Catalunya ide jön

Nem tudom, kinek az ötlete volt Katalán Fesztivált rendezni Budapesten, de azt hiszem nagy-nagy dicséret és köszönet illeti őt. Két gazdag népművészet találkozott össze a magyar fővárosban augusztus első hétvégéjén, megcsodálták egymást, és közös táncra keltek. Hogy mi volt az aprópója az egésznek? Egyszerűen az, hogy mindkét folklór gyönyörű, és szeretjük őket.
Valljuk be, azért az átlag magyar nem sokat tud Catalunyáról, azon kívül, hogy az valahol Spanyolországban van, esetleg még azt, hogy valahol Barcelona környékén van. Ezért is volt tök jó ötlet idehozni egy kis ízelítőt ennek a népnek a kultúrájából és a mi nagy és szép hagyományainkkal együtt mutatni meg a fővárosban.
Ami engem illet, én egyszer már jártam Barcelonában, és le voltam nyűgözve attól a gyönyörű várostól, az egész hangulatától, de mindenek előtt Antoni Gaudí mesés művészete előtt.

De csodálkozva fedeztem fel azt is, hogy Barcelona nem egyszerűen egy város Españában, hanem egy külön kis egység fővárosa, amelynek lakói mégcsak nem is mind spanyolul beszélnek. Egy darabig nem igazodtam ki ott: nem tudtam, hogy a katalánok sardanát isznak és sangriát táncolnak, vagy sangriát isznak és sardanát táncolnak. (Ez utóbbi a helyes.) De aztán hamar elkaptam a város hangulatát, ámuldoztam, és imádtam ott lenni. Azóta is szeretnék visszatérni Catalunyába, már csak azért is, hogy kiderítsem magamnak, miben áll a katalánok különbözősége a spanyoloktól. (Állítólag például sokkal pontosabbak náluk.) Irigykedve hallgattam Misit, aki tavaly fél évet töltött ott, ösztöndíjjal. Bár be kell vallanom, fél év kicsit soknak tűnt nekem, abban a nagy melegben.
Az egész programról péntek délután szereztem tudomást, de munka után azonnal felkerekedtem, irány a Szabadság tér, nézzük, mi van ott! Közeledve a helyszínhez azt láttam, hogy a Lánchíd fel van lobogózva végig katalán zászlókkal a „farkasfogas” budapesti zászlók mellett. Aztán a Szabadság térre érve már láttam is a nagy színpadot, amelyet szintén katalán és magyar zászló díszített. A színpad előtti nagy, füves téren emberek járták az ősi katalán körtáncot, a sardanát.

Voltak, akik népviseletben, voltak, akik sima városi jövő-menő ruhában. Az egész teret megtöltötték a táncolók. Mi a fene, ilyen sok katalán van Budapesten? Hát tényleg sokan voltak olyanok is, akik nem voltak fellépők. Sokan még zászlókat is hoztak magukkal, többek között ilyeneket is:

(Ez állítólag a katalán függetlenség zászlója.)
De a maguk természetességével álltak be a sardanába, tudták a lépéseket. A magyar nézők egy ideig szégyenlősen kívülről figyelték őket, de aztán egyszercsak elkezdtek beállni a táncba, egyre többen. A sardana lépései igazán nem nehezek, könnyen el lehet őket lesni, bár néha váratlan elemek is vannak benne, amit mi nem tudunk mikor következnek, a katalánoknak viszont automatikusan jönnek.
Mikor ennek vége lett a színpadon megjelent egy erdei szellem egyenesen Catalunyából és ékes pergő katalán nyelven felkonferálta mi következeik. Érdekes volt a beszédét hallani. A katalán nyelv dallamos pergésével olyan (remélem senkit nem sértek meg ezzel a hasonlattal) mintha érdekes átmenet lenne az olasz és a spanyol között. Bár állítólag az olaszhoz és a provanszálhoz közelebb áll, mint a spanyolhoz. A szellem szavait egy magyar táltos-fiú fordította, gyönyörű lírai szavakkal. Sajnos ezt a fiút nem sokkal később egy nagyon (de tényleg nagyon) szőke lány váltotta, nyávogó hanggal, ripacskodó, erőltetett kedvességgel. Ő már mindig csak azt mondta el, ami a papírjára volt írva, pedig a szellem néha mondott plusz információkat is, amiket igazán megérthetett az, aki odafigyelt rá, a katalán nyelv különösebb ismerete nélkül is. Nade ez nem zavart senkit, amikor olyan szép dolgokat láttunk.
Jöttek óriások, jöttek a nagyfejű ünnepi bábok, és jöttek a merész emberek, akik óvó, védő varázslatként és tiszteletként a vendéglátók helye iránt önmagukból építettek tornyot.

Lélegzetelállító látvány volt. Akinek felül kellett lennie, gyorsan, ügyesen kúszott felfelé a társain, akik szilárdan álltak, mintha tényleg a Világfa törzse lennének. Azért egy ilyen mutatványhoz borzasztóan meg kell bíznod a társaidban, a társaid testében is, olyannyira, ahogyan (én azt hittem eddig) csak egy fában, egy fa törzsében lehetséges. Gyönyörű együttműködés ez ember és ember, ember és Föld, ember és Ég között.
Aztán a színpadon voltak mindenféle táncos előadások. Egy katalán táncegyüttes és a Corvinus Táncegyüttes járta felváltva. A katalánok szökellve, könnyedén táncoltak, könnyű bocskorokban, kicsit balettosan, de azért látható volt, hogy nem színházi balett ez, hanem igazi néptánc, ha színpadi is. A Corvinus is kitett magáért. Az ő táncaik gyorsak voltak, intenzívek, minden ritmust, minden bulit a végsőkig fokoztak, áradó, túlcsorduló féktelen módon táncoltak. Szép volt. A legötletesebb egyébként a nagyecsedi cigány koreográfiájuk volt, amelyben a fiúk kannával, teknővel, kanállal adták a ritmust egymás alá.
A végén aztán közös tánc is volt, már nem a színpadon, hanem a színpad előtt, ebbe már mindenki beszállhatott. De a tánctanítás olyan hülyén volt megoldva, hogy olyat még nem is láttam. Ahelyett, hogy valaki középen mutatta volna a lépéseket, fent állt valaki a színpadon, és mondta, katalánul, hogy mit kell, lépni, mellette egy magyar tolmács fordította a szavait pár másodperc késéssel, szóval mire a táncolók nagy részének tudatáig eljuthatott a lépés, a dallam már valahol egész máshol járt. Volt azért, amit így sem lehetett elrontani. A polkát például. Vagy azt a vonulós táncot, amelyet még a Tarnowskiak udvarában tanultam, és franciául chapelloise-nak hívják, nem tudom, a katalán neve micsoda. Egyébként szándékosan nem a Corvinusos ismerőseim közé álltam be most a táncba, inkább két katalán csaj közé, akikkel a tánc végén szóba is elegyedtem. Tudtak angolul, de sajnos hamar leléptek.

Az igazán izgalmas része úgyis másnap jött az egész fesztiválnak. Ekkor a fellépők egy nagy menetben vonultak végig a városon a Clark tértől a Lánchídon át a Szabadság térig. Ez volt csak az igazán látványos. Töröksíp-szerű hangszerek és dobok kísérték a menet útját.
Elöl jött a katalánok főtáltosa sárkányháton.

Utána az óriások egyik pásztora a feleségével.

Utánuk egy csoport rövid botokkal felfegyverzett ember, akik a katalánok másik jellegzetes táncát, a ball de bastonst járták.

Ez is egy eszközös harci tánc, valamikor alighanem kardok voltak a kezekben botok helyett. (Ma már lányok is táncolják, bár van, ahol a fiúktól külön.) A lényege a táncnak, hogy két sor feláll egymással szemben, és a töröksípok hangjára meghatározott rend, szabály szerint összeütik a botjaikat. Aztán a következő dallamra megint meghatározott szabályok szerint helyet cserélnek, és újra kezdődik a botok összeütése.
http://www.youtube.com/watch?v=v2JqzWpXba8
Minden óramű pontosságal működik. Tudták járni egy helyben is, mikor a menet megállt, de tudták járni haladva, menet közben is. Azt is megfigyeltem, hogy mindig van egy ember a táncolók között, akinél zászló van. Vajon ő irányítja az egészet? Nem tudom. Mindenesetre őszintén szólva, nekem ez a tánc tetszett a legjobban a katalán folklórból.

Egyébként van a ball de bastonsnak lassabb és gyorsabb változata is;
http://www.youtube.com/watch?v=HaU-GdSl3P8
olyan is, amikor csak a fejek fölött és oldalt ütik össze a botokat, és olyan is, amikor a lábak alatt is.

És állítólag van freestyle-változata is, de azt most szerencsére nem táncolták.

Utánuk jöttek különféle állatfigurák: egy koronás oroszlán a Reino de España (Spanyol Királyság) címeréből. Meg egy díszesen felszerszámozott öszvér. És még egy, de ennek nyolc lába van.
Utánuk a capgrossos (a nagyfejűek): a különféle vicces maszkos alakok: közülük is elöl négy babaarcú figura, mint kiderül a négy évszak szellemei. Aztán utánuk mindenféle egyéb alakok: cowboy, katalán úr, takarítónő és a séf.

Aztán megint zenészek, síposok és dobosok. Mögöttük a Corvinus Táncegyüttes, lassan méltóságteljesen sétálva.
Aztán megint egy csomó sípos és dobos. És mögöttük a toronyépítők, igen, egymás vállán. Így még lélegzetelállítóbb volt, hogy haladtak is előre.

És mögöttük a katalán táncegyüttesek, még kettő, királyi rangú óriással.
Hát így érkezett meg a menet a Szabadság térre, ahol folytatódtak a tegnapi programok. Újra felépült az emberekből álló torony, a tetején álló kislány kibontotta az arany-vörös sávos katalán zászlót, mi pedig éljeneztünk.

És újra felléptek a táncegyüttesek is, de most nem a színpadon, hanem a színpad előtti téren. A katalánok a halászok táncát adták elő, a Corvinus egy szatmári koreográfiát. Most látszott csak igazán, ami tegnap a sötétben nem: hogy ha valaki itt táncolni akar, mekkora port is ver fel. De ez már szinte nem is számított.
Szétnéztem a téren: volt több stand is, amelyeknél katalán ételeket lehetett kóstolni, és lehetett pólókat is venni, amelyeknek feliratairól megtudtam, hogy ez a Katalán Fesztivál voltaképpen egy nemzetközi vándoresemény, amit minden évben Európa más városában tartanak. Jó ötlet volt Budapestre hozni. Vajon mikor tér vissza ide?
Nem tudom, de nagy buli volt ez. Örülök, hogy itt lehettem, és alig várom, amikor én is újra eljuthatok Catalunyába, akár egy táncegyüttes tagjaként, akár máshogy.