(Gombos Imre: Szövetkezeti mozgalom, 1947)
2015. november 28., szombat
Idézőjel (Gombos 1947)
(Gombos Imre: Szövetkezeti mozgalom, 1947)
2015. november 25., szerda
Száműzöttek Serege XIX.
A Keleti Cseh Légió más néven Cseh-Szlovák Légió
Cseh Légiónak vagy Cseh-Szlovák Légiónak az I. világháború alatt Oroszországban fel-alá kalandozó csehek és szlovákok seregét nevezték. (A Légió állományának állítólag csak 8%-a volt szlovák). Ennek az első egységeit már az I. világháború elején, 1914-ben elkezdte szervezni a cári Orosz Birodalom. Oroszország területére ugyanis sok cseh és szlovák menekült, akiket az Osztrák-Magyar Monarchia területén politikai okokból, vagyis ilyen-olyan nemzeti szervezkedésért üldöztek. De ezekből még nem lehetett egy egész légiót szervezni, csak pár száz katona jött össze belőlük. Őket még csak Česká Družinának (Cseh Csapatnak) nevezték.
Légió azután lett a Družinából miután a háború későbbi éveiben egyre több cseh és szlovák került orosz fogságba. Sokan közülük, hazajutni akarván jelentkeztek a Družinába, amely végül több tízezres Légióvá bővült.
1917 végén a bolsevikok jutottak hatalomra Oroszországban, és ők azonnal béketárgyalásokat kezdtek Németországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával. A Cseh-Szlovák Légiót ekkor a megállapodás szerint elbocsátották. Vezetői azonban nem akarták, hogy a haderőt lefegyverezzék. Az volt a tervük, hogy a Légiót francia szolgálatba állítják, mivel a francia hadseregben is sok cseh emigráns harcolt. Így azonban nem lehetett a haderőt egyenesen, nyugatra kivinni Oroszországból, mert ott a németek könnyen feltartóztathatták őket. Ezért a hosszabb és nehezebb utat választották: megállapodtak az új bolsevik kormánnyal arról, hogy kelet felé indulnak, keresztül Szibérián, és végül majd a távoli Vlagyivosztokban (Oroszország keleti határán, a Csendes-óceánnál) felszállhatnak a francia hajókra.
A Légió el is indult kelet felé, de utazása meglehetősen kalandosra sikerült. A transzszibériai vasút ekkor már megvolt, de meglehetősen lassan tudtak csak haladni. Időközben ugyanis, bár az I. világháború végetért 1918-ban, de megkezdődött az orosz polgárháború. Mindenütt káosz uralkodott, és a jelentős erőt képviselő (60 ezres létszámú) Cseh-Szlovák Légiót a fehérek is és a vörösök is a saját céljaik szolgálatába akarták állítani. A Légió parancsnokai és tisztjei inkább a fehérekhez húztak, a legénység nagy része viszont általában csak minél gyorsabban ki akart jutni Oroszországból és megúszni a polgárháborút, amihez semmi köze nem volt. De akadtak olyanok is, akik hajlottak arra, hogy megszökjenek, és csatlakozzanak az új, elnyomásmentes világrendet ígérő vörösökhöz. Aztán voltak, akiknek ez sikerült is.
Tény, hogy a Légió, miközben kelet felé vonatozott, jóval többször került összetűzésbe a vörösökkel, mint a fehérekkel. Különösen, hogy Szibériában elég sok magyar hadifogoly volt, akik többnyire a vörösökhöz csatlakoztak. (Vagy az olyan „anarchista” szabadcsapatokhoz, mint a már emlegetett Nesztor Kalandarisvilié is volt.)
1918 őszén, mikor a csehek még mindig többnyire a bolsevikokkal verekedtek, védve egymás után gördülő szerelvényeiket, egy cári tengernagy, Alekszandr Kolcsak kikiáltotta magát Oroszország ideiglenes diktátorának. Hatalma azonban csak Szibéria egy részére terjedt ki. A Légiónak azonban leginkább az ő jóindulatára volt szüksége, hogy továbbjuthasson. Így a szibériai harcokban többnyire Kolcsak oldalán vettek részt. Mikor aztán Kolcsak hadereje szép lassan felmorzsolódott a harcokban, a bukott diktátor (aki kíméletlensége miatt elég nagy utálatnak örvendett ekkor már), maga is egy arannyal megpakolt vonatra szállt, azt remélve, hogy cseh szövetségesei védelme alatt ő is eljuthat Vlagyivosztokba, és ott tengerre szállhat. A Cseh Légió egy darabig vitte is a bukott diktátort, de aztán, hogy bebiztosítsák magukat,1920-ban inkább kiadták a bolsevikoknak, az arannyal, vagy annak nagy részével együtt. Ezzel meg is váltották a jegyet a további utazásra Vlagyivosztokig. (Kolcsakot a bolsevikok gyorsan agyonlőtték, az aranykészletet meg egy másik vonaton magyar katonák őrizete alatt küldték Moszkvába. (A magyarok persze úgy tudták, dinamitot visznek.) Kolcsak admirálisról pár éve készült egy borzalmas orosz film is, amellyel egyszer talán majd külön is foglalkozni fogunk a blogon, a Hogyan NE csináljunk történelmi filmet?-sorozatban.)
1920 folyamán a Légió szerelvényei egymás után befutottak Vlagyivosztokba, és a sokat látott katonák sikeresen felszálltak az értük odaküldött francia hajókra. Az utolsó egység 1920 szeptemberében hagyta el Vlagyivosztok kikötőjét. Mivel a világháborúnak akkor már rég vége volt, így a csehek és szlovákok a fél világot megkerülve végre hazamehettek.
A Keleti Cseh-Szlovák Légió tehát összességében sikeresen teljesítette legfőbb célját: viszonylag kis veszteséggel tagjait többségében épségben hazajuttatta. Otthon általában hősként fogadták őket, és a tisztek nagy része is karriert csinált az új „csehszlovák” hadseregben. (Más kérdés, hogy általában nem túl dicsőséges szerepet játszottak a két világháború közötti politikai életben.
A Cseh Légió tagja volt például
Jaroslav Hašek, a híres író és humorista is. Ő például azok közé tartozott, akik megszöktek útközben. Rossz volt a bánásmód, vagy Jarda bízott abban, hogy a vörösök ügye igazságosabb? Utána kellene nézni, lehet, hogy ő is megírta.
Mindenesetre így történhetett, hogy hamarosan már a vörösöknél tűnt fel, és összebarátkozott a már emlegetett Zalka Mátéval (aki mellesleg annak a vonatnak az egyik parancsnoka volt, amelyik aztán Kolcsak aranyát Szibériából Moszkvába vitte). Jarda Hašek aztán később más úton tért haza Csehországba. (Talán nem véletlen, hogy leghíresebb hőse Josef Švejk, a derék katona, a Hašek halála után készült, Karel Vanek által írt folytatásában szintén az orosz hadifogságból próbál hazakeveredni.)
2015. november 20., péntek
Aktuális vélemény
Azt hiszem, nekem is reagálnom kellene a mostani helyzetre is azalapján amit én tudok. Hiányosak az információim? Elfogult vagyok? Lehet. Ha így van, törekszem majd az ismerteim bővítésére és azalapján a véleményem árnyalására. Mindenesetre ezt látom most.
Miért lehetek esetleg elfogult?
Még tavasszal alkalmam volt résztvenni egy nyilvános beszélgetésen, ahol kurd diplomaták voltak az ELTE vendégei. Ők elsősorban az iraki kurdokat, és annak fegyveres erejét a Peşmergét képviselik a Világban. (Az ELTE Bölcsészkarának volt dékánja,
Dezső Tamás orientalista-régész, elsősorban asszirológus kutató. Az utóbbi időben többször járt a Közel-Keleten, leletmentések ügyében. Mivel a szélsőségesek az ókori idők értékes kincseit is pusztítják, Dezső Tamás ezeknek a megmentésére szervezett akciókban vett részt. Ezek során barátkozott össze a Peşmerge harcosaival.
Aztán meghívta őket az egyetemre egy nyilvános beszélgetésre, hogy a magyar diákok is megismerhessék a történetüket, és kicsit szélesebb képet kapjanak arról, ami a Közel-Keleten folyik.)
Ha tehát van bennem némi elfogultság, akkor a kurdok, és elsősorban a Peşmerge felé lehetek elfogult. Ennek nyilván vannak más, személyesebb okai is azon kívül, hogy résztvettem ezen az egyébként nagyon tanulságos beszélgetésen. (Még akár az is befolyásolhat tudat alatt, hogy a kurdoknak is véletlenül ugyanazok a nemzeti színeik, mint nekünk.
Meg egy másik, még személyesebb ok is van, amit azonban majd egy másik bejegyzésben fogok elmondani.) Remélem, mindennek ellenére nem veszem át mindenben az ő szempontjaikat sem.
Terminológiai kitérő
Az egyik fontos dolog, amit kurd vendégeinktől megtudtam: az ellenség neve. Nem lényegtelen, hogy az ellenséget nevén tudjuk nevezni egyébként sem, mindjárt látni is fogjátok, hogy ezesetben miért. Szóval az ellenség neve: az Iszlám Iraki és Levantei Állama. Arabul: Davlah al Iszlamijah fil Irak vas Sam, rövidítve: DaIIS. A kurdok következetesen ezt az arab betűszót használták az ellenség megnevezésére, és a tolmácstól is megkövetelték, hogy ezt használja az „Iszlám Állam” kifejezés helyett. Aztán rájöttem, hogy miért. Azért mert maguk a kurdok is muszlimok, de lépten-nyomon hangsúlyozzák, hogy az Iszlámnak egy más irányzatát képviselik, mint a DaIIS. A DaIIS ideológiája egyfajta iszlamo-fasizmus, míg a Peşmergéé egy felvilágosult Iszlám. Ők is az Iszlám alapján állnak, de hirdetik a nők egyenjogúságát (olyannyira, hogy a Peşmergének rengeteg női harcosa is van, ami talán már azért túlzás), az állam és az egyház szigorú szétválasztását, és ha már itt tartunk a hatalmi ágak és polgári jog meg a vallási jog szigorú szétválasztását is, a demokrácia intézményrendszereinek és a szociális védőháló bevezetésének szükségességét, stb.. Ráadásul bár a Peşmerge harcosainak nagy része muszlim, ez nem jelenti azt, hogy utálnák más vallások képviselőit: éppen segíteni igyekeznek a DaIIS elől menekülő kurd és szír keresztényeket. Tehát: az európai médiában (és sajnos a magyarban is) elterjedt „Iszlám Állam” kifejezés azért hibás, mert formailag akaratlanul is elismeri a DaIIS-t az Iszlám legitim képviselőjének. Más szóval: a média ennek a kifejezésnek a használatával megnehezíti a saját állampolgárai számára a disztingválást az Iszlám különböző változatai között. Vagyis: félretájékoztatja az állampolgárokat. (Nem feltétlenül szándékosan.) Ezért: én innentől mindig a DaIIS kifejezést használom erre a szörnyű terrorszervezetre, és erre biztatok mindenkit.
(Az angol rövidítést, az „ISIS-t” sem tartom szerencsésnek. Ízisz egy egyiptomi istennő, méghozzá kifejezetten jóindulatú és védelmező istennő, akinek nem kellene ilyenekkel bemocskolni a nevét.
(Igaz, hogy a név eredeti, óegyiptomi alakja valószínűleg Iszet.))
A különbségek megtalálása
Ebből már következik is, mit gondolok az Iszlámról és a muszlimokról. Azt hogy nem tehetjük meg ezeket bűnbaknak az Európát ért támadásért. A „civilizációk harcáról” szóló elmélet jól hangozhat, de ezen a ponton kifejezetten veszélyessé válik. Mindebben azért is vagyok biztos, mert még ha nem is beszélgettem volna kurdokkal az ügyről, vannak török barátaim is. Muszlimok ők is, és rájuk is igaz az, hogy hívei a nemek emancipációjának (nem egyformaságának!), az állam és az egyház szétválasztásának, stb. (mindannak, amit az előzőekben felsoroltam).
Többen hangoztatják ezt: „Most már az európaiak is tudják, mi elől menekülnek a menekülők.” Fellengzősen, demagógul hangzik? Pedig valószínűleg így van. Az Európai Uniónak jelenleg egy külső támadással kell szembenéznie. Nem állítom, hogy a külső támadónak (a DaIIS-nak) ne lennének jelen a beépített emberei, az „ötödik hadoszlopa” Európában is. Nyilvánvaló, hogy vannak ilyenek. De ezek alapján nem lehet egy vallás híveinek sem nekiesni. Az ellenség nem az Iszlám, hanem a DaIIS.
Rá kell ébredni, hogy a feladat ezzel kapcsolatban sokrétű. Egyik része a feladatnak a DaIIS kíméletlen leverése. Lehetőleg kemény eszközökkel. Másik feladat: a DaIIS embereinek kiszűrése, és ártalmatlanná tételük az EU államaiban. A harmadik feladat: a békés és ingadozó muszlimok integrációja az európai országok társadalmába. Más szóval úgy is mondhatnánk: a magunk oldalára állítása a DaIIS ellen. A három feladat közül mindegyik fontos, egyiket sem lehet elhanyagolni a másik rovására.
Ahogy én látom
A DaIIS leveréséhez pedig nem lehet elég az európai gócpontokat felszámolni. Ahhoz az egész központját is meg kell semmisíteni. Ez azonban valószínűleg csak akkor sikerülhet, ha az európai országok és az USA igénybe veszik a DaIIS helybeli ellenségeinek segítségét is. Vagyis szorosabbra fűzik a szövetséget a DaIIS legkövetkezetesebb ellenségével, a Peşmergével.
És ennek a szövetségnek a tényét tudatosítják állampolgáraikban is. Ne csak Dezső Tamás hirdesse, hogy a Peşmerge létezik, és bátran harcol, és méltó az európai segítségre.
Szélesebb tájékoztatás kell az európai közvéleménynek a Peşmergéről.
De ez sem elég. Az európai szövetségesek és az USA nem állhat csak és kizárólag a Peşmerge oldalára, mert a Peşmerge is követhet el háborús bűnöket (mint arra már volt is példa), ami új bosszúra sarkallhatja a térség lakóit, és a szélsőségeseknek kedvezhet (ha nem a DaIIS soraiban, akkor más terrorszervezetében). Tehát: rá kellene ébrednie arra is az európai szövetségeseknek és az USA-nak, hogy a DaIIS megsemmisítése nem lehet csupán katonai akció eredménye. Legalább akkora szükség van diplomáciai akciókra is. Konkrétan békeközvetítésre a kurdok, a törökök és a szírek között. Jelenleg ugyanis, amennyire én látom, úgy áll a helyzet, hogy még mindig tart a szír polgárháború is, és az Asszad-rezsim sokkal jobban tart az ellene lázadó szír honfitársaitól mint a DaIIS-tól. (És úgy tűnik, mintha az Asszad-rezsimet támogató orosz haderő is inkább a szír lázadókra mérne csapásokat, mint a DaIIS-ra.) A török hatalom pedig jobban tart egy önálló Kurdisztán létrehozásától, mint a DaIIs-tól. Itt lehet fontos az európai államok közvetítő szerepe a harcoló felek között egy egységfront létrehozására. Ehhez mindegyik félnek engednie kell majd egy kicsit a másikkal, a többiekkel szemben, de tisztázni kell, hogy pontosan ki mit nyerhet egy ilyen békével. Az biztos, hogy bármilyen hatalom is lesz Szíriában, az ország újjáépítéséhez kelleni fog az európai tőke. Ahogyan egy önálló Kurdisztán gazdasági alapjainak megvetéséhez is. És Törökországnak is jó lehet, ha szorosabbra fűzi a kapcsolatait az EU-val. Így tehát közös érdeket (gazdasági érdeket is) lehet majd találni a DaIIS legyőzésén túl is.
Az ideológiai alap
Az összehangolt katonai és diplomáciai akciókhoz pedig az európai hatalmaknak mindenekelőtt azt kell tudatosítaniuk, hogy akikkel együttműködhetnek a DaIIS leverésében, azok egyenrangú tárgyalófelek. Nem „alacsonyabbrendű, fejletlen civilizációk”, akiket a saját érdekükben gyarmatosítani kell a „magasabbrendű” európai civilizációnak. Ezt a romboló gyarmatosító szemléletet, ezt az „europocentrizmust” el kell vetnie az európai diplomatáknak. Vagyis: tudatosítani kellene, hogy olyan lépések fontosságára, mint a nemi emancipáció, a szekularizáció, a szociális védőháló, stb. létrehozása nem egyedül keresztény alapon lehetséges. Hanem lehetséges lehet az Iszlám alapján is. Ha meg nem lehetséges azonnal, akkor nem szabad sürgetni: hagyni kellene, hogy szerves fejlődés alapján alakuljon ki. Ez utóbbihoz viszont minden segítséget meg kellene adni.
Tehát
Mindez, amit leírtam, csak egy vélemény, lehet, hogy sokmindenben tévedek és lehet, hogy hiányos információkra támaszkodom, de vállalom, hogy ezt most így látom. Később az események ismeretében ezt majd alakíthatjuk. Akinek a gondolatmenetem fárasztó volt, itt van egy összefoglaló, pontról pontra (a számozás nem feltétlenül a sorrendiséget jelenti, csak az olvasó eligazodását akarja könnyíteni):
1. Európai muszlimok integrációja.
2. A DaIIS beépített embereinek kiszűrése az európai államokban.
3. Valamilyen békeközvetítés kurdok, törökök és a háborúzó szíriai felek között. Diplomáciai megegyezés kiharcolása.
4. Összehangolt katonai akció a DaIIS központja ellen, építve elsősorban a Peşmerge segítségére, de remélhetőleg török, szír és esetleg orosz segítségre is.
5. Az európai közvélemény folyamatos tájékoztatása mind a diplomáciai tárgyalásokról, mind a katonai akciókról, annak tudatosításával, hogy ezek nemzetközi akciók, együttműködés eredményei.
6. Elvi alapként az Iszlám világvallás egyenrangúsága a Kereszténységgel. (Az „europocentrizmus” elvetése, a Világ decentralizálása mind gazdasági, mind ideológiai szinten.)
Uff, én beszéltem!
Miért lehetek esetleg elfogult?
Még tavasszal alkalmam volt résztvenni egy nyilvános beszélgetésen, ahol kurd diplomaták voltak az ELTE vendégei. Ők elsősorban az iraki kurdokat, és annak fegyveres erejét a Peşmergét képviselik a Világban. (Az ELTE Bölcsészkarának volt dékánja,
Dezső Tamás orientalista-régész, elsősorban asszirológus kutató. Az utóbbi időben többször járt a Közel-Keleten, leletmentések ügyében. Mivel a szélsőségesek az ókori idők értékes kincseit is pusztítják, Dezső Tamás ezeknek a megmentésére szervezett akciókban vett részt. Ezek során barátkozott össze a Peşmerge harcosaival.
Aztán meghívta őket az egyetemre egy nyilvános beszélgetésre, hogy a magyar diákok is megismerhessék a történetüket, és kicsit szélesebb képet kapjanak arról, ami a Közel-Keleten folyik.)
Ha tehát van bennem némi elfogultság, akkor a kurdok, és elsősorban a Peşmerge felé lehetek elfogult. Ennek nyilván vannak más, személyesebb okai is azon kívül, hogy résztvettem ezen az egyébként nagyon tanulságos beszélgetésen. (Még akár az is befolyásolhat tudat alatt, hogy a kurdoknak is véletlenül ugyanazok a nemzeti színeik, mint nekünk.
Meg egy másik, még személyesebb ok is van, amit azonban majd egy másik bejegyzésben fogok elmondani.) Remélem, mindennek ellenére nem veszem át mindenben az ő szempontjaikat sem.
Terminológiai kitérő
Az egyik fontos dolog, amit kurd vendégeinktől megtudtam: az ellenség neve. Nem lényegtelen, hogy az ellenséget nevén tudjuk nevezni egyébként sem, mindjárt látni is fogjátok, hogy ezesetben miért. Szóval az ellenség neve: az Iszlám Iraki és Levantei Állama. Arabul: Davlah al Iszlamijah fil Irak vas Sam, rövidítve: DaIIS. A kurdok következetesen ezt az arab betűszót használták az ellenség megnevezésére, és a tolmácstól is megkövetelték, hogy ezt használja az „Iszlám Állam” kifejezés helyett. Aztán rájöttem, hogy miért. Azért mert maguk a kurdok is muszlimok, de lépten-nyomon hangsúlyozzák, hogy az Iszlámnak egy más irányzatát képviselik, mint a DaIIS. A DaIIS ideológiája egyfajta iszlamo-fasizmus, míg a Peşmergéé egy felvilágosult Iszlám. Ők is az Iszlám alapján állnak, de hirdetik a nők egyenjogúságát (olyannyira, hogy a Peşmergének rengeteg női harcosa is van, ami talán már azért túlzás), az állam és az egyház szigorú szétválasztását, és ha már itt tartunk a hatalmi ágak és polgári jog meg a vallási jog szigorú szétválasztását is, a demokrácia intézményrendszereinek és a szociális védőháló bevezetésének szükségességét, stb.. Ráadásul bár a Peşmerge harcosainak nagy része muszlim, ez nem jelenti azt, hogy utálnák más vallások képviselőit: éppen segíteni igyekeznek a DaIIS elől menekülő kurd és szír keresztényeket. Tehát: az európai médiában (és sajnos a magyarban is) elterjedt „Iszlám Állam” kifejezés azért hibás, mert formailag akaratlanul is elismeri a DaIIS-t az Iszlám legitim képviselőjének. Más szóval: a média ennek a kifejezésnek a használatával megnehezíti a saját állampolgárai számára a disztingválást az Iszlám különböző változatai között. Vagyis: félretájékoztatja az állampolgárokat. (Nem feltétlenül szándékosan.) Ezért: én innentől mindig a DaIIS kifejezést használom erre a szörnyű terrorszervezetre, és erre biztatok mindenkit.
(Az angol rövidítést, az „ISIS-t” sem tartom szerencsésnek. Ízisz egy egyiptomi istennő, méghozzá kifejezetten jóindulatú és védelmező istennő, akinek nem kellene ilyenekkel bemocskolni a nevét.
(Igaz, hogy a név eredeti, óegyiptomi alakja valószínűleg Iszet.))
A különbségek megtalálása
Ebből már következik is, mit gondolok az Iszlámról és a muszlimokról. Azt hogy nem tehetjük meg ezeket bűnbaknak az Európát ért támadásért. A „civilizációk harcáról” szóló elmélet jól hangozhat, de ezen a ponton kifejezetten veszélyessé válik. Mindebben azért is vagyok biztos, mert még ha nem is beszélgettem volna kurdokkal az ügyről, vannak török barátaim is. Muszlimok ők is, és rájuk is igaz az, hogy hívei a nemek emancipációjának (nem egyformaságának!), az állam és az egyház szétválasztásának, stb. (mindannak, amit az előzőekben felsoroltam).
Többen hangoztatják ezt: „Most már az európaiak is tudják, mi elől menekülnek a menekülők.” Fellengzősen, demagógul hangzik? Pedig valószínűleg így van. Az Európai Uniónak jelenleg egy külső támadással kell szembenéznie. Nem állítom, hogy a külső támadónak (a DaIIS-nak) ne lennének jelen a beépített emberei, az „ötödik hadoszlopa” Európában is. Nyilvánvaló, hogy vannak ilyenek. De ezek alapján nem lehet egy vallás híveinek sem nekiesni. Az ellenség nem az Iszlám, hanem a DaIIS.
Rá kell ébredni, hogy a feladat ezzel kapcsolatban sokrétű. Egyik része a feladatnak a DaIIS kíméletlen leverése. Lehetőleg kemény eszközökkel. Másik feladat: a DaIIS embereinek kiszűrése, és ártalmatlanná tételük az EU államaiban. A harmadik feladat: a békés és ingadozó muszlimok integrációja az európai országok társadalmába. Más szóval úgy is mondhatnánk: a magunk oldalára állítása a DaIIS ellen. A három feladat közül mindegyik fontos, egyiket sem lehet elhanyagolni a másik rovására.
Ahogy én látom
A DaIIS leveréséhez pedig nem lehet elég az európai gócpontokat felszámolni. Ahhoz az egész központját is meg kell semmisíteni. Ez azonban valószínűleg csak akkor sikerülhet, ha az európai országok és az USA igénybe veszik a DaIIS helybeli ellenségeinek segítségét is. Vagyis szorosabbra fűzik a szövetséget a DaIIS legkövetkezetesebb ellenségével, a Peşmergével.
És ennek a szövetségnek a tényét tudatosítják állampolgáraikban is. Ne csak Dezső Tamás hirdesse, hogy a Peşmerge létezik, és bátran harcol, és méltó az európai segítségre.
Szélesebb tájékoztatás kell az európai közvéleménynek a Peşmergéről.
De ez sem elég. Az európai szövetségesek és az USA nem állhat csak és kizárólag a Peşmerge oldalára, mert a Peşmerge is követhet el háborús bűnöket (mint arra már volt is példa), ami új bosszúra sarkallhatja a térség lakóit, és a szélsőségeseknek kedvezhet (ha nem a DaIIS soraiban, akkor más terrorszervezetében). Tehát: rá kellene ébrednie arra is az európai szövetségeseknek és az USA-nak, hogy a DaIIS megsemmisítése nem lehet csupán katonai akció eredménye. Legalább akkora szükség van diplomáciai akciókra is. Konkrétan békeközvetítésre a kurdok, a törökök és a szírek között. Jelenleg ugyanis, amennyire én látom, úgy áll a helyzet, hogy még mindig tart a szír polgárháború is, és az Asszad-rezsim sokkal jobban tart az ellene lázadó szír honfitársaitól mint a DaIIS-tól. (És úgy tűnik, mintha az Asszad-rezsimet támogató orosz haderő is inkább a szír lázadókra mérne csapásokat, mint a DaIIS-ra.) A török hatalom pedig jobban tart egy önálló Kurdisztán létrehozásától, mint a DaIIs-tól. Itt lehet fontos az európai államok közvetítő szerepe a harcoló felek között egy egységfront létrehozására. Ehhez mindegyik félnek engednie kell majd egy kicsit a másikkal, a többiekkel szemben, de tisztázni kell, hogy pontosan ki mit nyerhet egy ilyen békével. Az biztos, hogy bármilyen hatalom is lesz Szíriában, az ország újjáépítéséhez kelleni fog az európai tőke. Ahogyan egy önálló Kurdisztán gazdasági alapjainak megvetéséhez is. És Törökországnak is jó lehet, ha szorosabbra fűzi a kapcsolatait az EU-val. Így tehát közös érdeket (gazdasági érdeket is) lehet majd találni a DaIIS legyőzésén túl is.
Az ideológiai alap
Az összehangolt katonai és diplomáciai akciókhoz pedig az európai hatalmaknak mindenekelőtt azt kell tudatosítaniuk, hogy akikkel együttműködhetnek a DaIIS leverésében, azok egyenrangú tárgyalófelek. Nem „alacsonyabbrendű, fejletlen civilizációk”, akiket a saját érdekükben gyarmatosítani kell a „magasabbrendű” európai civilizációnak. Ezt a romboló gyarmatosító szemléletet, ezt az „europocentrizmust” el kell vetnie az európai diplomatáknak. Vagyis: tudatosítani kellene, hogy olyan lépések fontosságára, mint a nemi emancipáció, a szekularizáció, a szociális védőháló, stb. létrehozása nem egyedül keresztény alapon lehetséges. Hanem lehetséges lehet az Iszlám alapján is. Ha meg nem lehetséges azonnal, akkor nem szabad sürgetni: hagyni kellene, hogy szerves fejlődés alapján alakuljon ki. Ez utóbbihoz viszont minden segítséget meg kellene adni.
Tehát
Mindez, amit leírtam, csak egy vélemény, lehet, hogy sokmindenben tévedek és lehet, hogy hiányos információkra támaszkodom, de vállalom, hogy ezt most így látom. Később az események ismeretében ezt majd alakíthatjuk. Akinek a gondolatmenetem fárasztó volt, itt van egy összefoglaló, pontról pontra (a számozás nem feltétlenül a sorrendiséget jelenti, csak az olvasó eligazodását akarja könnyíteni):
1. Európai muszlimok integrációja.
2. A DaIIS beépített embereinek kiszűrése az európai államokban.
3. Valamilyen békeközvetítés kurdok, törökök és a háborúzó szíriai felek között. Diplomáciai megegyezés kiharcolása.
4. Összehangolt katonai akció a DaIIS központja ellen, építve elsősorban a Peşmerge segítségére, de remélhetőleg török, szír és esetleg orosz segítségre is.
5. Az európai közvélemény folyamatos tájékoztatása mind a diplomáciai tárgyalásokról, mind a katonai akciókról, annak tudatosításával, hogy ezek nemzetközi akciók, együttműködés eredményei.
6. Elvi alapként az Iszlám világvallás egyenrangúsága a Kereszténységgel. (Az „europocentrizmus” elvetése, a Világ decentralizálása mind gazdasági, mind ideológiai szinten.)
Uff, én beszéltem!
2015. november 12., csütörtök
Bond a tetőn (de nem a csúcson)
Megnéztem a legújabb James Bond-filmet, a Spectre-t. Gondoltam, írok erről is egy kritikát.
Mivel most először írok kritikát Bond-filmről (pedig már jópárat láttam), ezért gondolom az elején magáról az egész sorozatról, illetve a figuráról is mondanom kellene valamit.
Hát szerintem az egész James Bond-figura egy poénnak lehet szánva eredetileg. Egy szupertitkos ügynök, hírszerző, aki mindenhol a saját nevén szerepel? Ez vicc. Meg az is hogy ez az ember olyan szinten kompetens mindenben, hogy az már abszurd. Szóval szerintem a jó Bond-filmben mindig van, lehet egy kis játékosság, egy kis kikacsintás a néző felé, hogy ez csak mese.
Ezt, vagyis a figura komolyan nem vételét Roger Moore vette a legkomolyabban.
De összességében nekem mégse ő volt a kedvenc Bond-színészem, mert ő végső soron ugyanazt a figurát játszotta James Bondként is, mint amit mindig szokott. (Pl. ami legismertebb szerepe James Bondon kívül: Simon Templar, az „Angyal”, a betörőből magánnyomozóvá avanzsált szépfiú. Az Angyal-sorozat ma már bosszantóan bugyutának hat, de ha mélyére néz az ember, rájön, hogy az se más nagyon, mint a Bond-széria, csak a Bond-filmekre mindig hatalmas összegeket áldoznak, így azok nagyszabásúak, míg az Angyal-sorozat olcsóságának megfelelően kisstílű.) Az én kedvenc James Bondom Sean Connery, aki megfelelően színes és komplex tudott lenni ebben a szerepben. Megvolt benne mindaz a sárm vagy mi, mint Roger Moore-ban, de az ő figurájában már benne rejlett akár az a lehetőség is, hogy elvigyék abba az irányba, amibe aztán Daniel Craig elvitte. Persze amíg nem jött Daniel Craig, addig nem is jutott eszébe senkinek ez a lehetőség.
Daniel Craig kiválasztása erre a szerepre voltaképpen egy merész újítás volt, de nekem szimpatikus újítás, nagy lehetőségekkel. Ha belegondolunk, Bond-filmet nem lehet olyan könnyű írni, mert annyi benne az állandó kötelező elem, hogy a forgatókönyvíró keze egy csomó mindenben tisztára meg lesz kötve. Mégis valahogy úgy kell megoldani, hogy a néző ne érezze úgy, hogy ugyanazt a történetet látja újra meg újra meg újra. Aki pedig igényes forgatókönyvíró, az az újszerűséget nem bízhatja csak az akciójelenetekre.
Ezért volt egy jó ötlet, hogy Daniel Craiggel nemcsak egy új színész jött be, hanem egy újfajta koncepció is. Vagyis: egy marconább kinézetű James Bondot kapunk, akinek a bérgyilkos szerepe lesz kihangsúlyozva (tudjátok, ezesetben: 00=’licence to kill’), de emellett ellenpontozásként a figura belső harcaiba, vívódásaiba is bepillantást nyerhetünk, rájöhetünk, hogy ő is ember, megvannak a maga érzései, és a motivációi is, ami miatt ezt a melót (amit ő, mármint Craig Bondja tényleg melónak és nem szórakozásnak fog fel, mint egyes korábbi Bondok) csinálja. Vagyis nem annyira lesz vicces és kikacsintós és poénkodós az egész, mégis érdekes lesz a film, mert lesz mélysége. Mármint jó esetben, ha a koncepció tényleg működik. (Láttuk, hogy máshol, például a Christopher Nolan-féle Batman-filmeknél is működött ez.)
(Ott volt például az Aranyszem című Bond-film, amiben James Bondnak egykori bajtársa és jó barátja (a 006-os), Alec Trevelyan (Sean Bean) ellen kell harcolnia. Sokszor eszembe jut, hogy Daniel Craig valószínűleg jóval nagyobb mélységgel tudta volna előadni Bond belső konfliktusát ebben a szituációban, mint az egészet fapofával eljátszó Pierce Brosnan. De lehet, hogy ez a rendezőn is múlik. (Egyébként Daniel Craig és Sean Bean egyszer már összecsaptak egymással ebben a filmben, csak ott Mr Bean a jófiú (a magát legalulról önerőből felküzdő tehetséges és /ám tisztességes tiszt) Mr Craig meg a rosszfiú (a mocsadék arisztokrata, aki minden alulról jövő embert lenéz).))
Nade szóval a Spectre… Egyeseknek akkora csalódás volt, hogy…
Szerintem ennyire azért nem volt katasztrofális. Mindössze annyi történt, hogy a Skyfall extra módon jól sikerült, és ezzel nagyon magasra tette a mércét a további Bond-filmek elé. Ezt a szintet most nem sikerült megugrani. De ez sejthető is volt, hogy nem fog sikerülni. Bár mondjuk azért legalább tényleg lehetett volna kicsit erősebben törekedni felé.
Ami miatt szerintem ez a film nem teljesen elveszett darab, az többek között az, hogy Daniel Craig most ért igazán jó Bond-színésszé. Hiába, hogy a Skyfall jobb film volt ennél, nekem kifejezetten az volt az érzésem, hogy Daniel Craig ebben volt a legjobb. De nem biztos, hogy most meg tudom magyarázni, hogy miért.
Ami pedig a nagy gyengéje a filmnek, az tényleg az, hogy sem a főgonosz, sem a Bond-lány nem igazán méltó hozzá, mármint Craig Bondjához.
Christoph Waltz sem nem elég félelmetes, sem nem elég érdekes, főleg ahhoz képest, hogy ő itt most nemcsak egy egyszerű Bond-ellenfél, hanem elvileg maga a főfőfőgonosz, azaz Dr Genya, akarom mondani K1, akarom mondani Ernst Blofeld. Azt értem, hogy a Skyfallnál bevált az a modell, hogy Bondnak és a Főgonosznak közös múltja van, és sokminden összeköti őket, például, hogy az akkori M-et (Judi Dench) mindketten valamiféle anyafigurának érzik, csak Silvánál (Javier Bardem) ez betegessé válik, Bond meg emellett még mindig tisztában van vele, hogy M végül is mégiscsak a főnöke. Na szóval valami hasonlót akarhattak itt is, de nem sikerült. Dr Genya és Mr Bond közös múltja alapján a Főgonosz motivációja arra, hogy kicsinálja Bondot, nevetségesnek tűnik, nincs kellőképpen megalapozva. Szerintem.
Léa Seydoux sem alakít túl nagyot. Érteni vélem, hogy mi volt a koncepció az ő karakterénél; valószínűleg az, hogy legyen egy Bond-lány, aki nem enged annyira könnyen James Bondnak, mint a legtöbben. Ahhoz egy nagy sokkra és egy nagy adrenalinlöketre van szüksége. De a dacolása és ellenszenve, Bond iránt, majd fokozatos összeszokásuk és vonzalmuk lehetett volna érdekes, ha jól van eljátszva (még ha nincs is feltétlenül jól megírva). De nincs jól eljátszva. Kár is több szó rá.
Ilyen körülmények között a történetet még az menthette volna meg, ha jobban alapoznak a történetben M-re (Ralph Fiennes), Moneypennyre (Naomie Harris) és Q-ra (Ben Whishaw). Végül is a történet az alkotók szándékai szerint nagyban szól róluk is, de nem annyira, amennyire ez a három jó színész, illetve ez a három érdekes karakter megérdemelné.
Monica Bellucci amilyen szép nő, és jó színésznő volt régen is, olyan szépen és méltósággal öregszik is meg, és ezt jó látni. De ennek fényében már szerintem már nem biztos, hogy ebben a filmben is egy Bond-lány szerepét kellett volna kapnia.
A film egyébként szerintem is túl hosszúra lett nyújtva, és azzal is egyetértek, hogy az utóbbi pár Bond-film főgonoszai közötti mostanra kitalált kapcsolat kicsit erőltetett a történet szempontjából. Viszont én mindig értékelem, ha egy film (mégha akciófilm is) szán időt a stílusos hangulatfestésre is, hiszen mégiscsak vizuális alkotás is, és nemcsak epikus (értsd: történetmesélő). Ennek fényében pedig nekem a kedvenc részem volt, mikor Bond sétál a háztetőkön Ciudad Mexicóban, merényletre készülve.
Még elnéztem volna pár percig. (Emlékeztek a Kontrollban azokra a részekre, mikor a Sötét Árny elindul lefelé a metróba, vagy mikor Bulcsú magányosan rója a metró kihalt alagútjait? Na ez olyan.)
Összességében tehát: amennyire borzasztóan rossz volt a Quantum csendje, olyannyira kiemelkedően jó, sőt nagyszerű volt a Skyfall, ezekhez képest viszont a Spectre egy olyan alkotás, amiből többet is ki lehetett volna hozni. De az utóbbi két filmnek köszönhetően Daniel Craignek nem kell szégyenkeznie, ha visszatekint a Bond-szerepeire. Ha ez volt az ő utolsó Bond filmje, akkor a maga részéről stílusosan távozik. Kíváncsian várjuk, ki lesz a következő.
Végezetül, mivel ez volt az első Bond-kritikám (lehet, hogy minden újságíró életében eljön a pillanat, amikor egy Bond-filmről kell kritikát írnia?), ezért egy összesítést is csinálok az eddigi Bond-filmek után bennem kialakult képről.
(Sajnos azzal együtt, hogy nem láttam az összes Bond-filmet, így teljes képem nem lehet. De talán majd pótolom az elmaradtakat is, legalábbis a jobbakat…)
Kedvenc James Bond:
Sean Connery
(Tipp: Roger Moore-nak például jól áll Láng József hangja, de a Sean Connery-féle Bond-filmeket határozottan javasolt eredeti hanggal nézni...)
Kedvenc Főgonosz:
Francisco Scaramanga (Christopher Lee), az Aranystukkeres Hapsi (film: navajon? Az Aranypisztolyos Férfi/ Man with Golden Gun)
Legszebb Bond-lány:
Solitaire/„Pasziánsz” (Jane Seymour), (film: Élni és halni hagyni/ Live and Let Die)
Kedvenc „pozitív karakterű” Bond-lány:
Melina Havelock (Carole Bouquet), (film: Szigorúan bizalmas/For Your Eyes Only)
(mivel szerintem ő James Bond legméltóbb női társa, aki túllép "a-lány-akit-meg-kell-menteni" szerepén)
Kedvenc (legszebb) gonosz Bond-lány:
Miranda Frost (Rosamund Pike), (film: Halj meg máskor/Die Another Day)
Kedvenc gonosz mellékkarakter:
Tee Hee Johnson (Julius Harris), (film: Élni és halni hagyni/Live and Let Die)
Egyéb kedvenc karakter:
Anatolij Gogol, KGB-tábornok (Walter Gotell), több filmben is felbukkan
Kedvenc Bond-filmzene:
Paul McCartney: Live and Let Die (értelemszerűen az Élni és halni hagyni zenéje)
Legjobb főcím-animáció:
Casino Royale (+Chris Cornell: You Know My Name című száma erősen versenyben van a kedvenc Bond-filmzene címért is)
Kedvenc Bond-járgány:
Melina Havelock két tengeralattjárója a Szigorúan bizalmasban, és persze a rakéta-hátizsák a Tűzgolyóban/Thunderballban (Ennek amúgy miért nem ’Gömbvillám’ a magyar címe?)
Kedvenc Bond-film:
Skyfall (Égszakadás?)
Mivel most először írok kritikát Bond-filmről (pedig már jópárat láttam), ezért gondolom az elején magáról az egész sorozatról, illetve a figuráról is mondanom kellene valamit.
Hát szerintem az egész James Bond-figura egy poénnak lehet szánva eredetileg. Egy szupertitkos ügynök, hírszerző, aki mindenhol a saját nevén szerepel? Ez vicc. Meg az is hogy ez az ember olyan szinten kompetens mindenben, hogy az már abszurd. Szóval szerintem a jó Bond-filmben mindig van, lehet egy kis játékosság, egy kis kikacsintás a néző felé, hogy ez csak mese.
Ezt, vagyis a figura komolyan nem vételét Roger Moore vette a legkomolyabban.
De összességében nekem mégse ő volt a kedvenc Bond-színészem, mert ő végső soron ugyanazt a figurát játszotta James Bondként is, mint amit mindig szokott. (Pl. ami legismertebb szerepe James Bondon kívül: Simon Templar, az „Angyal”, a betörőből magánnyomozóvá avanzsált szépfiú. Az Angyal-sorozat ma már bosszantóan bugyutának hat, de ha mélyére néz az ember, rájön, hogy az se más nagyon, mint a Bond-széria, csak a Bond-filmekre mindig hatalmas összegeket áldoznak, így azok nagyszabásúak, míg az Angyal-sorozat olcsóságának megfelelően kisstílű.) Az én kedvenc James Bondom Sean Connery, aki megfelelően színes és komplex tudott lenni ebben a szerepben. Megvolt benne mindaz a sárm vagy mi, mint Roger Moore-ban, de az ő figurájában már benne rejlett akár az a lehetőség is, hogy elvigyék abba az irányba, amibe aztán Daniel Craig elvitte. Persze amíg nem jött Daniel Craig, addig nem is jutott eszébe senkinek ez a lehetőség.
Daniel Craig kiválasztása erre a szerepre voltaképpen egy merész újítás volt, de nekem szimpatikus újítás, nagy lehetőségekkel. Ha belegondolunk, Bond-filmet nem lehet olyan könnyű írni, mert annyi benne az állandó kötelező elem, hogy a forgatókönyvíró keze egy csomó mindenben tisztára meg lesz kötve. Mégis valahogy úgy kell megoldani, hogy a néző ne érezze úgy, hogy ugyanazt a történetet látja újra meg újra meg újra. Aki pedig igényes forgatókönyvíró, az az újszerűséget nem bízhatja csak az akciójelenetekre.
Ezért volt egy jó ötlet, hogy Daniel Craiggel nemcsak egy új színész jött be, hanem egy újfajta koncepció is. Vagyis: egy marconább kinézetű James Bondot kapunk, akinek a bérgyilkos szerepe lesz kihangsúlyozva (tudjátok, ezesetben: 00=’licence to kill’), de emellett ellenpontozásként a figura belső harcaiba, vívódásaiba is bepillantást nyerhetünk, rájöhetünk, hogy ő is ember, megvannak a maga érzései, és a motivációi is, ami miatt ezt a melót (amit ő, mármint Craig Bondja tényleg melónak és nem szórakozásnak fog fel, mint egyes korábbi Bondok) csinálja. Vagyis nem annyira lesz vicces és kikacsintós és poénkodós az egész, mégis érdekes lesz a film, mert lesz mélysége. Mármint jó esetben, ha a koncepció tényleg működik. (Láttuk, hogy máshol, például a Christopher Nolan-féle Batman-filmeknél is működött ez.)
(Ott volt például az Aranyszem című Bond-film, amiben James Bondnak egykori bajtársa és jó barátja (a 006-os), Alec Trevelyan (Sean Bean) ellen kell harcolnia. Sokszor eszembe jut, hogy Daniel Craig valószínűleg jóval nagyobb mélységgel tudta volna előadni Bond belső konfliktusát ebben a szituációban, mint az egészet fapofával eljátszó Pierce Brosnan. De lehet, hogy ez a rendezőn is múlik. (Egyébként Daniel Craig és Sean Bean egyszer már összecsaptak egymással ebben a filmben, csak ott Mr Bean a jófiú (a magát legalulról önerőből felküzdő tehetséges és /ám tisztességes tiszt) Mr Craig meg a rosszfiú (a mocsadék arisztokrata, aki minden alulról jövő embert lenéz).))
Nade szóval a Spectre… Egyeseknek akkora csalódás volt, hogy…
Szerintem ennyire azért nem volt katasztrofális. Mindössze annyi történt, hogy a Skyfall extra módon jól sikerült, és ezzel nagyon magasra tette a mércét a további Bond-filmek elé. Ezt a szintet most nem sikerült megugrani. De ez sejthető is volt, hogy nem fog sikerülni. Bár mondjuk azért legalább tényleg lehetett volna kicsit erősebben törekedni felé.
Ami miatt szerintem ez a film nem teljesen elveszett darab, az többek között az, hogy Daniel Craig most ért igazán jó Bond-színésszé. Hiába, hogy a Skyfall jobb film volt ennél, nekem kifejezetten az volt az érzésem, hogy Daniel Craig ebben volt a legjobb. De nem biztos, hogy most meg tudom magyarázni, hogy miért.
Ami pedig a nagy gyengéje a filmnek, az tényleg az, hogy sem a főgonosz, sem a Bond-lány nem igazán méltó hozzá, mármint Craig Bondjához.
Christoph Waltz sem nem elég félelmetes, sem nem elég érdekes, főleg ahhoz képest, hogy ő itt most nemcsak egy egyszerű Bond-ellenfél, hanem elvileg maga a főfőfőgonosz, azaz Dr Genya, akarom mondani K1, akarom mondani Ernst Blofeld. Azt értem, hogy a Skyfallnál bevált az a modell, hogy Bondnak és a Főgonosznak közös múltja van, és sokminden összeköti őket, például, hogy az akkori M-et (Judi Dench) mindketten valamiféle anyafigurának érzik, csak Silvánál (Javier Bardem) ez betegessé válik, Bond meg emellett még mindig tisztában van vele, hogy M végül is mégiscsak a főnöke. Na szóval valami hasonlót akarhattak itt is, de nem sikerült. Dr Genya és Mr Bond közös múltja alapján a Főgonosz motivációja arra, hogy kicsinálja Bondot, nevetségesnek tűnik, nincs kellőképpen megalapozva. Szerintem.
Léa Seydoux sem alakít túl nagyot. Érteni vélem, hogy mi volt a koncepció az ő karakterénél; valószínűleg az, hogy legyen egy Bond-lány, aki nem enged annyira könnyen James Bondnak, mint a legtöbben. Ahhoz egy nagy sokkra és egy nagy adrenalinlöketre van szüksége. De a dacolása és ellenszenve, Bond iránt, majd fokozatos összeszokásuk és vonzalmuk lehetett volna érdekes, ha jól van eljátszva (még ha nincs is feltétlenül jól megírva). De nincs jól eljátszva. Kár is több szó rá.
Ilyen körülmények között a történetet még az menthette volna meg, ha jobban alapoznak a történetben M-re (Ralph Fiennes), Moneypennyre (Naomie Harris) és Q-ra (Ben Whishaw). Végül is a történet az alkotók szándékai szerint nagyban szól róluk is, de nem annyira, amennyire ez a három jó színész, illetve ez a három érdekes karakter megérdemelné.
Monica Bellucci amilyen szép nő, és jó színésznő volt régen is, olyan szépen és méltósággal öregszik is meg, és ezt jó látni. De ennek fényében már szerintem már nem biztos, hogy ebben a filmben is egy Bond-lány szerepét kellett volna kapnia.
A film egyébként szerintem is túl hosszúra lett nyújtva, és azzal is egyetértek, hogy az utóbbi pár Bond-film főgonoszai közötti mostanra kitalált kapcsolat kicsit erőltetett a történet szempontjából. Viszont én mindig értékelem, ha egy film (mégha akciófilm is) szán időt a stílusos hangulatfestésre is, hiszen mégiscsak vizuális alkotás is, és nemcsak epikus (értsd: történetmesélő). Ennek fényében pedig nekem a kedvenc részem volt, mikor Bond sétál a háztetőkön Ciudad Mexicóban, merényletre készülve.
Még elnéztem volna pár percig. (Emlékeztek a Kontrollban azokra a részekre, mikor a Sötét Árny elindul lefelé a metróba, vagy mikor Bulcsú magányosan rója a metró kihalt alagútjait? Na ez olyan.)
Összességében tehát: amennyire borzasztóan rossz volt a Quantum csendje, olyannyira kiemelkedően jó, sőt nagyszerű volt a Skyfall, ezekhez képest viszont a Spectre egy olyan alkotás, amiből többet is ki lehetett volna hozni. De az utóbbi két filmnek köszönhetően Daniel Craignek nem kell szégyenkeznie, ha visszatekint a Bond-szerepeire. Ha ez volt az ő utolsó Bond filmje, akkor a maga részéről stílusosan távozik. Kíváncsian várjuk, ki lesz a következő.
Végezetül, mivel ez volt az első Bond-kritikám (lehet, hogy minden újságíró életében eljön a pillanat, amikor egy Bond-filmről kell kritikát írnia?), ezért egy összesítést is csinálok az eddigi Bond-filmek után bennem kialakult képről.
(Sajnos azzal együtt, hogy nem láttam az összes Bond-filmet, így teljes képem nem lehet. De talán majd pótolom az elmaradtakat is, legalábbis a jobbakat…)
Kedvenc James Bond:
Sean Connery
(Tipp: Roger Moore-nak például jól áll Láng József hangja, de a Sean Connery-féle Bond-filmeket határozottan javasolt eredeti hanggal nézni...)
Kedvenc Főgonosz:
Francisco Scaramanga (Christopher Lee), az Aranystukkeres Hapsi (film: navajon? Az Aranypisztolyos Férfi/ Man with Golden Gun)
Legszebb Bond-lány:
Solitaire/„Pasziánsz” (Jane Seymour), (film: Élni és halni hagyni/ Live and Let Die)
Kedvenc „pozitív karakterű” Bond-lány:
Melina Havelock (Carole Bouquet), (film: Szigorúan bizalmas/For Your Eyes Only)
(mivel szerintem ő James Bond legméltóbb női társa, aki túllép "a-lány-akit-meg-kell-menteni" szerepén)
Kedvenc (legszebb) gonosz Bond-lány:
Miranda Frost (Rosamund Pike), (film: Halj meg máskor/Die Another Day)
Kedvenc gonosz mellékkarakter:
Tee Hee Johnson (Julius Harris), (film: Élni és halni hagyni/Live and Let Die)
Egyéb kedvenc karakter:
Anatolij Gogol, KGB-tábornok (Walter Gotell), több filmben is felbukkan
Kedvenc Bond-filmzene:
Paul McCartney: Live and Let Die (értelemszerűen az Élni és halni hagyni zenéje)
Legjobb főcím-animáció:
Casino Royale (+Chris Cornell: You Know My Name című száma erősen versenyben van a kedvenc Bond-filmzene címért is)
Kedvenc Bond-járgány:
Melina Havelock két tengeralattjárója a Szigorúan bizalmasban, és persze a rakéta-hátizsák a Tűzgolyóban/Thunderballban (Ennek amúgy miért nem ’Gömbvillám’ a magyar címe?)
Kedvenc Bond-film:
Skyfall (Égszakadás?)
2015. november 10., kedd
Jubileumi áttekintés avagy Így írunk
Idén ősszel lett négy éves ez a blog és öt éve annak, hogy úgy általában blogírásra adtam a fejem. (Igen, jól látjátok, a hivatalos kezdete az egésznek október, de az idei október egy elég sűrű időszak volt, így mostanra, novemberre hagytam ezt az áttekintést Amúgy is 2011-ben novembertől kezdődnek az igazán izgalmas bejegyzések.) Gondoltam csinálok egy áttekintést ez alkalomból.
A blog története
Hogy blogot kezdtem írni, az egyrészt annak köszönhető, hogy meg akartam örökíteni a Warszawában felszedett élményeket. (Mikor Krakówban laktam, nem írtam blogot. Írt helyettem arról az időszakról Paradigma.) Másrészt azt hallottam, hogy aki újságíró akar lenni, annak jó ha van blogja, promóciós céllal. A konkrét megvalósításhoz és megtervezéshez Égboltsapkájú Hazug Virág nyújtott segítséget. Ezúton is köszönöm ezt neki. Drága Égboltsapkájú Hazug Virág járj szerencsével, ott a távoli Londonban, remélem, találkozunk azért néha!
Akkoriban egyébként egy nagyon ambiciózus író-költő-kört alkottunk mi együtt, a Bukolika tagjai: a drága Szottyom Szíve (mint főszerkesztő, és főköltő, illetve nekem Múzsa is), Égboltsapkájú Hazug Virág (aki azóta Londonban él), Színes Tintákkal Álmodó (aki akkor még szívesen használta a Füstköd álnevet; azóta egyébként megvalósította régi álmát, és színházi dramaturg lett), Ifjú Delta (aki mindnyájunknál ügyesebb poeta doctus, mostanában slammelget is), Mattiyahoo (aki akkoriban nagyon nyomasztó novellákat írt, de ettől csak népszerűbb lett), a nyelvvel zsonglőrködő Besenyő Monty Snape meg a technikai szervezésben jeleskedő Elvis Lottó. Az első blogomat (Star(a) Wars(zawá)ba menő utazásomnak diáriuma) többek között az ő tájékoztatásukra szántam. Ezt a mostani blogomat is ajánlom nekik is tisztelettel.
Most látom, hogy ennek a blognak az első bejegyzése ünnepi dátumra esett: 2011. október 23-ára. Nem szerettem azt a sok bizonytalanságot és félelmet hozó 2011-es évet, de voltak abban szép pillanatok. Egyébként, ha az azóta eltelt időn végigtekintek, azt látom, megtanultam kicsit jobban gazdálkodni a szöveggel, és jobban bánni a képekkel. (Igaz, ez utóbbira most meg túl sok időt szánok talán.) Egy időben blogger-példaképemnek Quadrille Lobstert tekintettem. Jókat ír, csak néha már sok abból a keserűségből, amivel tele van az írása. Azért változatlanul nagyon tisztelem. Jelenlegi blogger-példaképemnek egyértelműen Barok Esztert tekintem. Sokoldalúsága, szemlélete és stílusa miatt is.
Profilképek
Ezek voltak eddig:
Ilyen ijedt arcú, de egyben kíváncsi tekintetű fiúcska voltam valamikor. Szerencsére inkább kíváncsi, mint ijedt. Jól látjátok, valamikor latint is tanultam.
Ilyen szakadtas kabátú vándor is sokáig voltam, illetve az vagyok időről időre most is. Ehhez a képhez képest nem sokat változtam.
Ilyen is voltam. Arról a könyvről ott a kezemben egyesek azt hiszik, hogy imakönyv, pedig a Szabó Ervin-féle Szindikalizmus és szociáldemokrácia egyik régebbi kiadása.
A Lengyel Nagyhetman Magyar Lövész-századának (Chorągiew Węgierska Buławy Wieklkiej Koronnej) egyenruhájában. Ebbe az alakulatba még Warszawában léptem be, de aztán szolgálaton kívüli állományba helyeztek. Később, Kelet-Európa (és részben a felvilágosodás és haladás) ügyeivel foglalkozva újra beléptem.
Később aztán voltam tagja Vasvári Pál Rákóczi-szabadcsapatának is. Kemény idők voltak.
Aztán vissza pörge kalapos civilnek.
A galaktikus polgárháborúban természetesen a köztársaságiak oldalán álltam.
Akkoriban a Birodalom vadászott a Jedikre, ezért mi is egyenruhát kaptunk, hogy ne tűnjünk ki a "lázadók" seregéből. De ugyanúgy a politikai biztosi teendőket láttuk el a felkelők mellett, mint ahogy annak idején a klónháborúban is ilyen feladatot kaptak a Jedik (nem pedig operatív parancsnoki feladatokat, mint az a közhiedelemben elterjedt).
Jelenleg felváltva élek Magyarországon és Polákországban. (Néha itthon is úgy érzem, mintha emigrációban lennék... Kevesen értik az ilyen népi kollégista figurákat, mint én.) Amikor ott vagyok, ismét magamra öltöm a Nagyhetmani Magyar Lövészszázad egyenruháját.
A témák, amikkel foglalkoztunk
Ajánló: mindenféle kulturális ajánló, összefoglalóan. Azokat a műveket soroltam ide, amikért nagyon lelkesedtem. Amikor kissé kritikusabban szemlélem az egészet, a 'Kritika' kategóriát is hozzáteszem a címkékhez.
Film: filmajánlók, filmkritikák. Mindenféle vegyesen. Volt benne egy külön sorozat, a Hogyan csináljunk jó történelmi filmet?, aminek eddig öt része jelent meg, de még több is várható.
Idézet: más néven Idézőjel. Idézetek híres és kevésbé híres emberektől, akiket valami miatt tisztelek. Érdemes olvasni róluk, tőlük.
Kritika: mindenféle kulturális kritika. Majdnem ugyanaz, mint az ajánló. Csak kicsit kritikusabb szemlélettel. (Azért a két kategória metszete igen tág.)
Lengyel: Polákországot nagyon szeretem, otthon érzem magam ott is. Nyelvét viszonylag jól beszélem, történelmét tanítom. Szívügyemnek érzem, hogy kultúráját közel hozzam a magyarokhoz. Nemcsak azokat a dolgokat, amik mindenkinek feltűnnek, hanem azokat is, amik kevésbé vannak szem előtt. Tudjuk, hogy "Magyar, Polak, két jó barát...", de azért sokminden van, olykor egészen érdekes dolgok, amik mellett hajlamosak vagyunk elmenni, azt hivén, hogy jól ismerjük barátainkat. Pont az ilyen érdekességeket keresem én. + Az általánosan ismert dolgokat, kapcsolatokat is újszerűen, részletesebben, más nézőpontból szeretném elmesélni, hogy azokban is fedezhessen fel újat mindenki. Polákország ott tartogat meglepetéseket, ahol nem is várnád, ahol azt hiszed, már mindent láttál, de akkor egyszer csak...
Megemlékezés: általában minden januárban van egy megemlékezés azokról, akik az előző évben haltak meg, és fontos, tiszteletreméltó emberek voltak. Különösen fontos emberekről külön is van megemlékezés, nekrológ, időnként.
Néptánc: az egyik kedvenc témám. "Hard-folker" vagyok, szeretem a jó népzenéket, szeretek táncolni, szeretném, ha élő maradna ez a paraszti-népi kultúra. Ennek az a feltétele, hogy ehhez is kellő lazasággal, humorral, barátsággal, kritikussággal és szeretettel álljunk. A Táncházmozgalom nem egy ostromlott vár, hanem egy közösség és egy buli!
Regény: regényajánlók.
Rejtvény: feladványok, műveltségi (sokszor történelmi) vetélkedők, amelyekben számítok rátok.
Száműzöttek Serege: egy külön sorozat a 'Történelem' témakörén belül. Emigráns katonai alakulatokról szól, olyanokról, akik együtt egy nemzeti/nemzetiségi alakulatban, de nem a saját hazájuk hadseregében harcoltak. Nem mindenféle katonai alakulat kerül ide be. (Személyes szimpátiám a döntő. Hogy miért? Mert végső soron én írom a blogot.
Színház: amatőr színjátszó vagyok, valamikor profi színházi rendező akartam lenni (amatőr még ebből is lehetek), hát érdekel a színház. Valahogy színházi emberekkel mindig meg tudtuk érteni egymást ha mással nem is. Ezalatt a kategória alatt is főleg ajánlók, kritikák vannak.
Szubjektív: ezalatt olvashattok olyan képtelen dolgokról, mint mondjuk kalandjaim a Nagyhetmani Magyar Században vagy a Rákóczi-szabadcsapatban, szóval ilyen marhaságokról. Illetve a személyes dolgaimról is.
Történelem: végzettségemből adódóan a legnagyobb illetve leggyakoribb téma. Ismeretterjesztés és markáns vélemények. (A történelem tudomány, és mint minden tudománynak az a dolga, hogy modellezzen. Ahogy a fizika fizikai jelenségeket modellez, a történelem társadalmi, emberi jelenségeket. Néha egyéni döntési helyzeteket is. Ettől izgalmas, és ezért érdemes foglalkozni vele. Megvannak a maga módszerei, és megvan, mire lehet, és mire érdemes használni a modelleket, amiket felállít.)
Utazás: az egész blogírás útinaplóként indult nálam. Utazni, vándorolni, bolyongani, csavarogni, felfedezni, beszélgetni, tapasztalni, eltévedni, utat találni, menni, menni jó. Úton lenni mozgás, úton lenni maga az élet. Illetve az élet utazás. Ezért időről időre visszatérünk a blog útinapló jellegéhez.
Vélemény: ha az előző blog útinaplóként indult, ez meg vélemény-blogként. Ebbe a kategóriába kerülnek a markáns közéleti témák, kíméletlenül. Nem szűnünk meg egyenlőtlen, és sokszor reménytelennek látszó harcunkat vívni a zsarnokság ellen. A zsarknokság, az elnyomás minden formája ellen. Az ember ember általi megalázása ellen. Vagy fogalmazzunk inkább pozitívan: az ember méltóságáért. Az ember kellemes érzéséért, az emberek közötti együttműködő kapcsolatokért.
Vers: jó versek különböző emberektől. Külön jelzem, ha valami saját vers. Mondjuk a legjobb verseimet nem ide szoktam tenni. De azért alkalomadtán ide is kikerül néhány.
Zene: minden, ami zene. Itt is főleg ajánlókat találhattok.
A blog története
Hogy blogot kezdtem írni, az egyrészt annak köszönhető, hogy meg akartam örökíteni a Warszawában felszedett élményeket. (Mikor Krakówban laktam, nem írtam blogot. Írt helyettem arról az időszakról Paradigma.) Másrészt azt hallottam, hogy aki újságíró akar lenni, annak jó ha van blogja, promóciós céllal. A konkrét megvalósításhoz és megtervezéshez Égboltsapkájú Hazug Virág nyújtott segítséget. Ezúton is köszönöm ezt neki. Drága Égboltsapkájú Hazug Virág járj szerencsével, ott a távoli Londonban, remélem, találkozunk azért néha!
Akkoriban egyébként egy nagyon ambiciózus író-költő-kört alkottunk mi együtt, a Bukolika tagjai: a drága Szottyom Szíve (mint főszerkesztő, és főköltő, illetve nekem Múzsa is), Égboltsapkájú Hazug Virág (aki azóta Londonban él), Színes Tintákkal Álmodó (aki akkor még szívesen használta a Füstköd álnevet; azóta egyébként megvalósította régi álmát, és színházi dramaturg lett), Ifjú Delta (aki mindnyájunknál ügyesebb poeta doctus, mostanában slammelget is), Mattiyahoo (aki akkoriban nagyon nyomasztó novellákat írt, de ettől csak népszerűbb lett), a nyelvvel zsonglőrködő Besenyő Monty Snape meg a technikai szervezésben jeleskedő Elvis Lottó. Az első blogomat (Star(a) Wars(zawá)ba menő utazásomnak diáriuma) többek között az ő tájékoztatásukra szántam. Ezt a mostani blogomat is ajánlom nekik is tisztelettel.
Most látom, hogy ennek a blognak az első bejegyzése ünnepi dátumra esett: 2011. október 23-ára. Nem szerettem azt a sok bizonytalanságot és félelmet hozó 2011-es évet, de voltak abban szép pillanatok. Egyébként, ha az azóta eltelt időn végigtekintek, azt látom, megtanultam kicsit jobban gazdálkodni a szöveggel, és jobban bánni a képekkel. (Igaz, ez utóbbira most meg túl sok időt szánok talán.) Egy időben blogger-példaképemnek Quadrille Lobstert tekintettem. Jókat ír, csak néha már sok abból a keserűségből, amivel tele van az írása. Azért változatlanul nagyon tisztelem. Jelenlegi blogger-példaképemnek egyértelműen Barok Esztert tekintem. Sokoldalúsága, szemlélete és stílusa miatt is.
Profilképek
Ezek voltak eddig:
Ilyen ijedt arcú, de egyben kíváncsi tekintetű fiúcska voltam valamikor. Szerencsére inkább kíváncsi, mint ijedt. Jól látjátok, valamikor latint is tanultam.
Ilyen szakadtas kabátú vándor is sokáig voltam, illetve az vagyok időről időre most is. Ehhez a képhez képest nem sokat változtam.
Ilyen is voltam. Arról a könyvről ott a kezemben egyesek azt hiszik, hogy imakönyv, pedig a Szabó Ervin-féle Szindikalizmus és szociáldemokrácia egyik régebbi kiadása.
Aztán vissza pörge kalapos civilnek.
A galaktikus polgárháborúban természetesen a köztársaságiak oldalán álltam.
Akkoriban a Birodalom vadászott a Jedikre, ezért mi is egyenruhát kaptunk, hogy ne tűnjünk ki a "lázadók" seregéből. De ugyanúgy a politikai biztosi teendőket láttuk el a felkelők mellett, mint ahogy annak idején a klónháborúban is ilyen feladatot kaptak a Jedik (nem pedig operatív parancsnoki feladatokat, mint az a közhiedelemben elterjedt).
Jelenleg felváltva élek Magyarországon és Polákországban. (Néha itthon is úgy érzem, mintha emigrációban lennék... Kevesen értik az ilyen népi kollégista figurákat, mint én.) Amikor ott vagyok, ismét magamra öltöm a Nagyhetmani Magyar Lövészszázad egyenruháját.
A témák, amikkel foglalkoztunk
Ajánló: mindenféle kulturális ajánló, összefoglalóan. Azokat a műveket soroltam ide, amikért nagyon lelkesedtem. Amikor kissé kritikusabban szemlélem az egészet, a 'Kritika' kategóriát is hozzáteszem a címkékhez.
Film: filmajánlók, filmkritikák. Mindenféle vegyesen. Volt benne egy külön sorozat, a Hogyan csináljunk jó történelmi filmet?, aminek eddig öt része jelent meg, de még több is várható.
Idézet: más néven Idézőjel. Idézetek híres és kevésbé híres emberektől, akiket valami miatt tisztelek. Érdemes olvasni róluk, tőlük.
Kritika: mindenféle kulturális kritika. Majdnem ugyanaz, mint az ajánló. Csak kicsit kritikusabb szemlélettel. (Azért a két kategória metszete igen tág.)
Lengyel: Polákországot nagyon szeretem, otthon érzem magam ott is. Nyelvét viszonylag jól beszélem, történelmét tanítom. Szívügyemnek érzem, hogy kultúráját közel hozzam a magyarokhoz. Nemcsak azokat a dolgokat, amik mindenkinek feltűnnek, hanem azokat is, amik kevésbé vannak szem előtt. Tudjuk, hogy "Magyar, Polak, két jó barát...", de azért sokminden van, olykor egészen érdekes dolgok, amik mellett hajlamosak vagyunk elmenni, azt hivén, hogy jól ismerjük barátainkat. Pont az ilyen érdekességeket keresem én. + Az általánosan ismert dolgokat, kapcsolatokat is újszerűen, részletesebben, más nézőpontból szeretném elmesélni, hogy azokban is fedezhessen fel újat mindenki. Polákország ott tartogat meglepetéseket, ahol nem is várnád, ahol azt hiszed, már mindent láttál, de akkor egyszer csak...
Megemlékezés: általában minden januárban van egy megemlékezés azokról, akik az előző évben haltak meg, és fontos, tiszteletreméltó emberek voltak. Különösen fontos emberekről külön is van megemlékezés, nekrológ, időnként.
Néptánc: az egyik kedvenc témám. "Hard-folker" vagyok, szeretem a jó népzenéket, szeretek táncolni, szeretném, ha élő maradna ez a paraszti-népi kultúra. Ennek az a feltétele, hogy ehhez is kellő lazasággal, humorral, barátsággal, kritikussággal és szeretettel álljunk. A Táncházmozgalom nem egy ostromlott vár, hanem egy közösség és egy buli!
Regény: regényajánlók.
Rejtvény: feladványok, műveltségi (sokszor történelmi) vetélkedők, amelyekben számítok rátok.
Száműzöttek Serege: egy külön sorozat a 'Történelem' témakörén belül. Emigráns katonai alakulatokról szól, olyanokról, akik együtt egy nemzeti/nemzetiségi alakulatban, de nem a saját hazájuk hadseregében harcoltak. Nem mindenféle katonai alakulat kerül ide be. (Személyes szimpátiám a döntő. Hogy miért? Mert végső soron én írom a blogot.
Színház: amatőr színjátszó vagyok, valamikor profi színházi rendező akartam lenni (amatőr még ebből is lehetek), hát érdekel a színház. Valahogy színházi emberekkel mindig meg tudtuk érteni egymást ha mással nem is. Ezalatt a kategória alatt is főleg ajánlók, kritikák vannak.
Szubjektív: ezalatt olvashattok olyan képtelen dolgokról, mint mondjuk kalandjaim a Nagyhetmani Magyar Században vagy a Rákóczi-szabadcsapatban, szóval ilyen marhaságokról. Illetve a személyes dolgaimról is.
Történelem: végzettségemből adódóan a legnagyobb illetve leggyakoribb téma. Ismeretterjesztés és markáns vélemények. (A történelem tudomány, és mint minden tudománynak az a dolga, hogy modellezzen. Ahogy a fizika fizikai jelenségeket modellez, a történelem társadalmi, emberi jelenségeket. Néha egyéni döntési helyzeteket is. Ettől izgalmas, és ezért érdemes foglalkozni vele. Megvannak a maga módszerei, és megvan, mire lehet, és mire érdemes használni a modelleket, amiket felállít.)
Utazás: az egész blogírás útinaplóként indult nálam. Utazni, vándorolni, bolyongani, csavarogni, felfedezni, beszélgetni, tapasztalni, eltévedni, utat találni, menni, menni jó. Úton lenni mozgás, úton lenni maga az élet. Illetve az élet utazás. Ezért időről időre visszatérünk a blog útinapló jellegéhez.
Vélemény: ha az előző blog útinaplóként indult, ez meg vélemény-blogként. Ebbe a kategóriába kerülnek a markáns közéleti témák, kíméletlenül. Nem szűnünk meg egyenlőtlen, és sokszor reménytelennek látszó harcunkat vívni a zsarnokság ellen. A zsarknokság, az elnyomás minden formája ellen. Az ember ember általi megalázása ellen. Vagy fogalmazzunk inkább pozitívan: az ember méltóságáért. Az ember kellemes érzéséért, az emberek közötti együttműködő kapcsolatokért.
Vers: jó versek különböző emberektől. Külön jelzem, ha valami saját vers. Mondjuk a legjobb verseimet nem ide szoktam tenni. De azért alkalomadtán ide is kikerül néhány.
Zene: minden, ami zene. Itt is főleg ajánlókat találhattok.