznek – a garatra.
Werbőczyt nyúzzák úrkolomposok,
előnyt húznak nagy bizományosok,
s óvszert húznának minden gondolatra.
Körül más nép: a frissek, bátorak
a kort befogják szekerük elébe:
nem övék vagy s megvalósítanak.
- Mért nem bőgsz föl Nép: Március: „Urak!”
s vágod érc-öklöd arcuk közepébe?
Mért nem bőgsz föl Nép: Március: „Elég:
jó sok száz éven példa volt világnak
a magyar. Hát most félszázad elég,
hogy uraiért kutyába vegyék?
s majd úgy kullogjon, példáján a másnak?”
Rázkódj szobor! Légy újra förgeteg,
légy zúzó élet, s forradalmi lárma!
S itt-ott, mi, kintről, régi éneked
megfújva, lángban-tartjuk lényeged,
s meghívunk Erre s nem a Más-világra!
Utassy József:
Zúg Március
Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kelj föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a kétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!
Ady Endre:
A Tűz Márciusa
Csámpás, konok netán ez a világ
S végbe hanyatlik, kit annyian űztek,
De élethittel én, üldözött haló,
Március kofáira és szentjeire
Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek.
Hadd halljék végre olyan magyar szava,
Ki sohse félt, de most már nem is félhet,
De kihez bús Hunnia szikjairól
Sírjáig eljut, lázítva, bárhova,
Gőgös grófi szó s piszkos szolgaének.
Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok
S terhére e föld száz Pontiusának
Haldoklóan mégis elküldöm magam
Boldogabb testvéreimnek síromon:
Az új, jobb márciusi ifjuságnak.
Testvéreim, nincs nemigaz szavatok
S százszor többet merhettek, minthogy mertek.
Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb
Életre váltott jussa nem volt soha,
Mint mai, bús, magyar, ifju embernek.
Úgy nézzetek szét, hogy ma még semmi sincs,
Csak majmolás, ál-úrság és gaz bírság
S mégis, lám, ti vagytok a fiatalok
S mégis, sír-mélyről látom sikeretek:
Holnap talán könnyebb lesz a mártirság.
Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák és buták közepette,
Mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép emberszívként szikrázni ha akar:
A honi rozsda megfogta, megette.
De Tűz és Tűz, én ifju testvéreim,
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni:
Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
annak százszorta inkább kell akarni.
Életet és hitet üzen egy halott
Nektek, fiatal, elhagyott testvérek,
Az olvasztó Tüzet küldi a hamu
S láng-óhaját, hogy ne csüggedjetek el:
Március van s határtalan az Élet.
S végbe hanyatlik, kit annyian űztek,
De élethittel én, üldözött haló,
Március kofáira és szentjeire
Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek.
Hadd halljék végre olyan magyar szava,
Ki sohse félt, de most már nem is félhet,
De kihez bús Hunnia szikjairól
Sírjáig eljut, lázítva, bárhova,
Gőgös grófi szó s piszkos szolgaének.
Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok
S terhére e föld száz Pontiusának
Haldoklóan mégis elküldöm magam
Boldogabb testvéreimnek síromon:
Az új, jobb márciusi ifjuságnak.
Testvéreim, nincs nemigaz szavatok
S százszor többet merhettek, minthogy mertek.
Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb
Életre váltott jussa nem volt soha,
Mint mai, bús, magyar, ifju embernek.
Úgy nézzetek szét, hogy ma még semmi sincs,
Csak majmolás, ál-úrság és gaz bírság
S mégis, lám, ti vagytok a fiatalok
S mégis, sír-mélyről látom sikeretek:
Holnap talán könnyebb lesz a mártirság.
Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet,
Mert él basák és buták közepette,
Mert hiába lett acélból itt a szív,
Szép emberszívként szikrázni ha akar:
A honi rozsda megfogta, megette.
De Tűz és Tűz, én ifju testvéreim,
Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni:
Az Élet szent okokból élni akar
S ha Magyarországra dob ki valakit,
annak százszorta inkább kell akarni.
Életet és hitet üzen egy halott
Nektek, fiatal, elhagyott testvérek,
Az olvasztó Tüzet küldi a hamu
S láng-óhaját, hogy ne csüggedjetek el:
Március van s határtalan az Élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése