Idézőjel (oktatás, nevelés)

„Erkölcstan csak oly mértékben tanítható, amily mértékben fel tudjuk ébreszteni a gyermekben az öntevékenységre való készséget. (…) Az erkölcsi élet normái és az egészséges, tiszta emberi jellemek nem oly sokfélék, mint a felekezetek. (…) Az erkölcsi szabályok puszta tudása senkinek sem ad erőt erkölcsös cselekedetek végrehajtására, mégpedig azért nem, mivel a szép példák és a katekizmusok szabályainak megtanulása a lélek jellemképző erőit nem foglalkoztatja, a gyermek öntevékenységét igénybe nem veszi. (…) Az erkölcsi nevelésben is a gyermeket kell kiinduló pontul vennünk, és nem az erkölcsi szabályokat. Tanításunkat, oktatásunkat alkalmaznunk kell a gyermek testi és szellemi életének (…) föltételeihez. (…) Figyelembe kell vennünk szellemi erőit és érdeklődésének körét. (…) Ha tehát az erkölcsi nevelés kérdését erről az oldalról vizsgáljuk, úgy az nem más, mint a gyermek életismereteinek fokozása. (…) Az erkölcsi nevelés szempontjából nem arra van tehát szüksége az emberi társadalomnak, hogy a gyermekek minél több erkölcsi szabályt, bibliai és egyéb épületes történetet tudjanak kívülről felmondani, (…) hanem arra, hogy megtanulják, miképp legyenek urai szenvedélyeiknek, tudjanak szeretni és ebből kifolyólag tudjanak önfeláldozóak lenni.”

(Migray József: Szocializmus és népnevelés. Az oktatásügy reformjának alapkérdései) (1918)