Demonstráció

Szóval 2011 október 23-án én is az utcára mentem több tízezer magyar honfitársammal együtt. Baj van, az ország veszélyben, csődközelben, mégsem érzem már úgy, hogy „a fene eszi” a hazámat, mert látok egy tettrekészséget az emberekben, tenni akarást ezért a hazáért. Az őrültködés és az apátia korszakának mintha vége lenne. Hogy ez a tüntetés valaki ellen szólt? Kétségtelen. De nem akar semmit lerombolni, senkit kinyírni. Konkrét célokért tüntettünk: meg tudjuk mondani, mi az ami nem tetszik nekünk, hol szeretnénk változásokat. Ebből következően fegyelmezettek voltunk, senki semmi balhét nem csinált. Ez a tüntetés összegzése volt sok korábbinak, amelyek külön-külön egy-egy kérdésről szóltak. Azok még egyáltalán nem azért mentek, hogy „a kormány takarodjon”. A kormány csak maradjon a helyén, de mielőtt radikálisan változtatna bizonyos működő dolgokon, tárgyaljon és egyeztessen velünk, állampolgárokkal. Azaz azok a tüntetések sem a képviselet ellen mentek, hanem a „képviselet zsarnoksága” ellen. (Azt hiszem ez a „képviselet zsarnoksága” Krausz Tamás professzor úr kifejezése.) Most már persze olyan hangok jönnek, hogy az egész rendszernek véget kellene vetni, le kellene váltani. Mégsem vetette fel senki, hogy támadjuk meg a tévét, például. Inkább abban a szellemiségben ment az egész, amit a nagy lengyel ellenzéki, Jacek Kuroń mondott: „Ne gyújtsd fel a pártszékházat, inkább csináld meg a magadét!” Azaz szerveződj, alkoss közösséget, és álljatok ki közösen az érdekeitekért!
Nem mentünk neki semminek, csak mutattuk, hogy itt vagyunk, és vannak ám közös céljaink. Ez persze így kevés. A mindennapokban való tevékenykedésre lesz szükség. Együtt egymásért. De ez legalább már meg is jelent itt: a végén pontosan ezzel bocsátottak mindenkit útjára a szervezők. Hogy dolgozzunk, pontosan, szépen, és álljunk ki egymásért, segítsünk egymásnak ezután is. Azt hiszem, aki innen távozott a végén, inkább tervekkel és tettvággyal távozhatott, mint keserűséggel és gyűlölettel. Legalábbis remélem.
De vissza az eredeti kérdéshez! Hogy méltó-e így ünnepelni egy forradalmat. Szerintem így, ilyen tüntetéssel igen. Most mondtam, hogy nem jó az ifjúságot az ősökhöz való lekicsinylő hasonlítgatással frusztrálni. Ennél már csak egy nagyobb hülyeség van: az ifjúságot az ősökhöz való lekicsinylő hasonlítgatással frusztrálni és közben tényleg kiépíteni egy autokrata rendszert, ami ellen felléphetnek. Tálcán kínálni a lehetőséget a lázadásra.
Persze ahogyan eszemben sincs magamat, és mostani tetteimet egy ’56-os népfelkelő tetteihez hasonlítani, ugyanúgy eszemben sincs a rendszert, ami ellen lázadok, ahhoz az rendszerhez hasonlítani, amely ellen az őseink 1956-ban harcoltak. Pont azért küzdünk más módszerekkel, mert más az ellenség is; illetve az én esetemben nem is beszélhetünk ellenségről csak szellemi ellenfélről. (Akik a 2006-os agybomlást dicsőségesnek tartják, azok mindenáron az ’50-es évek Magyarországához akarják hasonlítani, a 2002-2006 közötti időszakot. Ez azért, valljuk be, elég nevetséges. Vagy talán akasztgattak embereket tömegével? Kínoztak embereket titkos pincékben állami pénzen? Vagy talán elvitt és megvert valakit a rendőrség akkoriban azért, mert kritikát írt valamelyik miniszter beszédéről valamelyik lapban? Szerintem nem. A rendőrség azokat vitte általában el, akik a minisztert beszéde közben dobálni kezdték, vagy verekedtek, vagy provokálták a rendőröket. Általában őket is hamar elengedték.)
De visszatérve: azt próbáltam ugye mondani az előbb, hogy dicső őseinkhez akkor leszünk méltók, ha nem csupán büszkék vagyunk rá, hogy véletlenül az ő leszármazottaik vagyunk, hanem ha mi is megtesszük a magunkét, azért amiért ők tevékenykedtek.

Mint Kölcsey Ferenc, aki felismerte, hogy neki éppen a maga korában már nem feltétlenül hadat kell vezetnie, vagy visszacsapó íjjal lövöldöznie, mint Ond vezérnek, elég, ha tudós, művelt, alkotó hazafi lesz. Ezzel nem lesz rosszabb, mint dicső őse, csak más, de ugyanúgy hasznos a népének. (Egyébként visszacsapó íjjal lövöldözni egy nagyon király sport; ajánlom mindenkinek.)
Tehát éppígy: most éppen nem egy fegyveres népfelkelésre van szükség a hazáért, hanem más tevékenységre. Miért ne jutassuk ezt kifejezésre, miért ne reflektáljunk őseinkre emlékezve korunk problémáira? Szerintem tök rendben volt, például hogy 1937. március 15-én Féja Géza és Kovács Imre és népi író barátaik megszervezték a Márciusi Frontot, és annak demonstrációját, és megfogalmazták a maguk 12 Pontját, amely 12 Pont éppúgy a jogkiterjesztést követelte a magyar társadalom szélesebb rétegeinek, mint az 1848-as. Az is tök oké, hogy 1942. március 15-én Bajcsy-Zsilinszky Endréék a Magyar Történelmi Emlékbizottsággal háborúellenes tüntetést tartottak Petőfi Sándor szobránál. Az is tök oké volt, hogy 2011. március 15-én a sajtószabadságért tüntettek rengetegen, hiszen március 15-e a sajtószabadság ünnepe is. (És akiknek szólt a tüntetés, nem tudtak megnyugtató visszajelzést adni arról, hogy a sajtószabadság nincs veszélyben, úgyhogy magukra vessenek.) Így aztán tök oké az is, hogy mi most itt tüntettünk, nem tudom hányan. (Mindenesetre ekkora tömeget én még sehol sem láttam, sem tüntetésen, sem máshol. Az Erzsébet híd közepétől az Astoriáig ért a tömeg.)
Azt hiszem, most már elég világos, mi az alapja a 2006-os undorom és a mostani lelkesedésem közötti különbségnek. 2006-ban az egész politikai hisztéria (ez is Bibó kifejezése érdemes elolvasni az erről szóló tanulmányát) burkoltan vagy nyíltan egy konkrét párt határozott hatalmi érdekeit szolgálta. Most? Ugyan kinek az érdekét szolgálhatná ez? Pártzászlót sehol sem látni, de egyébként éppen azért jött ez az egész, mert egyik ellenzéki párt sem elég erős, hogy megdöntse a kormányt. Ez a tüntetés éppen annak szólt, hogy ne akarjanak a pártok mindig a mi fejünk felett, tőlünk függetlenül harcolni. Lesznek akik ezt cáfolni próbálják, és összeesküvéselméleteket fognak majd gyártani, de azt hiszem meglehetősen gyenge érvek alapján fogják ezt tenni. De hadd tegyék, csak saját magukat fogják leleplezni ezzel.
Ja, kérditek, hogy hogy tetszik a „Nem tetszik…”, azaz hogy mi a véleményem a mai napra írt dalról. Szerintem tök béna, néhol még gáz is. De ez kit érdekel? Most én is énekeltem a többiekkel együtt. Ha ez az, ami a mai napon egy csomó embert összefűz, akkor miért ne? Suta, esetlen, butácska ez a szám, de legalább őszinte, nem olyan giccses és modoros, mint a kormányzat legtöbb megnyilatkozása. Pont ez az, ami miatt sokaknak tetszik. Szánalmas lenne a „rendszer” apologétáitól, ha csak arra tudnának reflektálni, hogy milyen gáz indulóval vonulunk mi kritizálni, és a kérdésekről, amiket a tüntetés felvetett meg nem szólnának egy árva kukkot sem.
Ja és a másik: alternatív köztársasági elnök? Taktikailag lehet rossz húzásnak minősíteni, de igazából én nem tudok nem egyetérteni vele. Főleg, hogy Magyarországnak jelenleg szerintem nincs is köztársasági elnöke, az elnöki poszt üresedésben van. A jogokat ideiglenesen gyakorló illetőt én nem ismerem el, van így is elég dolog, ami miatt szégyellhetem magamat magyarként, nehogy már még ez is! Most majd legalább lesz valaki, akit én is elismerhetek.