Egy alternatív ünnep

Ma Bálint-nap van. Tök érdekes, és ma már, utólag visszagondolva egészen vicces látni, milyen felfokozott vitákat képesek egyesek folytatni arról, hogy ünnep-e ez a nap, és ha igen akkor milyen ünnep egyáltalán, minek az ünnepe. Azt mondhatnám, hogy engem ez az egész már hidegen hagy, de ha mondanám, nyilván Ti is megsejtenétek, hogy nem mondok igazat, hiszen nem írnék bejegyzést róla, ha nem érdekelne.
Már abban sincs egyetértés, hogy kellene ezt a napot nevezni. Én jobban szeretem a Bálint-nap elnevezést, a Valentin még mindig túl idegenül hangzik számomra, pedig, ha jól tudom, egy időben ez a változata is megvolt a névnek magyar nyelvterületen. Meg aztán ez jobban emlékeztet az ünnep névadójának, Valentinusnak a nevére. Valentinus a császári tilalom ellenére rendezett keresztény szertartású esküvőket Rómában, ezért tartják a szerelmesek védőszentjének. Nem tudom, mi a katolikus egyház hivatalos álláspontja erről, hogy a szerelmeseknek is van védőszentjük, elvégre a katolikus egyház ilyen kérdésekben sokszor erősen prűdnek mutatkozik.
De ha már egy ilyen szentnek van emléknapja, miért ne lehessen egy nap a szerelmesek ünnepe, világnapja is. Egy újabb ürügy a romantikázásra. Miért ne ünnepeljük meg ezt szépen, illendően. Persze, hogyha ebből üzletet csinálnak egyesek, és mindenféle ízléstelen cuccokat próbálnak ránk sózni (ahogy egy gimis évfolyamtársam mondta évekkel ezelőtt: „szívecskés popójú, rózsaszín vízilovak ünnepe” lesz ez az egész), azt én is undorítónak tartom. De ahogy a Karácsonyt (a Születés Ünnepét) is meg lehet ünnepelni a nagy elüzeltiesedés és kapitalizmus meg minden ilyesmi mellett is szépen és ízlésesen, mértéktartóan és szeretetteljesen, akkor miért ne lehetne ezt a napot is. Ráerőltetni persze senkire nem kell. Van akit azért frusztrál az egész, mert csak azt juttatja eszébe, hogy magányos, és ettől csak még szomorúbb lesz. De akinek van ünnepelnivalója, az miért ne ünnepeljen ma?
Nem értek egyet azokkal, akik azt mondják: ez is csak amerikai filmekből átvett nyálas baromság, és egyébként meg egy újabb eszköz az „angolszász kulturális gyarmatosításra”, fúj. Ha ez egy Európa-szerte tisztelt szent kultuszából, annak ünnepéből indul ki, akkor ez mégiscsak egy nemzetközi ünnep. Nem olyan mint mondjuk a Halloween, ami tényleg egy részben kelta, részben angolszász népi ünnepből ered, amit más népek minden alap nélkül, giccsesen és divatmajom módjára vesznek át.

Hogy nekem személyesen mi jut eszembe erről a napról? Elsősorban a gimis éveim, amikor még egy ilyenfajta ünnepnek egész más jelentősége lehetett számomra, mint most. Ezen a napon általában a mi giminkben egy egész iskolát behálózó posta létesült, önkéntes alapon, amely összegyűjtötte, és mindenkihez eljuttatta a beadott névre szóló üzeneteket. Ez volt a titkos szerelemvallások ideje, amikor mindenkinek (még az olyan esetlen és félszeg pasiknak is mint én voltam akkor) lehetősége volt egy-két szívhez szóló mondattal egy szép levéllel vagy verssel köszöntenie szíve választottját, és ezért akkor senki nem röhögte ki, nem küldte el a francba. Ez azért szerintem szép szokás, akárhogy is, ebben még önmagában semmi giccs nincs. Ott lett volna erre még persze a Nőnap is, de az inkább afféle hivatalos jelegű ünnep volt, amikor egy-egy osztály fiúi kollektíven és kötelező jelleggel köszöntötték az osztály lányait, egyenvirágokkal. A Bálint-napi postában ezzel szemben volt valami titokzatosság, játékosság és szabadság, ami izgalmassá tette.
Viszont éppen ezért ez a nap valahogy mindig úgy él emlékezetemben, mint a reménytelen ábrándozások napja (sőt inkább így: Reménytelen Ábrándozások Napja), és ez így van máig is.
Eszembe jutott egy népdal. Szerintem jó kis dalocska, olyasmi, amit az ember kocsmában énekel a haverokkal, az egymás utáni hiábavaló próbálkozások keserűségét iróniával ütve el.

Amikor én tizennyolc éves voltam,
Házasodni már akkor elindultam,
Tizenkét lányt a számomra megkértem,
Tizenkettő hibát talált énbennem.

Az egyiknek kicsi voltam, az volt baj,
Másodiknak gyenge voltam, az volt baj,
Harmadiknak, hogy a szemem kékellett,
Negyediknek kacsintásom nem tetszett.

Ötödiknek, hogy én messziről jöttem,
Hatodiknak, hogy mér’ nem lovon jöttem,
Hetediknek, hogy pénzem is kevés volt,
Nyolcadiknak, hogy vagyonom sem sok volt.

Kilencedik a pipafüstöt nem állja,
Tizedik a nagy…bajszú legényt várja,
Tizenegyediket anyja nem adja,
Tizenkettedik nem megy férjhez soha.

Így hát nékem nem is lesz feleségem,
Búbánattal kell a világom élnem,
Búbánattal élem a világomat,
Húzzad cigány, hadd mulassam magamat!

Itt egy másik változata. (Kicsit elüt attól, amit én ismertem, dallamban is.)
http://www.youtube.com/watch?v=N3U1hYd7mic

És itt van egy másik szám is. Nem tudom, eredendően, illetve a szerző szándékai szerint a szerelemről, párkapcsolatról, ilyesmikről szól-e, de nekem mindig az jut róla eszembe. A Hiperkarma: Üres című száma.
http://www.youtube.com/watch?v=inbk68QVibA