Annyit, mint mi hazudtunk, ne hazudjanak!
Uram, segíts az elvtársaknak, hogy meg ne bukjanak,
A Parlamentben összevissza ne szavazzanak!”
(Voga János és Turnovszky Tamás Edda-paródiája 1988-ból)
Úgy látszik, gondolhatjuk, hogy az állampárt lelkes hívei félreértették azt a tiltakozássorozatot, ami a tavaly március óta folyik, egyre látványosabban, egyre elkeseredettebben, az ország lakosainak egyre szélesebb körű részvételével. Azt hiszik, egy nemes versengésre hívtuk fel őket, „ki-tud-több-embert-az-utcára-vinni?” -kategóriában. Szólnék, hogy a mi célunk inkább az volt, hogy bizonyos kérdésekről tárgyaljon a kormány a civilekkel, mielőtt mindenféle átgondolatlan törvényt keresztülver a Parlamenten. Én legalábbis ezért voltam ott több tiltakozáson is, lehet, hogy más másért. Mindenesetre az állampárt drukkerei előszeretettel igyekeztek úgy beállítani, hogy a sok egyetemista neohippi csak úgy unalmában, nagy jódolgában tüntet, mert az milyen menő. Ez azonban, ahogy mondani szokás, egyszerű tárgyi tévedés, tehát fel lehet világosítani róla az illetékeseket, hogy nem így történt; mi tudtuk, hogy mikor, miért megyünk, miket kifogásolunk, olykor még javaslataink is voltak alternatívákra. Egyébként sem csak a diákság ment az utcákra, hanem például a munkások is. Meg lehet nézni, milyen szervezetek szervezték a demonstrációkat, már abból is látszik, hogy az ország társadalmának elég sok rétege képviseltette magát ezeken az eseményeken.
Az mondjuk érthető, hogy az állampárt funkcionáriusai a jelen helyzetben, mármint az elmúlt egy évben eléggé frusztráltan érezhetik magukat. Régen, amikor még a pártjuk Magyarországon csak egy párt volt, nem pedig „a Párt”, akkor azt látták, hogy sikeres marketingjük következtében akár eséllyel pályázhatnának némely nemzeti ünnep kisajátítására. Most meg, hogy ők lettek az állampárt, október 23-án nemhogy egy nagygyűlést, de még egy szerény kis megemlékezést sem sikerül szervezniük. Ehelyett viszont néhány korábban ismeretlen és pártfüggetlen civil szervező hívására több tízezer ember jön az utcára és gyűlik össze egy helyen, és mégcsak nem is azért, hogy valamiféle Kedves Vezető, illetve Nemzeti Ikon vagy Élő Legenda szavát hallhassák, és Őt megéljenezhessék. (Sőt, éppen ellenkezőleg, nemtetszésüket fejezik ki a Kedves Vezető által kiépített rendszerrel szemben, mint tették azt nagyszüleik is, pontosan 55 évvel azelőtt, egy másik „Kedves Vezető” másik (igazából összehasonlíthatatlanul életveszélyesebb) rendszerével szemben.) Szóval ez biztosan zavarja a Narancsos Állampárt eddigi rendezvényeinek szervezőit. Meg akarják mutatni, hogy ők még mindig, még mindig ők, és őket nem lehet csak úgy.
Mondhatnánk, hogy „vissza akarnak vágni”, de ebben a „visszavágásban” van némi hátrálás is. Mármint, hogy eddig igyekeztek győzködni a választópolgárokat, hogy de igenis, nekik akkor is igazuk van, most meg már hirtelen abbahagyják a győzködést és az érvelést, és előszedik azt, hogy „de-mi-is-baromi-sokan-vagyunk-nemcsak-ti”. Érdekes, úgy emlékszem, hogy mikor a Piros Bűnbak állt az ország élén, és ellene is tüntettek, és népszerűtlen volt, és minden rossznak elmondta mindenki, akkor ő vagy az ő hívei sosem akartak szimpátiatüntetést szervezni neki. A Piros Bűnbak sosem arról akarta meggyőzni a hazáját vagy a külföldet, hogy őt szeretik, hanem arról, hogy a hazának jó lesz, amit csinál. Nem népszerű akart lenni, hanem hatékony. (Bár ne akart volna ennyire hatékony lenni –mondják erre sokan, és ki tudja, tán van is némi igazuk.)
Szóval a fentiek fényében persze mi is igyekszünk megkérdezni és megvizsgálni, hogy az állampárt drukkerei miért mennek az utcára. Sok bloggertársam írogat elemzéseket arról, hogy kik lehetnek azok, akik még mindig támogatják az állampártot, nem csak annyira, hogy rá szavaznának egy most vasárnapi választáson, hanem mondjuk, úgy is, hogy elmennek a kormányért tüntetni a mai napon. Nem is akarom különösebben ezeket az elemzéseket megismételni. De arra felhívom a figyelmet, hogy a holnapi tüntetés kiváló kutatási terep lesz. Persze jó kérdés az is, hogy akik ott vannak, mit akarnak, meg tudnak-e fogalmazni konkrét célokat, amiket el akarnak érni. Ilyen szempontból érdekes lesz megfigyelni az ott felbukkanó jelszavakat és szónoklatokat; engem mégsem elsősorban azok érdekelnek, akik szónokolni fognak. (Azokat úgyis ismerjük. Megbukott sci-fi írók és tehetségtelen költők, jobb sorsra érdemes kisebbségi komplexusos írók, akik kormánypárti napi- és hetilapokban anyáznak és kiégett, álszent, „hűdenagyonkeresztény” rocksztárok.) Engem inkább az érdekel, kik fogják a demonstráció tömegeit alkotni. Kik lesznek a közvitézek. Remek kis szociológiai tanulmányt lehetne készíteni a tüntetőkről, és talán többet meg is tudnánk egy ilyen tanulmányból, mint ha megkérdezzük valamelyik szervezőt, hogy tulajdonképpen miért is tüntet (és kapnánk valami hosszú, semmitmondó és unalmas „elmúltnyolcéves” vagy „elmúlthúszéves” monológot). Csakhát nem biztos, hogy akármelyikünk veszi a fáradságot egy ilyen terepszemlére. Ahogy magamat ismerem, én sem fogom. Inkább várjuk a média híreit, de azok meg úgyis torzítani fognak.
De most komolyan, vajon kik lesznek ott? Az állampárt tagjai, és rokonaik? Ők sincsenek kevesen, de biztos nem lennének elegen. A Párt ifjúsági szervezeteinek mozgósítható tagjai? Biztos ők is. Bár érdekes kérdés, hogy ők is meggyőződésből mennek-e vagy csak a csordaszellem viszi őket. Róluk egyébként egy elég frappáns összefoglalót írt egyik kiváló közgazdász bloggertársam, Quadrille Lobster:
„A politikusok mára tulajdonképpen elfeledkeztek a fiatalokról. Persze, duma van, meg berángatnak pár szerencsétlent, akik még nincsenek kiábrándulva mindenből, hogy szokják meg ők is, milyen az a közigazgatás. Mert megváltoztatni, na azt nem fogják.
Politikai párttal fiatal alapvetően 3 ok miatt foglalkozik:
1. Mert a szülei is annak a pártnak a fanatikusai.
2. Mert a szülei a másikoldali pártnak a fanatikusai, vagy
3. Mert annak a pártnak az ifjúsági szervezetében bulliznak a haverok.
Persze, hogy igazságos legyek: idősebbek is hasonlóan elmés és végiggondolt okokból csatlakoznak egy párthoz. Soha nem vallanák be, hogy végig a szüleiktől kapott kalapácshoz keresték a szöget.”
(http://oriblog.blog.hu/2012/01/12/miert_nem_megy_el_valasztani_a_fiatal)
Vagy vannak még valóban olyan fiatalok is, akik, mint a régi Ifjú Gárda (mármint az egykori KISz egykori "élcsapata") alkalmasak „ideológiai-felvilágosító” munkát végezni, és a „párt öklének” lenni? Hát, azt erősen kétlem.
Esetleg lesznek megint „bértapsolók”? Simán el lehet képzelni, elvégre a szegénység növelésével a lefizethetőség is nő. Aki már nagyon bajban és nyomorban érzi magát, az sok mindenre hajlandó. Vagy mint az államszocializmus idején, kiszólnak néhány „ideológiailag megbízható” iskolaigazgatónak vagy főnöknek, hogy kötelező jelleggel küldje Pestre a diákjait/ alkalmazottait?
Esetleg megint beállítják a sorba az ún. „szélsőjobb” önjelölt „harcosait”, akikkel a múltkor az Operánál akarták megvédetni magukat. (Ehhez csak néhány semmitmondó, de jól hangzó „nemzeti” jelszó kellene.) Ez attól függ, mennyire bíznak még magukban. Ha azt akarják, hogy az eddigi fanatikus narancsosok továbbra is stabilan kitartsanak mellettük, akkor ezt nem fogják meglépni, mert a balhés szélsőségesek még őket is elriaszthatják. Ellenben, ha az állampárt egyáltalán nem bízik magában és saját híveiben, és a céljuk kizárólag a statisztikai adatok szépítése (a „ki-tud-több-embert-az-utcára-vinni”-verseny eredményeinek javítása), akkor bizony lehetséges, hogy fel fognak ott bukkanni mindenféle gárdisták és futballhuligánok.
Vagy ott van egy teljesen más lehetőség a tömeg növelésére: a határon túli magyarok. Igaz, őket nehezebb lenne nagy tömegben Budapestre hozni, csak ezért. De nem véletlenül jutott ez a lehetőség eszembe: tüntetésen kívül is megvan a lehetősége, hogy az állampárt a szavazatok és a parlamenti képviselet ígérgetésével kijátssza egymás ellen a határon túli, és a „határon belül szakadt” magyarokat. Elég aljasok hozzá, hogy ezt megtegyék. Ez ellen azonban nekünk is tennünk kell: nem szabad aljas trükköknek bedőlni. Úgy értem, ha lesznek is a demonstráción határon túli magyar szervezetek képviselői, mi „határon belül szakadt” ellenzékiek nem szabad hogy ezen megsértődjünk. Okosnak kell lennünk, hogy ne ismétlődjön meg a 2004. decemberi helyzet, mármint az azt követő hecckampány. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha megpróbáljuk tisztán látni egymás helyzetét. Hogy a határon túliak lássák, hogy miért tüntettünk mi itt hónapokon keresztül, de a „határon belül szakadtak” is lássák a többiek nehéz helyzetét, és ne mondják például naiv, megvezethető balekoknak vagy hasonlóknak őket. Szóval: nem bedőlni semmi provokációnak! Higgyétek el, ahogy mindenkinek, úgy nekem is vannak barátaim és rokonaim a határok túlfelén is, és tudom, hogy csak véletlen szerencse, hogy én belül születtem ezeken a szerencsétlenül meghúzott vonalakon. És tudom, mert látom, hogy bizony nagyon sokan a határon túliak közül igen tisztán látják az itteni helyzetet, és nem fogják hagyni megvezetni magukat senkitől. Csak ne nehezítsük meg a dolgukat ebben!
Mostani eszmefuttatásom persze mind csak tiszta spekuláció. Nem tudom előre, kik fognak odamenni demonstrálni, nem tudom, mit fognak mondani. Mint már az elején is mondtam, inkább csak kíváncsi vagyok egyelőre. Lehet, hogy tényleg csupa meggyőződéses narancsos drukker fog odamenni, akik komolyan hisznek a kormányban, és ha nem is értenek egyet minden lépésükkel, de tényleg szimpatikus fickóknak tartják a mostani állampárti apparátus tagjait.
Ha tényleg főleg ilyenek lesznek ott, akkor szeretném, ha tudnák, hogy egyáltalán nincs bennem harag, vagy rosszindulat irántuk. Nem tartom hazaárulóknak őket például. Egyszerűen csak mások. Próbáljuk tolerálni másságukat, amíg nem akarnak minket bántani. És annak ellenére, hogy néha cikizem vagy kigúnyolom őket (ők is ezt próbálták tenni, mikor mi tüntettünk), nem tartom őket ellenségnek sem, csak szellemi ellenfélnek. Vitatkozzunk, ha kell! Nem tartom a térképről lesöprendő, a történelemkönyvekből kitörlendő elemeknek őket. Remélem, hogy ők sem engem. És bár az ország jövőjéről mást gondolunk, de nem tartom őket rosszabb magyarnak sem magamnál. (Hibázni, ha az ember hibázik, azt úgysem magyarként, hanem emberként teszi.) Az más kérdés, hogy emberként, emberileg mit gondolok róluk. De azt úgysem az fogja meghatározni, hogy elmennek-e egy ilyen tömegrendezvényre, mint ez a mostani, hanem, hogy egyenként mit mondanak egy-egy dologról, ha majd megkérdezem őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése